Rákos Vidéke, 1912 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1912-08-04 / 31. szám
4. oldal. RÁKOS VIDÉKE 31. szám. Gromon Dezső és a mátyásföldiek. A magyar úri társadalom igaz és meleg részvéte kisérte el a héten utolsó útjára a szegény Gromon Dezső bárót, kinek változatos, de legnagyobb részében ritka szép és harmonikus élete alkonyán, értékes közpálya megfutása után nyitotta meg az utat szebb tájak felé a kérlelhetetlen halál. Egyik kedves olvasónk érdekes közleményre hívta fel figyelmünket ez alkalomból. A Pesti Naplóban jelent meg 1897 február 27-én és a kitűnő Heltai Jenő irta, ki összefüggésbe hozza benne Gromon Dezsőt, akkor még honvédelmi államtitkárt a mátyásföldiekkel. Bizonyára örömet szerzünk olvasóinknak, ha a krokit leközöljük. Kedves fény árad belőle a megboldogult egyéniségére és szép lelkére és igy a kegyeletnek is szolgálunk vele, de meg érdekes azért is, mert Heltai később lelkes mátyásföldi nyaraló lett, ki sokszor tolla hegyére vette a Bendeguztelep dolgait és sok-sok jóleső kaczagást fakasztott szatirikus humorával. íme a közlemény : Az államtitkár odisszeája. A mátyásföldi nyaraló-tulajdonosok bálján tegnap este nem kis feltűnést okozott Gromon Dezső államtitkár megjelenése. Á bálbizottság elnöke tiszteletteljesen üdvözölte az elegáns államtitkárt és a jelenvolt szép asszonyok és leányok kíváncsian kezdték kutatni, mi hozhatta az államtitkár urat ide ebbe a bizalmas mulatságba, a VI—VII. kerületi kör barátságos dísztermébe. A meglepetés fokozódott, amikor Gromon kedélyes beszélgetés közben azt mondta a bálbizottság elnökének: — Nem értem, hogy ő excelencziáék még nincsenek itt . . . kz elnökben megfagyott a vér . . . — Igen, Perczel és Dániel miniszter urakkal van itt randevúm . . . Az elnök szédülni kezdett. Miniszterek, kegyelmes urak a mátyásföldi nyaraló-tulajdonosok bálján. Ez óriási eredmény. És lelki szemeivel az amúgy is virágzó Mátyásföldben már a magyar Kánaánt látta ... A bálteremben villámgyorsan terjedt el a hir: miniszterek is jönnek. De hát mi történt? Jóságos tündérek álltak a mátyásföldi bál bölcsője körül? Az elnök izgatottan kisérte az államtitkár urat az emelvény felé, amelyen a bálanya foglalt helyet. Ékkor különös és ominózus dolog történt, az államtitkár ur megbotlott a szőnyegben ... — No, most majdnem dolgot adtam maguknak — szólt mosolyogva. Az elnök újból szédülni kezdett. — Nekünk? — No igen ... a mentőknek . . . Az elnök szeméről hirtelen leesett a hályog. Hiszen az államtitkár ur tévedésből került ide . . . ő mentőbálra akart menni. Végre a szép ábrándoknak, vége a miniszterek megjelenésének ... föl kell világosítani az államtitkár urat. Amit remegő és sajnálkozó hangon meg is cselekedett. Gromon kétségségbeesve csapta össze a kezét: — No szépen vagyunk! És a miniszter urak, akik már bizonyára várnak . . . — Még csak azt kérdezte, hol van a mentő-bál, azután fiakkerbe vágta magát és elhajtatott. — A vigadóba! — szólt a kocsisnak és kimerültén hanyatlott hátra a kocsi párnáira. A mátyásföldi nyaralótulajdonosok bálbizottsága ezalatt megdöbbenve tanácskozott. Mert az államtitkár ur váratlan megjelenésének pointje is volt: húsz forintot *eliilfizetett a pénztárnál. Mit csináljanak ezzel a pénzzel ? Világos, hogy ezt az összeget az államtitkár ur a mentőknek szánta, ők tehát nem tarthatják meg. Elhatározták, hogy reggel elküldik a mentőknek. Az államtitkár ur ezalatt megérkezett a fényesen kivilágított vigadóba. Ruganyos léptekkel sietett föl a lépcsőkön, a szolgák mély hajlongással üdvözölték ismert, rokonszenves alakját. Egy pillanat alatt végignézett a tündöklő nagy termen, azután megkönnyebbülve sóhajtott föl... hála istennek, a miniszterek még nincsenek itt. Akkor már mellette állt egy úriember, aki mély meghajlással mutatkozott be A bálbizottság elnöke. Beszélt arról a kitüntetésről, amely a bálát az államtitkár ur látogatásával éri. . . Gromon szeretetreméltóan mosolygott, azután kedélyesen igy szólt: — Képzelje csak elnök ur, milyen mulatságos kalandom volt. És melegében elmondta, hogyan járt a mátyásföldi nyaralók bálján és micsoda kalandos módon került végre ide, a mentő-bálra. A bálbizottság elnöke — különös módon — nem nagyon derült az államtitkár ur elbeszélése alatt, ellenkezőleg : leesett állal suttogta a mulatságos elbeszélés végén: — Bocsánat, méltóságos uram . . . újból tévedni kegyeskedett ... ez nem a mentők bálja, hanem a czukrász-ipartestületé. ' Gromon Dezső úgy fölsziszent, mintha vipera- csipés érte volna. Hogyisne: most már bizonyosan elkésett a mentőbálról és azonfelül már másodszor fizetett fölül húsz forintot a pénztárnál. . . Hajnal felé egy megtört alak állított be a Royal - szállóba. Senki sem ismert benne a daliás Gromon Dezsőre, aki állítólag előbb még a gyorsírók, majd a tűzmesterek bálján is megjelent és fölülfizetett . . . — A mentő-bálát keresem, — suttogta a kapusnak. — Az első emeleten . . . — Végre ! — kiáltott föl diadalittasan az államtitkár ur és fölsietett a lépcsőkön. Éppen ebben a pillanatban oltották ki a villámot a bálteremben és a czigányok kifelé vonultak. Mikor az államtitkárt meglátták, összenéztek, majd mintegy varázsütésre ráhúzták a Rákóczi-indulót. Az államtitkár ur még öt forintot adott a bandának, azután mélabusan hajtatott haza. — Éppen száz forintomban van a mai éjszaka — elmélkedett, miközben ismét hátradőlt a kocsi párnáira — és emellett a mentőknek még utólag is kell küldenem valamit. Igaza van Szemere Miklósnak: nem boldog a magyar! Elta. Kávéház megnyitás. Értesítem a mélyen tisztelt közönséget, hogy Czinkota—Huszka telepen: Rákóczi-utcza 1. szám alatt az Almásy Pál telepi megálló mellett, saját házamban modern kávéházat nyitottam. Gyönyörű kert. — Kitűnő fajborok. — Friss sör. - Mindennemű kávéházi italok és hideg étkek. — Fagylalt. — Jegeskávé. — Billiárd. Minden szombaton és vasárnap czigányzene. ■ ■■ Úri társaságok számára is kényelmes otthon. — Számos látogatást kér, Özv. Bischof Józsefné.
