Rákos Vidéke, 1913 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1913-08-17 / 33. szám
38. szám. RÁKOS VIDBKB 5. oldal. nálunk, mint sok más elődje, aki anélkül vág bele vállalkozásába, hogy a talajt megfelelően előkészítette volna. Igaz, hogy a közönségünk legalább is olyan vesztes lett ebben az esetben, mint ő maga, — de ez kevés vigasztalás. Ezt a publikumot ismerni kell. Itt meg kell alapozni a dolgot s a nehezen kezelhető közönségre előbb hatni kell, azután mutatkozik csak, hogy mennyire fogékony. Néhány álmos plakát ehhez édes kevés. Mátyásföldön, hol most igazán vidám élet járja, a napokban megint jeles estély lesz. Gyárfás Dezső a Fővárosi Orfeum kedves komikusa lép fel saját alkalmi társulatával az egyesületi ház dísztermében. Vájjon ártana nekünk néhány ilyen vendégszereplés? Nem; és nem a közönségünkön múlik, hogy nem szokott sikerülni. A dányi gazdák csapása. A dányi gazdák kibérelték Beniczkyné Batthyány Ilona grófnő czinkotai birtokának egy részét, hogy ott nagyszabású dinnyetermesztést kezdjenek, ami a főváros szomszédságában jó üzlet szokott lenni. A szomorú nyár azonban kegyetlenül megtréfálta a dányiakat: tönkrejutott a dinnyetermés és a jó emberek minden munkája kárba veszett. Igen nagy csapás sulyosodott rájuk, a czinkotaiak pedig, a kik elől elkaparintották a kívánatos bérletet, bizonyos kárörömmel látják a keserves csapást. Az Egyenlösógi kör felülfizetöi. Az Ehmann telepi Egyenlőségi kör augusztus 3-iki mulatságán befolyt felülfizetéseken kívül utólag még a következő adományok folytak be: Ehmann Viktor 20 kor. Presinszky András 5 kor. Csákvári Lajos 2 kor. Dehelián Athanász 2 kor. A kör nevében köszönettel nyugtatványozza Tolnay Károly elnök. Uj gyógyszertár. A belügyminiszter Czinkota község területére második gyógyszertárt engedélyezett, , melyet a Huszka-telepi részen állítanak fel, hogy a j Huszka- és Ehmann-telep egy részének és Mátyásföld és J Ujmátyásföld közönségének szükségleteit szolgálja. Vonatösszeütközés. A rákospalotai állomás mellett, j az újpesti vasúti átjárónál hibás váltóállítás folytán egy j tolató gép össeütközött a Budapest felé haladó 1457-es számú tehervonattal. Az összeütközés következtében a tehervonat nyolcz kocsija kisiklott. Ezek közül öt megrongálódott, egy kocsi pedig oly erővel zuhant a Bur.- villamos vasút egyik vezetőoszlopának, hogy az derékban kettétörött. Emiatt azután a villamosközlekedés meg is szűnt. Emberéletben nem esett kár. A rendőrség a vizsgálatot megindította. Birónó uj vendéglője. Rákosszentmihály legrégibb vendéglőse, a jó főztjéről hires és közkedvelt özv. Biró Jánosné uj vendéglőt nyit Szent-István napján községünkben. A Rákóczi-utcza 33. sz. a. saját házában alapítja meg Biróné végleges otthonát s a haladás törvényeihez alkalmazkodva, teljesen modern, díszes és kényelmes vendéglőt rendezett be, melyben a tágas kerten kívül kényelmes különszobák, külön billiárd-terem s üvegezett veranda áll a közönség rendelkezésére. ráébevált TLEFElE GYERMEKÜK! a ledjobb és legolcsóbb DOBOZA K 1.80 MINDEN GYÓGYSZERÁRBAN ÉS DHOSERIÁBAN Próbadobozf ingyen küld -.HENRI NESTLÉ, Wien, I.Sibersír. 147 Megnyitáskor nagy disznótor lesz s azontúl is mindenkor jó konyhával és kitűnő italokkal várja Biróné vendégeit, kiknek számát bizonyára még megsokszorozza az uj vállalkozás sikere. Dologkerülök bírósága. Augusztus 14-én uj bíróság kezdte meg a működését. Életbe lépett a munkakerülők büntető bírósága. Az uj bíróság az eddigitől eltérően nem közigazgatási, hanem kriminális utón torolja meg a munkakerülést. A csavargó, az utczai nő barátja, a nagyváros közveszedelmes söpredéke, amely eddig igen köny- nyen szabadult a munkakerülés vádja alól, mert mindössze harmincznapot kellett csak leülnie újabb semmittevésben a tolonczházban megváltozott renddel találja szemközt magát. Nemcsak súlyos büntetés jár ki nekik, hanem egyéb is, a letartóztatásuk ideje alatt munkára kényszerítik őket. Az uj bíróság és annak hatásköre dolgában egyébként a napokban ankétet tartottak, amelyen a belügyminisztérium, az igazságügyminisztérium és a főkapitányság vezető tisztviselői vettek részt. A gyermekek szerb bolgár háborúja. Rákoshegyen a Deák Ferencz-utcza 31. számú nyaralóban Frank Jenő iskolásfiu barátaival szerb bolgár háborút játszott. A tiz éves Wagner János azt ajánlotta pajtásainak, hogy menjenek szülei lakására, ő majd fegyvereket is szerez a háborúhoz. A gyermekek fel is mentek a Wagner féle nyaralóba. Wagner János régi fegyvereket, kardokat szedett elő szülei lakásából, majd elővette az éjjeli szekrényből bátyja töltött browningját is. Játék közben Wagner kezében elsült a pisztoly. Az egyik golyó Frank Jenő gyomrába fúródott, a ki eszméletlenül esett össze. A játszó gyerekek, a mikor látták, hogy társuk a földre bukott és vérzik, elfutottak. Egyedül csak egy Laczkó nevű gyermek maradt ott, a ki vérző pajtását átnyalábolta és elvonszolta szüleinek Deák Ferencz- utczai lakására. A súlyosan megsebesült fiút, a kinek a gyomrát és a beleit fúrta keresztül a golyó, a Rókus- kórházba szállították, a hol megoperálták. A rákoskeresztúri csendőrség jelentést tett a pestvidéki ügyészségnek az esetről. A besnyöi templom jubileuma. A mária besnyöi templom 150 éves fennállása jubileumát tartja e hó 15 16 és 17-én, mely napokra, gróf Csáki Károly, megyés püspök a X Fiús pápa által engedélyezett teljes búcsút a besnyöi templomra is kiterjesztette. Az ünnepi mise l et mind három napon infulás főpapok fogják végezni,, melyekhez az első két napon a műkedvelők, a harmadik napon operaházi tagok fogják az ének és zene számokat szolgáltatni Noszeda Károly operai karigazgató vezetése alatt. Az amerikai divat forradalom. Érdekes és újszerű divat kapott lábra az amerikai nők között. A ruhákat vékony áttetsző szövetből készítik s mint már említettük, el is nevezték elég találóan Röntgen-ruhanak, mert többet láttat, mint amennyit eltakar. Az erkölcsös amerikai városatyák, a kik nem rég rendelettel akarták eltiltani az áttört harisnya viselését és czentiméterrel akarták szabályozni a női ruha kivágását, természetesen lázadozni kezdtek az uj divat ellen. Franklin város tanácsa kongresszust hivott össze, amelynek az lett volna a czélja, hogy a létező törvények között olyat találjon, a melyet az Ízléstelen viselet ellen föl lehessen használni. Ilyet azonban nem találtak. Nagyobb szabadságot élveznek a nők Pittszburgban, a hol Dailey, a rendőrfőnök kijelentette, hogy esze ágában sincs a női