Rákos Vidéke, 1915 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1915-10-31 / 44. szám
XV. évfolyam. Rákosszentmihály, I915. vasarnap, október 31. 44. szám. RÁKOS VIDÉKE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. RÁKOSSZENTMIHÁLY NAGYKÖZSÉG HIVATALOS LAPJA. SZÁMOS RÁKOSSZENTMIHÁLYI ÉS RÁKOSVIDÉKI EGYESÜLET ÉS TESTÜLET HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Szentkorona-utcza 37 MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő: BALÁZSOVICH ZOLTÁN. Előfizetési ár: Egész évre .....................8 ke» Fél évre..........................4 . Neg yed évre.....................2 EGY ES SZÁM ARA 20 FILLÉR. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. Egy egyhasábos petit sor ára 20 fillér. Halottak emlékezete. Hull a levél, levél levél után az esti szellő fuvallatára az őszi fáknak ágiról. Hull az ember, ember ember után az ágyuk tüzében, a kézi tusákban, a gyilkos fegyverek golyózáporában. Pusztul a nemzet virága, folyton vész a nemzet ereje, lfiu életek boldogság-templomainak romjain s összedőlt családi tűzhelyek felett kesereg a lélek. Sohasem ontott még az emberi kéz annyi vért, mint ez év folyamán. Nem borította még ennyi gyász- fátyol a gondterhes főket, nem borult ennyi fájdalom a vérző szivekre. Mély, benső részvéttel tekintünk a feldúlt lelkiboldogságokon a szétzúzott szivekre, amelyek feljaj- dulnak az elrejtett falvak egyszerű házaiban s a fényes palotákban egyaránt halottak estéjén. A könyek bőven hullanak, mindegyike a fényes cseppeknek egy életörömöt, életboldogságot temet el örökre. A világháború gazdasági, társadalmi és kulturális következményei nem érdekelnek bennünket a halottak napján. A kin és kétség közt vergődő lélek, mint a vészes felhők és tenger hullámi közt nyugtalan sirály keresi a szirtet, ahol megnyugodjon, keresi a : menekülés helyét, amely elzárja előle a vihart; hasztalan, a szív bármerre forduljon, magában hordja a fájdalom özönét és így magából kell fakadnia a vigasz forrásának, mit Isten jósága nyithat meg, hogy elvegye a fájdalom keservét. Egy vigasztalás van, hogy ennyi áldozatot csak a megtámadott nemzeti védelem szent kötelessége követelhet tőlünk. E nélkül ez áldozat, az elvakult szenvedély rettentő, kinos rombolása volna, e nélkül minden küzdelem elveszítené létjogosultságát. És a nemzet e nagy, szent, czélért hozta meg és hozza meg a nagy véráldozatot, a könyek és szenvedések áldozatát, amiért Isten a fájdalomtól marcangolt szivekben egy fensőbb nyugalmat, az erény nyugalmát adja vigasztalásul s a csendes megnyugvást a szent reménységgel önti a fájó lelkekbe. Be’ sok bánatos köny hull a temetőben, hull a szent keresztnél és a rejtett magányban, mennyi sir- virágot áztatnak a könyek, hány jeltelen sirhant felé szállnak a fájó sóhajok. Az ember virágot hoz a temetőbe, könyharmatos koszorút fon a gyengéd szeretet azok emlékére, kik távol nyugszanak. Hozzon is virágot, fonjon is koszorút a gyengéd szeretet. Ha volt virág a ringó bölcsőn a menyasszony koszorúján, legyen virág a szemfedőn, a sirhalmokon, hiszen a virág a földnek jósága s a kegyelet erény s az erény a lélek virága . . . mondja nagy költőnk. Az elmúlással küzdő élet is az ősz utolsó viráigt fakasztja, mielőtt a tél hideg hava szemfedőként borulna reája. Az ember virággal hinti be elhunytjai sirhantját, életet akar varázsolni az enyészet országába, fényt gyújt, amely hitét, szent reményét jelképezze. De midőn hőseink, testvéreink emlékére hozunk koszorút, áldva szálljon fel imánk a seregek Urához, az élők, holtak szent Istenéhez örök nyugodalmukért s emléküket mélyen véssük a nemzet gyermekeinek emlékezetébe. Örök hálája bizonyságául karolja fel a nemzet az elmaradt özvegyek és árvák ügyét . . . nem fény és siri pompa kell a temetőbe, de a szeretet áldásos müvei kellenek az életben, amik el nem múló fénynyel világítják meg a nemzet nemes gondolkozását és szivét s méltóvá teszik a nemzetet önfeláldozó, elhunyt hőseihez. A részvét és szeretet angyala járja be hazánk földjét és ossza ki mindazt, amit az ember a külsőségekre áldozna, az elhagyott özvegyek és árván maradt gyermekek között. Az élet egyszerűsége legyen az áldozat azok életéért, akiknek árvan maradtak szeretteik s nélkülözik a megélhetés feltételeit. A jótékonyság erényvirágai szebben diszlenek minden más virágnál. A könyörület, részvét, testvéri szeretet most nem kiváló érdem, de szent kötelesség, amely méltóvá teszi az élőt az elhunyt hősökhöz. Emelje fel az együttérzés a sokat szenvedett nemzetet, hogy az hamvaiból phönixként uj életre keljen. Az emberiség rettenetes tragédiájának befejezését a Szeretet Istenétől várjuk. A szivektől, amelyeket betölt a szeretet, az Isten szent lelke, ki örök végzése j szerint bünteti a népeket s ha betelt igazságossága, összetöri a büntetés eszközét. I Istenhez emeli fel lelkét halottak napján az emberiség, hiszen a könyben úszó szemek önkéntelenül az égre tekintenek. Világosságot keres a lélek a sötétségben, erőt a nagy megpróbáltatások jközött, vigasztalást a mérhetetlen fájdalomban, gondolatot, amely felemelje a véges értelem határain felül, amely lecsendesitse, elnémítsa a fájdalom éles szavát, bekötözze a vérző sebeket, balzsamot öntsön a fájó szivekbe. És ide nem elég a hideg értelem szava, hiszen ez még akkor sem elég, amidőn az ember érett gyümölcsként hull le az élet fájáról: A halottak napján a hit szava szól a szivekhez. Miért is megy ki a hitetlen a temetőbe? Megkoszorúzni a port, megkoszorúzni a semmit. A hitetlenség végtelen sötét éjszakában hagyja az embert s amidőn már az életet analizálja, elhervaszt minden boldogságot, mint a pyermek, aki részeire tépi a színes virágot. A fájdalom és szeretet nem találhatók az elemek között sem a górcső alatt es a szív mégis fáj s a síron túl is szeret. A tagadás szellemét megcáfolja a szív. Czáfolják bölcseink . . . tudósaink . . . nagy költőink. Megcáfolja az emberiség hite, kezdve az ókor népeitől, keresztül a katakombák sírjain, a piramisok s pogány sírok felLapnnk mai száma 12 oldal.
