Rákos Vidéke, 1913 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1913-01-05 / 1. szám
1. szám. kAkos vidéke, 7. oldal. CSARNOK. Marinka őrködött. Irta: Balázsovích Zoltánné. Csak hullott, hullott sűrű pelyhekben a hó több órája már; — fehérség mindenfelé, árok, bokor, kerítés, ! út egyenlően befedve, semmi szin, csak fehérség, semmi ; irányitó pont vagy mutató jel, minden sima és egyenes. A hó világit csak, mert már jócskán sötétedik. Öt óra deczemberben. úgy karácsony felé, rendes gyertya-gyújtás ideje szokott lenni faluhelyt. Hanem azért Tógyer biztos léptekkel haladt. Hosz- szu lába térdig süppedt a frissen esett puha hóba Sietett, a mennyire csak lehetett A tapadó hó fogta, marasztalta, kemény munkát adva darócz nadrágos és bocskorban végződő lábainak. Fülig behúzott fekete báránybőrsapkája alól göndör haja vállig lógott ki. Hátán kecskeszőrből font és szőtt tarisznyája, Marinka munkája. A tarisznyában pedig egy és más, amit ott lenn a faluban vásárolt a gyermekeknek. — Szegény gyermekek, — gondolta Tógyer, — hogy’ várhatnak, milyen egyedül vannak. Éhesek is lehetnek, hiszen reggel óta nem ettek. — Aj, jaj! Nem igy volt az Marinka idejében! Szegény Marinka’ hogy itt hagyti őt, meg a gyermekeket is; a kis Juont, meg a szép kis Anikót. 'Áj jáj! azok milyen árván vannak, csak úgy, a hogy ő tudja gondozni a gyermekeket. Főz nekik, a fiúnak felvarrja a gombját, a leánykát megfésüli, de nem tudja olyan szépen kétfelől a homlokán besodorni a haját, a hogy a Marinka ügyes, dolgos keze tetté, s a hogy a faluban minden kis leánynak besodorja az anyja a rövid, kóczos haját. Többnyire ilyen szomorú gondolatai voltak Tógycr- nek, a mióta, vagy négy hónapja, elvitték oda a dombtetői temetőbe szegény, erős, fiatal, munkabíró, szorgalmas asszonyát. Nem enyhült a bánata; mindig csak Marinka járt az eszében, nem tudta megérteni, hogy úgy, egyszerre csak itt hagyta őket Három napig volt beteg csak, aztán vége volt örökre és az fájt talán legjobban Tógyernek, hogy soha. soha többé nem fogja látni szép nagy fekete szemét és hallani dallamos lágy hangját, amint hívta őt: — „Hájde, hájde! Tógyer ám’ fért munkáre!“ (Jer, jer Tódor, megfőztem az ételt!) No, de hála Istennek ! hazaért Tógyer s szomorú gondolatai más irányba terelődtek, amint lompos kuvasz kutyája, a szegény ember hűséges szolgája, vigan körülugrálta. — No, Bundás, ne te, ne! Hát nincs semmi baj a háznál? — szólította meg a becsületes állatot, — vigyáztál a kicsikre? Aztán benyitott a fehérre meszelt, rőzsefedeles házikóba. Távol feküdt ez a házikó a falutól, de mert itt volt egy kis földje, ide építették Marinkával együtt. Ott ült a két gyermek a búbos kemencze padkáján szorosan összebújva. Fáztak, tűz nem volt. Amit ő rakott, amikor elment, már leégett volt, a gyerekek pedig nem tudták újból felgyújtani. Nagy szemük csillogott amint szepegve lesték az ajtót és várták az apjukat. — No, prunkuljok! hát fáztatok?! szólott a gyerekekhez, akik örömsikolylyal ugrottak és futottak elébe Na, csak várjatok, kicsinyeim, mindjárt meleg lesz itt, beszélt hozzájuk, amig leakasztotta nyakából a tarisznyáját és kezdett kirakodni belőle, kezökbe nyomva egy-egy mézesbábot. — Nesztek kis jószágaim, egyetek, majd mindjárt 1 aptok vacsorát is A gyerekek visszaültek a padkára s kiúUit, rózsás polacskájuk, a mint nagy igyekezeLel es kimondhatatlan gyönyörűséggel elkezdték majszolni az édes aranyfüsttel díszített puskát meg babát Tógyer ezalatt tüzet rakott és odatette a vacsorát főni, de a mint künt keresgélte a tüzrevalót, hát bizony azt látta, hogy elfogyott az, csak annyi volt, a mivel egy kis vacsorát főzhet, pedig holnap is nap van, még pedig vasárnap és akkor nem lehet fáért menni. — Ez biz’ baj! — mondta magában — ha megetettem a gyermekeket, hát elindulok az erdőbe és hozok holnapra fát. Nincs sötét a hó világit és úgy látszik, hajnalban nagyon hideg lesz. Míg a gyerekek ették a vacsorát, levett a gerendáról, — a szegény ember éléstárából — egy fél gyönyörű sárga, édes belli sütő tököt, a mi minden oláh ház legkedvesebb csemegéje. Van is az mindenütt, megterem a kerítés mellett, vagy a szemétdombon, nagyon demokratikus. A gyerekeknek kipirult az arezuk, a mint vágyódó szemmel nézték a műveletet, mint teszi az apjuk sülni a parázsba a szép sárga czikkeket. melyeknek csakhamar érezni kezdett finom sült illata. Tógyer pipára gyújtott, oda ült ő is a kemencze elé és eregetve a füstöt várta, hogy megsüljön a tök. Egyszer csak meg volt az is. Vaskampóval kihuzla a tűzhely szélére, szépen lefújta minden oldaláról a hamut, aztán eltördelte darabokra. Egy darabot betett a tarisznyájába, jó az, melegíti az oldalát amikor fáért megy. A többit odaadta a gyermekeknek. — Várjátok meg a mig hül egy kicsit, úgy egyétek, aztán feküdjetek le; én elmegyek fáért, mert holnap nagy hideg lesz és nincs fánk. Nemsokára visszajövök, nincs mesze az erdő, ne féljetek nem lesz | semmi baj. — Megcsókolta őket aztán a nyakába tette : tarisznyáját, mely nélkül az oláh sohse indul útra, mert | abban nemcsak élelmiszert visz, de mindenféle apró szerszámot is. Vállára tette a nép igazi fegyverét, a favágó fejszét, a Bundást bevitte a házba a gyermekekhez, aztán a fakilincset betette maga után s kint állt a szabadban. A hóesés megszűnt, de a hó térden felül ért. Nem I volt nagyon sötét, se nagyon hideg, de a szél kezdett j fújni. — Reggelre kitisztul, és csikorgó hideg lesz. [ Megnyugtatta magát Tógyer, hogy mégis jobb, hogy i most megy, mint holnap, mert nagyon hidegre válik | az idő, meg vasárnap is lesz. r csász. és kir. szabadalmazott műhangszer- készitő, hangszerkereskedése és műhelye Bákosszentmiháíy, Batthyány utcza 13. Ajánlja gazdag felszerelt raktárát. Mindennemű hangszer, legjobb fajta német és olasz hurok olcsón kaphatók. Hangszereket jó! és olcsón javit. | Jfíagyar Világ I kávéház. BUDAPEST, IV Kossuth Lajos-u. 14. szám. Az úri közönség találkozóhelye
