Rákos Vidéke, 1915 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1915-01-24 / 4. szám
2. oldal RÁKOS VIDÉKÉ 4. szám Holló Ágostonná szül Grositz Mária székesfővárosi polgári iskolai tanítónő volt s éveken át a Peterdy- j utczai iskolában működött, honnan másfélévvel ezelőtt i betegeskedése miatt a Százados-utczai iskolába helyez- I tette át magát. Mert évek óta súlyos betegség emész- j tette életerejét Sorsával régen tisztában lehetett annál nagyszerűbb a lelki erő és energia, a melylyel utolsó t erejét is a közügyeknek szentelte Most már hetek óta > nyilvánvaló volt, hogy menthetetlen. Szeretett férje í előbb szanatóriumban tétetett kísérletet gyógyítására, j majd pedig, midőn az orvosi tudomány letette baja előtt a fegyvert, teljesítette a nagybeteg utolsó kívánságát s hazaszállítana őt Rákosszentmihályra, mintegy megaranyozván ezzel a nagy beteg utolsó napjait, j Végtelenül boldog volt újra otthonában, de azután csakhamar gyengülni kezdett s állapota egyre súlyosabb > lett Még hétfőn megáldozott, majd január 19 én reggel j 4 órakor, csendesen eiszenderült s lelke tovaröppent. í Férje, Holló Ágoston, a Belvárosi takarékpénztár főelle- nőre, s helyi társadalmunk szintén igen értékes, tévé kény tagja s kicsike Mariska leánya siratják. Holló Ágostonná temetése méltó volt a nagyszivü halotthoz. Igen nagy résztvevő közönség gyűlt a gyászházba s a gyászszertartást Kovács József ny. plébános, Csizmadia Gyula, Nagy Géza és Wayand Miklós végezték nagy egyházi fénynyel. Beszentelés előtt lelkészünk, Csizmadia Gyula a következő beszédet mondotta : .Temetésre jöttünk aminőt a világ csak keveset lát. Egy meghűlt, jóságos, nemes szívnek a temetésére, amely szív, bár emberi keblünkhöz hasonló kebelben dobogott, nem közönséges, nem mindennapi szív volt. Mert a romlandó testben nemes lélek lakozott 1 Ez a kedves lakóház, ahol áldott szive utolsót dobbant, elhagyatott, puszta és üres lett. Szeretett otthona most a fájdalom és bánat tanyája. Kedves kertjének száraz göröngyeit a gyászolóknak fájón hulló könnyei nedvesítik. A szomorú harangok zúgásába bus zokogás vegyül. És a résztvevő sziveknek egyformán fáj a jó édesanyát sirató szeretett gyermek panaszos szava és a hűséges párja után kesergő özvegy bánata. Keresem az áldott lelkű, jóságos édesanyát; kedves gyermekének gondos nevelőjét, a leányka életéért, jövő boldogulásáért aggódó, érte éjt-napot feláldozó jó szülőt. Keresem a világ örömeiről lemondott, hűséges, odaadó hitvest, aki örömét és bánatát mindig megosztotta férjével. Keresem a kötelességteljesités mintaképet: az iskola kedvelőjét, a buzgó és szorgalmas tanárnőt. Keresem a takarékos és mégis bőkezű, gondosan körültekintő háziasszonyt; a Magyar Védőegyesület tevékeny elnöknőjét, éltető lelkét; a magyar ipar tántoríthatatlan hívét; a szegények és árvák ügyének fáradhatatlan apostolát. Keresem a társadalmi élet felkarolóját; a napi sajtó tevékeny munkását, a magyar irodalom hivatott művelőjét. A múlt év nov. 29-én megjelent hatalmas czikke, amelyet a környékbeli lapok is átvettek, utolsó szózata, hattyúdala volt. A folytonos munkában kifáradt keze azóta alá- hanyatlott. Szellemi tehetségeinek teljes birtokában, de gyönge testében már egészen megtörve, beteg ágyán fekve érte meg a szent karácsonyt, a szegény gyermekek felruházását. És talán itt veszítettünk legtöbbet benne. Mert az írás szavai szerint: „szeme volt a vaknak, lába a sántának és jóságos anyja a szegényeknek.“ Vájjon ki fogja ezentúl a társadalmat felrázni közönyéből, tétlenségéből, hidegségéből? Ki emlékezteti majd az embereket, hogy : .hűvösen fujdogál az őszi szél, a szegény gyermekek fáznak, mert rongyosak* ? Igazán nem tudjuk, hogy a megboldogultban kit sirassunk jobban: a jó édesanyát-e, vagy a szerető hitvest; a kiváló tanárnőt-e, vagy a társadalmi ólet tevekeny munkását? Mert bár hivatása a fővároshoz kötötte, mégis érezzük, hogy egészen a mienk volt és mivel mindenkinek mindene akart és tudott lenni, azért siratja őt a községnek apraja, nagyja. De nem, nem siratnunk kell őt, hanem dicsőítenünk és magasztalnunk. Mert aki a gyarló emberek között ily nagy tudott lenni, az nem halt meg, hanem örökké él! Csak a teste lesz a földé, az enyészeté. Nemesebb része, a lelke Istenhez költözött Él túl a csillagokon, ahova keresztény béketüréssel viselt nagy szenvedései között, Isten akaratán megnyugodva vágyakozott. Nagy szelleme pedig itt marad közöttünk és emlékét áldani fogjuk mindörökké. Mindnyájunknak egy a vágya, sóhajtása, imája: Ahány könnyet letörültél e siralomvölgyben, Annyi áldás szálljon reád fenn a magas menyben. Amen.“ A beszéd igen nagy hatást tett. Sukan hangosan felzokogtak. A szertartás után a Magyar Védőegyesület nevében Halász Ferencz dr. mondott igen magas röptű, költői lendületű beszédet, melyben az elhunyt érdemeit igen szépen méltatta s megindító búcsút vett a halottól. Utána Volenszky Gyula, a Százados-utczai polgári iskola igazgatója mondott tanítótestülete nevében közvetlen hangú, fájdalmas búcsúztatót. Hollóné, úgymond egyszerre szemefénye lett az iskolának. A tanítótestületnek vezér csillaga, akinek a véleménye irányadó volt Megérezték, hogy különb, hogy más, mint a rendes, átlag en bér. Vele szemben elhallgatott minden ellenvélemény, becsülték, követték és szerették. Tanítványai rajongtak érte. Mikor beteg lett, összeadták filléreiket, hogy misét mondassanak felépüléséért. Özönével küldték betegsége alatt a leveleket s mikor a fővárosban gyógykezelték, el kellett titkolni hollétét, nehogy tömeges látogatásukkal zaklassák nyugalmát. Végtelenül megindítók voltak az igazgató keresetlen szavai s a gyász melegségét még tovább fokozták Végül Szabó József építész, mint a Rákosszent- mihály-czinkotai általános ipartestület elnöke, a testület nevében mondott formás és őszinte hangú beszédet, melyben Hollónéról, mint a magyar ipar lelkes bajnokáról emlékezett meg hálás szívvel. Jelenvolt a község, egyháztanács, védőegyesület, ipartestület képviselete, az utóbbi díszes zászlajával. A helybeli iskolák tantestülete csaknem teljes számban. Eljött Beniczkyné Batthjány Ilona grófnő a védőegyesület hölgygárdája élén. Lakosságunk sorából igen sokan, főleg a hálára kötelezett pártfogoltak, a szegény gyermekek szülei. De ott volt Szemző Lajos igazgtó és az országos magyar Védőegyesület képviseletében Sassi Nagy Lajos, ki beszédet is akart mondani, de a hideg miatt s mert már többen búcsúztak a halottól, elállóit szándékától. A ravatalt igen sok díszes koszorú borította, köztük a Védőegyesület hatalmas nemzetiszinü koszorúja, melyet az egyesület tagjai köttettek. Szabó József beszéde után megindult a gyászmenet s a Rákosi-utón haladt kifelé a helybeli temetőbe, hol immár örök álmát alussza nagy halottunk, Holló Ágostonná! Zöldike vendéglő Rákosfalva. Minden időben friss meleg és hideg ételek, Elsőrangú részvénysör. Tiszta fajborok, kitűnő hegyaljai borkülönlegesség. Kényelmes külön helyiségek társaságoknak és estélyek számára. Számos látogatást kér Kovács Kálmán vendéglős.
