Rákos Vidéke, 1913 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1913-02-16 / 7. szám

7. szám. rAkos vidéke hírek Héderváry Lehel az újpesti függetlenségi párt­körben. Az újpesti függetlenségi 48-as pártkör a napok­ban tartotta rendes évi közgyűlését, melyen a nagy­számban megjelent tagok élén részt vett Héderváry Lehel dr. országgyűlési képviselő, a kör diszelnöke is, ki az emelkedett hangulatú közgyűlésen többször fel­szólalt, sőt nagyszabású politikai beszédet is mondott. A képviselő a közgyűlés egész folyamán állandó lelkes ünneplés tárgya volt. A pályaudvarok kihelyezése. A főváros közgyűlése a héten tárgyalta azt a nagyszabású tanácsi előterjesz­tést, melyet a pályaudvarok kihelyezése és a vasúti keresztezések megszüntetése ügyében készített a közle­kedési ügyosztály, s melynek közlése most folyik lapunk hasábjain. A közgyűlés teljes mértékben méltányolta a nagy érdekű előterjesztes fontosságát. Havass Rezső az elő­terjesztést elfogadta és indítványozta, hogy a kérdést kapcsolják össze a kereskedelmi kikötő kérdésével. Székács Antal melegen üdvözölte a tanács előterjesztését és rámutatott azokra a súlyos bajokra, amelyek a mai hely­zetből keletkeztek, nevezetesen abból, hogy a pályaud­varok szükek, vágányaik száma csekély és már évek j óta képtelen a forgalom lebonyolítására. Paksy Béla arra fekteti a fősulyt, hogy végre át kell törni azt a vas- gyürüt, amely a VII. kerület külterjes fejlődésének útjá­ban áll és útjában fog állani mindaddig, amig a ceglédi vonalat mai helyéről el nem helyezik. Bischitz Miksa a vasúti alul■ és felüljárók mielőbbi létesítését sürgette. Dr. Bárczy István polgármester reflektált a felszólalá­sokra Azt hiszi, hogy nincs fontosabb kérdése a főváros közönségének, — nemcsak közgazdasági, közforgalmi, de városrendészeti szempontból is — mint a pályaudva­rok rendezésének ügye. A kérdést tovább halogatni nem lehet. Amióta ö polgármester, állandóan sürgeti a kér­dés elintézését az illetékes helyen, de csak legújabban vett az ügy komoly fordulatot, és a miniszter kijelen­tése szerint néhány hónap alatt a döntés megtörténhetik. Hozzájárul Havass indítványához és reflektál Székács­nak különösen a modern teherpályaudvarok létesítésére vonatkozó kívánalmára. Paksynak a vasúti utszinti átjá­rók lé esitésére vonatkozó fejtegetéseit magáévá teszi, sőt szükségesnek tartja, hogy a pályaudvarok rekonstrukcziójá- nak kérdésétől függetlenül intéztessenek el azok a kér­dések, azonnal a döntés után. Kijelenti, hogy ezután is a legnagyobb lelkiismeretességgel rajta lesz, hogy a kér­dés végleges rendezése elodázást ne szenvedjen és a rendezés megfeleljen a főváros fontos gazdasági és városfejlődési érdekeinek. (Lelkes éljenzés.) A közgyűlés az előterjesztést elfogadta. Adományok. A rákosszentmihályi ref. templom alapja javára mencshelyi Chirke Vilmos és Ghirke Lajos urak néhai Chirke Vilmos halála évfordulójának emlékére 20 kor. kegyes adománnyal szíveskedtek járulni Ugyan­ezen alaphoz adtak korábbi kimutatásunk óta: a magyar- országi Egyetemes Református Egyház Közalapja egyszersmindenkori segélyül ezer koronát (a nelyhez járni fog a sorrend szerint kiutalás, illetve felsőbb határozat alatt lévő u. n. tőkekamat-segély); Egyház­kerületi segély közszükségletekre 1C00 kor., továbbá Együd György né 4 kor., Botka Gergely né 2 kor., végül Nagy Kálmán czinkotai kovács mester az egyház köz­szükségeire 10 koronát. Mindezen adományokkal együtt templomalapunknak takarékpénztárban levő készpénz- állománya jelenleg 16,318 kor. 64 fillér, lévén 478 négyszögöl templom telek a Rákóczi ut és Szentkorona- utcza keresztezésénél (villamos és lóvasúti megállóhely előtt). Rrjf. lelkészi hivatal. Két uj magántanfolyam Rákosszentmihályon. Cser- jési Károly tanár, régi helybeli polgártársunk érdekes 3. oldal és kiválóan figyelemre méltó m^gán tornaiskolát nyit Rákosszentmihályon. Cserjési Károly, a budapest—bel­városi főreáliskola és a budapesti kereskedelmi akadémia tornatanára. Nemrég a főváros külföldre küldte tanul­mányútra, hol a szabadtéri gyakorlatokon és játékokon kívül főleg a leányok tornázását tanulmányozta. E kül­földi tapasztalatokat értékesíti itteni iskolájában, mely a községházával szemben, Corvin utcza 4. szám alatt nyilik meg. Hetenként kétszer tartanak másfélórás tan­folyamot. Nyáron ezenfelül hetenként egy délutánon kirándulás lesz a nagyobb teret igénylő játékok műve­lése czéljából. Tandij 4 korona hónaponként. Cserjési Károlyné kézimunka iskolát nyit márczius elsején ugyan­csak Corvin utcza 4. alatt. 7 éves korútól felfelé bármely korú leánykák egyéni oktatást nyerhetnek a horgolások, keresztöltésü- és laposhimzésben, Holbein-, Kalotaszegi-, Hardenger-, arabs- és arany hímzésekben, Kelim-munká­ban, tüllkivarrásban, gyöngy- és keretmunkában, csipke­verésben, Richelieu-munkában stb. A tanítás ideje : kedd, csütörtök és szombat 2 —6-ig. Tandij 5 kor. Egyszer egy héten 2 kor. Mindkét iskolában korlátolt számú növendék vehető fel, ezért czélszerü az előzőleges jelentkezés. Szülői megbeszélések hétköznapokon délelőtt folyamán. Újpest közgyűlése Rendes közgyűlése volt szerdán Újpest rendezett tanácsú város képviselőtestületének. A tárgysorozatot megelőzőleg dr. Miklós Antal elnöklő polgármester kegyeletes szavakban emlékezett meg a város egyik érdemes polgárának, Lőwy Bernát, városi képviselőnek haláláról. Érdemeit a közgyűlés jegyző­könyvileg örökíti meg. A kisebb jelentőségű interpellá­ciók után beadott önálló indítványok foglalkoztatták a közgyűlést. Ezek között feltűnést keltett Ulrich József indítványa, amelynek értelmében a közgyűlés egyhan­gúlag kétezer koronát szavazott meg a bekövetkezendő általános sztrájk esetére, a szegénysorsu gyermekek élelmeztetésére Újpest város képviselőtestülete humánus és szociális felfogásáról adott újabb bizonyítékot e hatá rozattal. A preventív támogatás tényében kifejezést nyer azonban a közgyűlés tagjainak politikai meggyőződése is, amidőn biztató, egyhangú áldozatkészséggel siet a politikai tömegsztrájk esetleges súlyos következményei­nek enyhítésére. — A „Phoebus“ részvénytársaság által befizetett kétszázezer koronából tartalékalap jellegével bíró törzsvagyont létesítenek. — Az Ujpest-rákospalotai Önkéntes Mentőegyesület kérelmére a közgyűlés ötszáz koronát szavazott meg a város tulajdonát képezendő felszerelések beszerzésére. — A tanács javaslata alapján a katonai szolgálatra bevonult városi tisztviselők és Halló! Hallóf Értesítem a n. é. közönséget, hogy vendéglőm, Rákosszentmihály, Szent István- és Pálya-utcza sarkán, a villamos és lóvasut megállónál 1 óráig nyitva, Minden időben hideg és meleg ételek. Naponta frissen csapolt sör. — :: Kiváló fajborok kaphatók. :: Alkalmas és tágas helyiség társas mulatságok számára. — Gyönyörű kert. Ünnep és vasárnap zene. Számos látogatást kér Maul József vendéglős.

Next

/
Thumbnails
Contents