Rákos Vidéke, 1915 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1915-03-07 / 10. szám
íj. oldal. RÁKOS VIDÉKE 10. szám. a b C 3 -ü. IES 3T O IS. a a Az ó-világból. Szókratész nagy bölcs volt Görögországban, bölcsesé- gének hire bejárta az ó-világot. Nagy bölcseségét elismerte delphii orákulum is, sőt ki is nyilvánitá, hogy nincs oly okos és bölcs ember egész Görögországban. Szokratesz- hez is eljutott a jósda nyilatkozata s gondolkodóba ejtette a felett, hogy vájjon csakugyan ö volna-e a legokosabb ember egész Görögországban, hiszen ő nem bir az államférfiak bölcsességével, sem emberismeretével. Nem bir a görög tanítók jártasságával nem bir a költők szellemességével, nem bir a mesteremberek kézügyességével, sem az asszonyok háztartási ismereteivel. De hát miért is mondta mégis az orákulum ezt róla ? Szókratész magában tanakodott s mert szerette az igazságot, azt fel akarta találni. Szókratész azonban tudta azt, hogy az igazság nem viasz orrú szobor, amelynek az orra oda görbül, ahonnan melegebb kézzel fogják meg, sőt nem is aczélrud, a mely csak egy irányban mutat, de koczka, a melyet bármely lapjára helyezünk, egyformán mutat, sőt ennél is több: golyó, a mely minden pontján megáll. Valóban, így szól magában, megtekintem az államférfiak bölcseségét. Aztán megtekinté az államférfiak bölcseségét s „Zeusra mondom“ igy kiált fel, ezeknél csakugyan okosabb vagyok; itt azok, akik a judikaturára készültek pedagógiát Írnak. Athén földművelését azok irányítják, akik a több evezősökön töltötték életük javát. A kereskedelmet a katonák közvetítik s viszont megfordítva, akik kereskedésben töltötték életük javát, a fórumon politizálnak. .Ezeknél — igy szól Szókratész — csakugyan bölcsebb vagyok, mert nem ártom magamat abba, amihez nem értek. De ez a koczkának csak egyik oldala. „Megnézem tehát — igy szól tovább a peripaethe- tikusokat és többi tanítókat.“ Uram fia! Hát itt mit lát. Szónokolnak, gimnasztikáinak, diszkuszt dobálnak, koczkát vetnek, épen csak a didaktikával nem foglalkoznak. „Na — igy szól Szókratész, ezeknél is bölcsebb vagyok; mert ha magam tanítani akarok, addig hozzá nem fogok, mig magam abba jól bele nem gyakorolom.* Otthagyta a görög tanítókat s felkeresi a költőket és beszélget velők. Látja, hogy még maguk sincsenek tisztában azzal, amit Írtak. Nagyon kell magyarázniok, hogy hogy is értik s ha mások magyaráznák, talán felé sem járna a magyarázatuk annak, amit a költők gondoltak. Hasonlókép van a festőkkel. .Igazsága van az orákulumnak — igy szól Szókratész, — ezeknél is bölcsebb vagyok, mert amit világosan ki nem tudok fejezni, arról nem beszélek.“ De ez is a koczkának csak egyik oldala. Otthagyta tehát a költőket s gyerünk a mesteremberekhez. Megnézi a mesterembereket. „Itt látok még csodát!“ — kiált fel Szókratész, — hiszen itt egyik sem a maga mesterségén jártatja az eszét. Van, aki verset ir, szaval, a színpadra készül fellépni, de mindegyik politizál, a maga mesterségével nem törődik, a mások mesterségér ócsárolja. „Kénytelen vagyok bevallani — igy szól Szókratész, — hogy itt is igazsága van az orákulumnak — nem azért, mintha a mesterségeket jobban érteném, mint a mesteremberek, de azért, mert én a magam mesterségével foglalkozom és abban tökéletesítem magam“ s azzal tovább ment. Megnézem még az asszonyokat — igy szól keserűen — lehetséges, hogy azok közt akad, aki meg- czáfolja az orákulum mondását, hiszen az én Xantippém is (itt egyet sóhajtott) elég okos asszony. Bemegy az átriumba s az átriumon át a fogadó szobába, hát az a nő diadémmal fején bölcsészek társaságában vitatkozik, majd Homéroszból szaval. A gyermekeket rabszolgák vezetik az iskolába, azok foglalkoznak velük Kitekint a konyhába, szakállas bölcseik hámozzák az almát, készítik a rabszolganőkkel a befőtteket s tanítják főzni a cselédeket. „Tudhattam volna“ igy szól keserűn és eltávozott. Azután Szókratész el kezdett tanítani, tanította az igazságot és mindig csak igazságot tanított a nagy Létezőről, aki önmagától létezik. Szegénységben élt egész haláláig. Arra is megsegítették azok, akiknek hirdette az igazságot, ki kellett ürítenie a méreg poharat. Sz. L. Hivatalos rész. kig. 1454/1915. A gödöllői járás főszolgabirájától. Hirdetmény! Honfitársaink milliói a harcztéren véreznek hazánkért és királyunkért. Ne engedjük, hogy éhezzenek is! Az éhség a leghatalmasabb ellenség, amely legyőzi a legvitézebb hadsereget is. Minden becsületes magyar embernek erkölcsi kötelessége minden lehetőt elkövetni, hogy szeretett hazánk földje minél több termést hozzon, hogy hős katonáinkat bőségesen elláthassuk élelemmel. A földbirtokosok vessenek be minden legkisebb darab földet s igyekezzenek földjükből minél nagyobb termést kihozni. Ezt most nemcsak az ő egyéni érdekük kívánja, de megköveteli a hadviselésnek mindennél fontosabb érdeke is. A munkások, úgy a férfiak, mint a nők és serdült gyermekek, minden gazdasági munka elvégzésében erejük és tehetségükhöz képest segítsenek a földbirtokosoknak. De nemcsak a munkásoknak a kötelessége ez, hanem mindazon kisbirtokosoknak is, akiknek saját földjük megmunkálása után marad még arra is idejök, hogy másoknak segíthessenek. A községi elöljáróság összeírja mindazokat, akik a gazdasági munkákban másoknak segítségére lehetnek s a birtokosok kérelmére fel fogja őket szólítani, hogy vegyenek részt a gazdasági munkákban. Nem kívánja ezt ingyen senki, sőt minden földbirtokos tisztességes munkabért fizet a tisztességesen dolgozó munkásoknak. Meg vagyok arról győződve, hogy minden becsületesen gondolkozó, — férfi, asszony és ifjú - az első hivó szóra sietni fog, hogy embertársainak a gazdasági munkákban segédkezzen s ezáltal szeretett hazánk védelméből a maga részét kivegye. Mindazonáltal számítva arra, hogy lesznek egyesek, kik dőre és hazafiatlan módon gondolkoznak, a következőket adom a közönség tudtára: 1. Ha a községi elöljáróság felszólítására nem jelentkezik a gazdasági munkák elvégzésére elegendő munkás, a földmivelési m. kir. minister úrtól nyerendő engedély alapján kirendelem a közerőt s akkor mindazokat, akik a gazdasági munkára alkalmasak s arra idejük is van, szükség esetén karhatalommal is kényszeritem a munkáshiányban levő földek megmunkálására. Ez esetben a munkabért nem a munkások, hanem én állapítom meg. 2. Mindazok, kik a hadbavonult családfentartó után államsegélyben részesülnek, ha a gazdasági munkákban való segéd- kezést megtagadják a karhatalommal való kirendelésen kívül egyszer s mindenkorra elfogják veszíteni az eddig élvezett államsegélyt. 3. Azok az arató munkások, kik zsarolási czélból vonakodnak aratási szerződést kötni, a közerő kirendelése esetén akaratuk ellenére is kénytelenek lesznek aratni s elesnek azon előnytől, hogy rész-gabonáért dolgozhassanak. Ilyen esetekben ugyanis az aratási munkabérek hivatalból leslek megállapítva és pedig nem rész-gabonában, hanem készpénzben. Hogy a mostani gabona-drágaság mellett képesek lesznek-e a közerőben arató munkások a mérsékelten megállapítandó napszámbérből a télire való gabonát beszerezni, az nagyon is kétséges. 4. Azon 50 éven alól lévő munkások és kisbirtokosok, akik a gazgasági munkákban való segédkezést indok nélkül megtagadják, legelsősorban lesznek kirendelve különféle hadiszolgáltatásra, mint pl. hadikocsisnak, betegápolónak, stb. Mindezekből látható, hogy aki a gazdasági munkákban való segítést megtagadja, a mellett, hogy hazafiatlanul cselekszik, önmagának árt legtöbbet. Nem kétlem tehát, hogy járásomnak egész lakóssága teljes erővel összefog azon czél elérésére, hogy az összes gazdasági munkák, melyeknek elvégzése a nagy háború kimenetelére a legnagyobb fontossággal bir, minden akadály és zavar nélkül elvégeztessenek. Gödöllő, 1915 évi február hó 20-án. "Decsy József főszolgabíró.
