Rákos Vidéke, 1912 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1912-05-12 / 19. szám

19. szám. RÁKOS VIDÉKÉ 5. oldal mond 600 forintot és magyar köztisztviselőkről ilyen hangon és ilyen lelkiismeretlenül mer nyilatkozni. A felebbezés egyes kihívó részleteinek taglalása után indítványozza, hogy a képviselőtestület a csuí és eléggé el nem Ítélhető támadást a legerélyesebben utasítsa vissza, nyilvánítsa legteljesebb bizalmát és elismerését a jegyzők működéséért, a meggyanúsított jegyzők számára pedig kérjen a vármegyei törvényhatóságnál elégtételt. Goócs Kálmán, az adóügyi állás szervezéséhez a maga részéről annak idején hozzájárult; a felebbezés- sel nem ért egyet, de formai okokból kéri, hogy a közgyűlés térjen napirendre a dolog felett, mert a felebbezés nem lehet tanácskozás tárgya, hanem meg­jegyzés nélkül felterjesztendő. Lippe Ödön Sándor mondott ezután magvas és terjedelmes beszédet, melyben a jegyzői iroda műkö­dését és a képviselőtestütet régi tagjainak önfeláldozó tevékenységét méltatja melegen. Hevesen és nagy erélylyel utasítja vissza a támadást és kér elégtételt a megsértett képviselőtestület számára is. Krenedits Sándor főjegyző magyarázza, hogy a képviselőtestületnek joga van a felebbezés felterjesz­tését megjegyzéssel kisérni és neki kötelessége volt azt felterjesztés előtt bemutatni. Goócs Kálmán a saját álláspontját védi. Majd pedig Balázsovich Zoltán zárószavában ajánlja indítvá­nyát elfogadásra. A felebbező, bár akkor a közgyűlésen jelen volt, felebbezését meg nem okolta. A közgyűlés­nek joga van nyilatkozni erre az okadatolásra. Nem a megfelebbezett véghatározatot tárgyalják ma újra, hanem a megokolásra tesznek észrevételeket és a rágalmat és sértést utasítják vissza. Ezeket nem lehet tudomásul nem venni. A képviselőtestület egyhangúlag elfogadta Balá­zsovich Zoltán indítványát. A megkisérlett ellenpróba alkalmával sem szavazott ellene senki sem. De Ooócs Kálmán kijelentette, hogy bár a határozatot maga is elfogadja és ahhoz hozzájárult, az előadott formai aggálya miatt felebbezést jelent be. Krenedits Sándor pedig a maga és társai nevében őszinte köszönetét mond a képviselőtestületnek. Kraicsovils Rezső ajánlatot tett a közönségnek, hogy az eddig bérelt II. sz. iskola épületét vásárolja meg 20X00 kor. vételárért. A képviselőtestület hajlandó tárgyalni, de kisebb vételár esetén. A dolgot bizott­ságra bízta, melynek tagjai: Wayand Károly, Hundes- hagen Károly, Schwertzig Antal, Schvarczl József és Kiss Endre. Az útépítésre vonatkozó ajánlatok felbontására szintén bizottságot küldtek ki: Schvarczl József, Lippe Ödön, Kiss Endre, Goócs Kálmán és Balázsovich Zoltán személyében. Biró és főjegyző minden bizottságnak tagja Örömmel és köszönettel vette tudomásul a köz­gyűlés, hogy a rákosszentmihályi takarékpénztár át­engedte nagytermét a községi közgyűlések tartására s elhatározta, hogy a gyűléseket ezentúl ott tartják meg. A községházi helyiségeket pedig úgy rendezik el, a hogy azt már hírül adtuk. A közmunka vagy 35000 koronás alapból kölcsönt utaltak át a közpénztárba: a felgyülemlett végrehajtá­sok foganatosítására pedig két hónapra, a végrehajtási költségek terhére egy ideiglenes végrehajtót alkalmaznak. Végül illetőségi ügyek tárgyalása fejezte be az izgalmas közgyűlést. _____________________________ pe rczel József fogorvos Rákosi-ut 64. szám, Bizalom-utcza sarkán. Rendel: délelőtt 8—10-ig és délután 6 órától. Budapesti lakás: VIII.t Rókócziut 53. HÍREK. Hitközségi tanácsülés. Május hatodikán gyűlést tartott a rákosszentmihályi róm. kath. hitközség kép­viselőtestülete Pálfi János elnöklete alatt. Napirend előtt az elnök meleg szavakban búcsúztatta a távozása miatt lemondott Engelbrecht József pénztárost, a ki e tisztét olyan hosszú időn át buzgalommal és becsü­lettel töltötte be. Engelbrecht József könnyes szemmel mondott búcsút és köszönetét az eddig belé helyezett bizalomért. Az egyháztanács helyébe egyhangúlag Holló Ágostont választotta meg a hitközség pénztárosául, ki a pénztár kezelését nyomban átvette. A múlt évi számadásokat egyhangúlag elfogadta a képviselet és a felmentvényt minden irányban megadta. Csizmadia Gyula lelkész 1400 koronás takarék- pénztári könyvet mutatott be, mely összeget a templom villamos világításának költségeire gyűjtött össze. A kép­viselet nagy köszönettel és elismeréssel fogadta Csizmadia lelkész kiválóan lelkes buzgólkodását és minden tekin­tetben eredményes működését és a villamos világítás ügyének megoldására saját kebeléből bizottságot kül­dött ki. Pálfi János elnök ezután örömmel jelenti be, hogy ugyancsak lelkészünk buzgalmából községünkben május 12-én lesz az első bérmálás, amikor is Csáky Károly gróf megyés püspök képviseletében Jung János püspök j jelenik meg Rákosszentmihályon. Hálás szívvel mond köszönetét a püspöknek itteni hívei iránt tanúsított kegyes jóindulatáért. Jung János rosaliai felszentelt püspök vasárnap délután 3 óra körül érkezik kíséretével Csömörről, kocsikon. Községünk lobogódiszben várja és öröm­ünnepet tart ez alkalomból. A püspök az iskolásgyerme­kek sorfala között vonul a templom elé, hol az egyház­tanács nevében Pálfi János elnök fogadja és üdvözli. Az egyháztanács és képviselőtestület, valamint elöl­járóság tagjai testületileg jelennek meg a püspök fogad­tatására. Jung püspök azután bevonul a templomba, hol kezdetét veszi a bérmálás. Este 7 órakor a vendégek tiszteletére diszlakomát rendez a hitközség a községi kaszinóban, hol az egyház­tanács tagjai is megjelennek. Uj megyebizottsági tagválasztó kerület. Czinkota község előterjesztést tett Pestvármegye közgyü'ésének, hogy a csömöri megyebizottsági tagválasztó kerületből kihasítva önálló választó kerületté alakittassék, hogy a czinkotaiak vármegyei bizottsági tagválasztó választói jogukat Csömörön, hanem Czinkotán gyakorolhassák. Ezen határozatot a törvényhatóság elutasította, mely elutasító határozatnak a képviselőtestület előtt történt kihirdetésekor Blatnizky Pál ev. lelkész, theologiai tanár, képviselőtestületi tag indítványára a sérelmes vármegyei határozatnak a belügyminiszterhez leendő megfeleb- bezését határozta el a képviselőtestület. Villamos világításunk. Az az újság, hogy e héten két napon át vizsgálta szakértő bizottság a rákosszent­mihályi villamos világítás vezetékét, majd pedig felrakták az oszlopokra a halálfejes táblákat, melyek nemzetközi jelzésül szolgálnak arra nézve, hogy a vezeték érin­tése halálos veszedelemmel jár. Szombaton reggel pedig megkezdődött a villamos áram-keringés a szentmihályi vezetékben, hol a jövő héten ismételten próbavilágitáso- kat tartanak, a melyek sikere esetén megkezdődik villamos világításunk. A czinkotai körorvos választása Decsy József fő­szolgabíró elrendelte, hogy az érdekelt községek a czin­kotai körorvos választásra kiküldendő képviselőtestületi tagokat jelöljék ki. Rákosszentmihály tizenhárom tagot küld ki, május 22-ikén tartandó közgyűlésében.

Next

/
Thumbnails
Contents