Rákos Vidéke, 1913 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1913-06-08 / 23. szám

8. olüaJ. RÁKOS VIDÉKÉ 23. szám. szentmihálynak a közegészségügye eddig példás lett volna. Mert netalán ha követnék a példát, még szomo­rúbb eredménye lenne, Budapest környékén megnöveked­nék a ragályos betegek száma. Talán jobb és észszerűbb lett volna úgy állítani az értekezlet elé Rákosszentmihály községet, hogy a ragályos betegség konstatálása után ott példásan fertőtlenít. De hogy a közegészségügyi szolgálata és a közegészség ügye — értem azalatt azt az intézkedést, hogy ebben a község­ben lehetőleg megakadályozzák a ragályos betegségek keletkezését — az nem áll. (Kivéve azt az Ígért intéz­kedést, hogy ezután a piaczot tisztán kell tartani.) Mert, ugye bár, mivel lehet és mivel tudja a község megakadályozni a betegségnek keletkezését ? Szerintem azzal, hogy legalább is mindazon helyeket, ahol gyer­mekek tömegesen megfordulnak, tisztán és fertőtelenitve tartsák. Másodsorban minden egyes ingatlan-tulajdonost kötelezni arra, hogy a klozet- és szemétlerakó, helyét tartsa tisztán és fertőtlenítse. Éz intézkedések végre­hajtását pontosan ellenőrizve lehetne és szabadna a járási tiszti orvosi értekezlettől, a székesfőváros köz­vetlen szomszédságában levő Rákosszentmihály község közegészségügyi szolgálatát, mint mintaszerűt az érte­kezlet elé állíttatni. Most, képzelje el tek. Szerkesztő ur, hogy ha a fővárosi lapok leközölnék, hogy itt p. o. milyen látoga­tott gyermekelőadásokat rendeznek, mig ellenben a közegészségügy legelemibb szabályait sem alkalmazzák: t. i. ezek félreeső helyei a legkétségbeejtőbbek. De a koronája és a legelhanyagoltabb helye ép­pen az, melyen legsűrűbben és mindig tömegesen jelen­nek meg a gyermekek: a Rákosszentmihályi „Világ­mozgó.* Itt rendszerint a rendes előadásokon kívül rendeznek mozielőadást gyermekek részére stb. stb., természetesen a gyermekek szokásához híven csopor­tonként állandóan a félreeső hely körül vannak. És most tessék tek. Szerkesztő ur meglátogatni (esetleg a községi orvossal) a mozinak félreeső helyét. Ugyanis közvetlen szomszédságában van a Hausvater- féle vendéglő is, amelyet deszkakerítés választ el, de az is csak úgy, hogy minden egyes deszka között üres rés van, amelyen át piszkit és fertőz a sok korcsma­vendég. Még, hogyha nem is fordult volna elő ebben a községben ragályos betegség, még akkor is kötelessége volna a községnek kötelezni a tulajdonost, hogy a félre­eső helyét fallal ellássa, elválassza szomszédjától és úgy zárt tető alá helyezze, amit csak akkor és úgy lehetne fertőteleniteni. Ezek után bocsásson meg tek. Szerkesztő ur, hogy e sorokkal zaklattam, de abban a reményben tettem, hogy tek. Szerkesztő ur tudja legjobban a község vezetőségét vagy a községi orvost meggyőzni, hogy ezek az állapotok tarthatatlanok. Ne várja a község vezetősége, hogy a nyári me­leg napok ezt a helyet ebben a helyzetben találják, akkor csakugyan szüksége lesz a községnek a főváros­tól vett betegszállító kocsira. Azért is tartottam szükségesnek ezt az állapotot tek. Szerkesztő urnák megírni, nehogy még valaki az úgy is eléggé meghurczolt községnek, még nagyobb kárára, az .Est“ vagy a „Nap* révén mint szenzácziót hozza napvilágra. Vagyok a tek. Szerkesztő urnák Rákosszentmihály, 1913 junius 3. Kiváló tisztelettel: Egy hűséges előfizetője. Hivatalos rész, 2579/1913. Hirdetmény. A gödöllői járás főszolgabirájának 2289/1913. sz. rendelete alapján közhírré teszem, hogy az, aki a folyó évben takarmánynemüeket (széna, szalma) berakodni óhajt, legkésőbb folyó évi junius hó 15-ig jelentkezzék hivatalomban. Rákosszentmihály, 1913. márczius 22. Krenedits Sándor, főjegyző. 5505/1913. sz. Versenytárgyalási hirdetmény. Alulírott községi elöljáróság közhírré teszi, hogy a 8 köz­ségi rendőr és 2 hivatalszolga részére 10 drb nyári zubbony 10 „ „ nadrág 10 „ . sapka 8 , kardbojt 8 „ jelző sip-zsinór és 8 pár keztyü — beszerzése vált szükségessé. Mindezek szállítására pályázatot hirdetünk s felhívjuk a pályázni . óhajtókat, hogy zárt írásbeli ajánlataikat Rákosszentmihály község jegyzői hivatalában legkésőbb folyó évi junius hó 15 napjának déli 12 órájáig nyújtsák be. Rákosszentmihály, 1913. május hó 29. Krenedits Sándor, főjegyző. Hauser Gyula, bíró. 4776/1913. Hirdetmény. Figyelmeztetem a lakosságot, hogy mindazok, akik uj házakat építenek, kötelesek azok elkészültével lak­hatási engedélyt kérelmezni. Addig ugyanis, amig az uj lakás kellően ki nem száradt s arra a lakhatási engedély meg nem adatott, a járási építkezési szabály - rendelet 10. § a értelmében az használatba nem vehető. | Megjegyzem még, hogy az ezen rendelkezés ellen vétő háztulajdonosok ellen a kihágási eljárás a járási fő­szolgabíró ur által folyamatba fog tétetni. Rákosszentmihály, 1913. május 7. Krenedits Sándor, főjegyző. Zeidler-féle villa Rákosszentmihályon családi ügy miatt bútorral v. anélkül sürgősen eladd. Árnyékos kert, sok nemes gyümölcsfa, szőlő és virágoskert. Cim: Czinkotai határ-ut 45. €röélyi, cs. és kir. udvari fényképész műterme . * Budapest, IV., Semmelweiss-uicza 2. sz. (Kossuth Lajos-titcza sarkán.) Platinképek, akvarell- és olajfestmény ék bármily kis fénykép után* Telefon. Felvételek minden időben. • - . Lift. I

Next

/
Thumbnails
Contents