Rákos Vidéke, 1912 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1912-12-08 / 49. szám
2. oldal. RÁKOS VIDÉKE. 49. szám. valamint a templomunk villamos-világításának pompás berendezése is. Ezeket méltányolta a hitközség, midőn a szeretetnek olyan lángoló fellobbanásával igyekezett behegeszteni a sebeket, amiket lelkén a bujkáló rosszakarat ejtett. Az ő sebei be is gyógyulnak hamar, sőt a gonosz vetés neki áldásos gyümölcsöt terem, mert alkalmat adott, hogy hívei és vezető társai mellette érdeme szerint tüntethessenek. De ki gyógyítja be a sebeket, amelyek Rákosszentmihály társadalmán estek? Hol az elégtétel, mely e czivilizált társadalom tisztességén esett csorbát kiköszörülje? Mert Rákosszentmihály intelligens társadalmának becsületén ejtett foltot a Kovács János levele. Nem tarthatjuk sem gonosz tréfának, sem eszelős bosszú müvének. Szövegét intelligens elme fogalmazta, gyakorlott irnoki kéz másolta. Csak olyan embertől származhatik, aki a helyi viszonyokkal tökéletesen ismerős és dolgainkban teljesen benfentes. Aláírásul, — mint mondottuk — egy egyszerű, becsületes név olvasható rajta. Kovács János. Semmi egyéb! Bizonyára azért, mert ilyen nevet sok ember visel. A látszat az, mintha csakugyan valaki tette volna a feljelentést, a valóság pedig, hogy a becsületes név mögé rejtőzött a rágalmazó. A Rákosszentmihály on élő Kovács Jánosok felháborodva tagadtak meg a feljelentéssel minden közösséget. Az ő nevükkel csak visszaélhetett valaki. Ök becsületes emberek, tudják is, hogy a feljelentés tartalma gaz ferdítés. írásba adták, esküt tesznek rá, ha kell, hogy a feljelentéshez semmi közük. Tehát itt vagyunk: a névtelen, az álnevű intrikák világában megint! Megengedi-e Rákosszentmihály közönsége ennek a korszaknak újraéledését? Testvéri szeretetben, intelligens, czivilizált társadalomban élünk-e, vagy elölről kezdjük a botrányosdit? Erre a kérdésre nem kétséges a felelet. Minden tisztességes ember, még pedig úgynevezett párt- és csoport, kaszinó és vallásXorompay Dezső m&szerészeti és hatóságilag engedélyezett villamos berendezési vállalata. Műhely és raktár : ittiszutnlUlf. Kossuth Lajos utcza U. Villamosvilágitási, erőátviteli és műszerészed munkálatoknak gondos elkészítése, előzékeny kiszolgálás és szolid árak mellett. Állandó raktár az összes szerelési anyagok, villamos főző és tütő készülékek, lámpatestek, csillárokból egyszerű és díszes kivitelben. Javítások és átalakítások ! 1 évi jótállás! Motorok, meglevő kutak és magas viztartánynyal biró berendezések erőhajtására, vagy ennek hiányában automatikusan működő villamos szivattyúk viztartány nélkül. Csekély évi bérért jókarban tartás. különbség nélkül egyesült erővel fog segíteni abban a munkában, hogy ennek a gyáva tettnek a szerzőjét kinyomozzuk és legyen bárki, társadalmunkból örökre kiközösítsük. Tisztességes emberek között nincs helye, nem lehet maradása. Tévedni iehet dolgokban csakúgy, mint személyekben és minden egyébben. Véges, gyarló emberek vagyunk. Még ha a mi egyik erősségünket, reményünket, erkölcsi tőkénket, kedves papunkat Ítéli is meg valaki ferdén, de jóhisze- müleg, a maga meggyőződése vagy látszata szerint, akkor is harag nélkül szállunk vele perbe. De férfiember legyen, akinek más a véleménye, nem álnév mögé rejtőzködő, gyáva, hazug rágalmazó. Ilyen fegyverrel nem méri össze erejét se tiszta kard, se tisztességes toll. Ha ott, a vasárnapi gyűlésen látott volna lángoló arczokat, férfi könyeket és ökölbe szorult tenyereket és hallott volna dörgő vihart és csattogó tapsokat: bizonyára megdöbbent volna s talán ma már nem hallaná, amit Rákosszentmihály társadalma kiált felé: ál Kovács János, szégyelje magát! UBHBIIBlHiQIISBSIBIIIlllllllllliiiiiiBBiiiiiiiiiiiiiiiiiigiii Kalholikus ügyek. A rákosszentmihályi róm. kath. hitközség újonnan választott ötven tagú képviselete, melyet népszerűén és röviden egyháztanácsnak is szoktak nevezni, múlt vasárnap tartotta meg alakuló gyűlését, amely sok nevezetes és izgalmas mozzanatban bővelkedett és a helybeli r. k. hitközség további fejlődésére nézve is rendkívül fontos határkőnek tekinthető. A gyűlésen az újonnan megválasztott tagok csaknem teljes számban megjelentek, csak néhányan mentették ki magukat halaszthatatlan elfoglaltságukkal. Csizmadia Gyula lelkész nyitotta meg a gyűlést, melyet e napra Polákovits Mihály kerepesi plébános, kerületi esperes tűzött ki, de amelyen egyházi elfoglaltsága mtatt meg nem jelenhetett, hanem, Kratochmll József plébános, egyházi elnök távolléte miatt, lelkészünHalló! Halló! Értesítem a n. é. közönséget, hogy vendéglőm, Rákosszentmihály, Szent István- és Pálya-utcza sarkán, a villamos és lóvasut megállónál HW* 1 óráig nyitva. "WH Minden időben hideg és meleg ételek. Naponta frissen csapolt sör. — :: Kiváló faj borok kaphatók. :: Alkalmas és tágas helyiség társas mulatságok számára. — Gyönyörű kert. Ünnep és vasárnap zene. Számos látogatást kér Maul József vendéglős.