Rákos Vidéke, 1915 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1915-10-10 / 41. szám
2. oldal. RÁKOS VIDÉKE 41. szám. kumot bosszantsák s az emberekkel, a kiknek szolgálatára kell állniok, megutáltassák az életet Azt a kalauzt az én pénzemből, meg a te pénzedből fizetik, azt a rendőrt is mi fizetjük, mert a mi adónkból kerül ki a járandósága Joggal megkövetelhetjük tehát, hogy készséges, előzékeny, sőt nyájas legyen Mihelyt felteszi a szolgálati jelvényt, abban a pillanatban be kell hogy töltse a lelkét a maga hivatásának tudata, mely egyébként bár- j milyen alárendelt, a saját egyéni szempontjából s a köz- szolgálat tekintetében csakúgy becses és csakúgy hivatás, mint a széles hatáskörű, nagy hatalmú közéleti férfiak szereplése. Minden szeg és csavar fontos az állam és társadalom gépezetében. Abban a pillanatban felejtse el a maga egyéni helyzetét, a maga gondját-baját és azon igyekezzék, hogy közönségét minél jobban kiszolgálja. Annak a bérkocsisnak a kalapját, ha Boda főkapitány mellett esik le, a méltóságos ur bizonyára felvette volna, mert ur és pallérozott lelkű ember és bizonyára érző szivü felebarát. A közrendőr nem vette fel, nem azért, mert kevés a fizetése, hanem mert elvakitotta a józan eszét az egyenruhája, elbóditotta a „hivatalának méltósága“ és ezen a mámoron keresztül nem tudott átvilágítani az emberséges felebaráti szeretet sugara. A durva, morózus kalauzokkal is igy vagyunk. Dughatod szivarral, borravalóval a hogy tetszik, a melyik rossz epéjü, kedvetlen vagy ostoba, mindig keserű, unott, közömbös vagy durva képpel szolgál ki. Holott pedig nekünk, polgároknak és utasoknak jogunk van arra, hogy a kiszolgáló környezetünktől nyájas arczot, udvarias vidámságot követeljünk. Ma már örömmel elmondhatjuk, hogy a jobbik fajtából is találkozunk szép számmal. Derék, tisztesség- i tudó, udvarias rendőrje is van a budapesti államrendőrségnek és vasutainkon is a személyzet nagyobbik fele jóindulatú, kellemes ember. Valóságos üdülés, mikor ilyennel tehetjük meg utunkat s a nap balszerencséjéhez tartozik, ha a másik fajtát hozza a sors élénkbe De miért nem tanulnak ezek különb társaiktól, ha már a felsőbbségük utasításait nem követik? Lehetetlen, hogy ne lássák, milyen kedveltek, hogy úgy mondjam népszerűek és szívesen látottak a többiek a közönség előtt. Lehetetlen, hogy meg ne irigyeljék amazok jobb sorsát, megfoghatatlan tehát, hogy jó példájuk nem hat olyan erővel, hogy a kellemetlen egyéniségű emberek fanyarságát le nem nyűgözheti és őket más viselkedésre nem tudja serkenteni! Ezeknél talán csak az erélyes fegyelmezés és szigorú oktatás érhet el valamelyes eredményt, vagy ha az sem segít, akkor selejtezni kell az embereket és olyan szolgálatra osztani be, amely temperamentumuknak és egyéniségüknek megfelel. A ki emberekkel érintkezik, legyen emberséges, aki pedig nem tud ilyen lenni, az őrizzen disznókat, vagy kaparjon sarat az országúton. Ha majd elvonul ez a világot dúló fergeteg és a diadalmas béke meghozza az uj, boldog időket, s még mindig hiányoznék az emberek leikéből, meg kell őket tanítani alkalmazkodásra, tisztességtudásra, felebaráti szeretetre, szóval az igazi emberségre. Zöldike vendéglő Rákosfalva. Minden időben friss meleg és hideg ételek, Elsőrangú részvénysör. Tiszta fajborok, kitűnő hegyaljai borkülönlegesség. Kényelmes külön helyiségek társaságoknak és estélyek számára. Számos látogatást kér Kovács Kálmán vendéglős. Október hatodika ünneplése. A „Rákosszentmihályi Athletikai és Futball Klub* 1915. október hó 6-án Szent István-u. 1. sz. alatt levő helyiségében tartotta a Vértanuk emlékünnepélyét, melyen szép számú közönség vett részt. Az ünnepély a Himnusz eléneklésével kezdődött, amelynek elhangzása után Király László alelnök tartotta az emlékbeszédet: .Érzitek-e Ti tizenhármán, kiknek csontja részben ismeretlen földben porlad; Ti tizenhármán, kiket, mivel a nemzet szabadságáért forgattátok vitézi kardotok, puskacső elé állítottak, vagy szégyenfára húztak katonalétetekre, mint gonosztevőket; Ti tizenhármán, akikért e napon a nemzet templomaiban, ha imaház, ha dóm, ha zsinagóga, gyászistentiszteletre szoktunk összegyűlni: érzitek-e Ti tizenhármán, hogy ismét a história viharai járnak felettünk ? Hívjuk telketeket, kiáltjuk neveteket, bolygatjuk sírotokat, hogy szólítsunk, hogy gyertek föl együtt és külön-külön és szálljátok meg a nemzet lelkét véres és perdöntő harczaiban. Mert amit a bölcsesség igazított el törvényben ötven évvel ezelőtt, a nagy nemzeti béke, a halottaink- ból való nagy föltámadás, a kibékülése királynak és nemzetnek: amikor levettük a jövőnkre borult fátyolt és ráborítottuk a múltra: ami az ország tanácsában, a törvényben akkor végeztetett: érzitek-e Ti tizenhármán, hogy az megy most végső teljesedésbe a szivekben, az elmékben, a nemzet érzelmi világában. Most megy végbe emberirtó harczok üvöltése, zajának dübörgése, az omló vér-tengerének harsogása közben. Mert a magyar fegyvereknek nem volt negyven- nyolcz óta olyan villogása, a magyar Ökölnek oly halálosztó csapkodása, a magyar léleknek oly égése, mint most van, amikor magyar ezredeink I. Ferencz József hivó szavára, iszonyú hadi fölgerjedésben, nemzetiszinü lobogókat lengetve, magyar dalos ajakkal a halálba, a dicsőségbe, az ellenségre rohannak. Jöjjetek elő Ti tizenhárom vitézek, szálljátok meg őket, rohanjatok velők és szerezzetek velők világra szóló győzedelmeket gyilkos ellenségeinken, Délen és Északon. Ti eddig a nemzet mártírjai voltatok: október hatodika fekete napja volt a magyar történelemnek. Mert leigázott és elnyomott nemzet csak martirko- szorut tud adni hőseinek. Ám mostan fölemelkedtünk abból az erkölcsből, abból a vérből, melyet ti adtatok értünk, megujhodtunk és uj életre kelve fölemelkedtünk. Nekünk Ti már többé nem mártírok lesztek, hanem mennyei fényességben ragyogó hősök, akik által, mint valamikor Krisztus által a keresztfa, nekünk megdicsőittetett, — a bitó. És a magyar nemzet nektek tartozik még azzal, hogy a bitófa tisztes halálát elvegye törvénnyel a gonosztevőktől és megszentelje a Ti véreteknek, a Ti áldozati halálotoknak okáért. A magasságokból, ahol immár örök dicsőségben tanyáztok Ti tizenhármán, leheljetek reá a mi csatákban lévő nemzedékünkre, mert ez van elhivatva a világ- történelem által, hogy tanúságot tegyen rólunk, hullassa vérét Európa czivilizácziójáért egy sötét zsarnoki hatalom ellen; segítsen rabnépeket fölszabadítani és küzdje ki a magyar nemzet számára azt a hirt, azt a dicsőséget, azt a becsületet, amelynek elmaradhatatlan jutalma csak az lehet, amiért Ti, koszorús vértanúink küzdöttetek és véreteket áldoztátok. Ti tizenhármán.“ Az emlékbeszéd befejeztével Hegyi Zsófika a következő „Emlékezés“-ét mondotta el nagy hatással, amit a Szózat eléneklése követett: .Mélyen tisztelt hölgyeim és uraim! Lelkem e pillanatban visszaszáguld rég elmúlt idők korába. Lelkem előtt megújulnak a 48-as évek
