Rákos Vidéke, 1912 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1912-04-21 / 16. szám
6. odal. RÁKOS VIDÉKÉ 16. szám. melyet az akadály miatt nem hagyhatott el. Végre azután nagynehezen sikerült a szekeret helyes útjára terelni. Ám ez csak egy kicsike példa a hétfői jelenetek hosszú lánczolatából, amelyek zajtalanul elmúlnak, mert — mint itt is — közbelép az isteni Gondviselés és elhárítja a nagyobb veszedelmet. A hét elején történt az is, hogy a villamos elütött valami kordélyt. Szerencsére itt sem történt nagyobb baj, csak vagy három- negyedórás késedelem. Uj czikk. A rákosszentmihályi fogyasztási szövetkezet megint uj czikkel gyarapítja népszerűségét. Egy waggon szű/2/dbsavanyuvizet vásárolt meg az igazgatóság s most rendkívül olcsó áron bocsájtja tagjainak rendelkezésére. Az uj czikk igen kelendő; üvegenként is sokan vásárolják s mint kitűnő üdítő és borvizet csakúgy megkedvelték, mint a vácziak, ahol mindenki csak szántói vizet iszik. Beketow czirkusz. A Bekelow czirkusz műsora nagyszerű idomitó számmal bővült. Marco Sitioni oroszlánokat és tigriseket vezet elő hatalmas ketrecz- ben és hajmeresztő mutatványokat végez a veszedelmes állatokkal. Az igazgatóság ezenkívül is felújította a műsort, mely változatos és mulattató. Kiss szerencséje nagy ! A magy. kir. szab. XXIX. osztálysorsjáték csütörtöki befejező húzásán a 600 000 koronás főnyereményt a 73395 számú 8/8-ban eladott sorsjegygyei ismét a Kiss Károly és Társa bank ré'^zv. társaság (Budapest, Kossuth Lajos u. 13) szerencsés vevői nyerték, hol immár ötödször nyerték meg a 600 000 koronás főnyereményt, nem hiába „Kiss szerencséje nagy!“ Triesii általános biztosító társulat (Ássicurazioni Generali) Budapest, V., Dorottya-utcza .10. és 12. A „Közgazdaság“ rovatában közöljük a Triesti általános biztosító társulat (Ássicurazioni Generali), e legnagyobb, leggazdagabb és legrégibb biztositó intézetünk mérlegének főbb adatait. Teljes mérleggel a társulat mindenkinek, aki e czélból hozzá fordul a legnagyobb készséggel szolgál. Az intézet elfogad: élet-, tűz-, szállítmány-, üveg- és betörés elleni biztosításokat. Közvetít továbbá: jégbiztosításokat a Magyar jég- és viszontbiztosító r. t., baleset- és szavatossági biztosításokat az Első o. általános baleset ellen biztositó társaság, valamint kezességi és óvadékbiztositásokat, eltulajdonítás, lopás, hűtlen kezelés és sikkasztás elleni biztosításokat és versenylovak, telivérek és egyébb értékesebb tenyészállatok biztosítását a „Minerva“ általános biztositó részvénytársaság számára. A rákosszentmihályi ügynökség Szandovics Jakab. »®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®® Közgazdaság. — A Közüli Vasút mérlege. A budapesti küzuti vaspálya társaság ma tette közzé 1911. évi mérlegét és üzleti zárószámadását a következő adatokkal: Főmérleg: Vagyon: Közúti vasúti vonalak és villámos berendezés 66,854.994 korona 36 fillér. Villámosátalakitás előtti beruházás 5,043.309 korona 96 fillér, Anyag szén és egyéb készlet 873.748 korona 82 fillér. Pénztárkészlet 392.030 korona 22 fillér. Betétek pénzintézeteknél 3,949.623 korona i5 fillér. Értékpapírok 50,778 538 korona 40 fillér. Függő kamatok: Záloglevelek és kötvények folyókamata 33.049 korona 04 fillér. Vasúti címletek 1911. évi osztaléka 2,589.954 korona. Összesen 2,603.003 korona 04 fillér. Nyugdíjalap értékpapírjai 619,728 korona. Biztosítéki és letéti értékpapírok 565.210 korona. Előre fizetett biztosítási dijak 10,837.08 kotona. Hátralékos befizetés az 1911. évi részvény kibocsájtásából 393 416 korona. Gép- és Vasutfölszerelési gyár r.-t. folyószámlája 1.273.967 kor. 94 fillér. Különféle követelések 693 591 korona 54 fillér. Saját címletek a tárcában: részvények 11.988 000 korona. 4%-os kötvények 2,993720. korona. 4y2°/o °s kötvények 4,547.532 korona. Összesen 20,529 252 korona, tíérházak 10,050.966 ko ona 62 fillér. Bérházak építési számla 3,710.650 korona 93 fillér. Telkek 2,216.265 korona 74 fillér. Főösszeg 170,564.133 korona 80 fillér. Teher: Részvénytőke 48,583.800 korona. Kötvénytőke 41,269.600 korona Építési tartalékilap 429.141 korona 61 fillér. Ferencz József-hidi vasút törlesztendő tőkéje 442,408 korona 98 fillér. Társasági alapok: alapszabályszerü rendes tartalékalap 3,724.160 korona. Leirási tartalék 268 519 korona 08 fillér. Külön artalék 52,228 890 korona 64 fillér. Nyugdíjalap 646.402 t korona 88 fillér, Segitőalap 232.719 korona 98 fillér. Összesen 57,110.962 korona 58 fillér. Tartozások: Alapszabályszerü részvényletét 314.000 korona. Beváltandó kisorsolt részvények, kötvények, esedékes kamatok és föl nem vett osztalék 1,042.207 korona. Személyzeti óvadékok 198.221 korona 69 fillér. Vállalkozók biztosítékai 267.530 korona 15 fillér. A székesfőváros részesedése (1911 év második felére) 1,213.993 korona 72 fillér.Előre vit számlák 996.681 korona 92 fillér. Budapesti helyi érdekű vasutak r.-t. folyószámlája 1 522.278 korona 74 fillér. Budapest—budafoki helyi érdekű villamos vasút r.-t. folyószámlája 967 622 korona z9 fillér Budapest - Újpest-Rákospalotai villamos közüti vasút r.-t. folyószámlája 702 020 korona. Különféle tartozások 9.614.823 korona 19 fillér. Összesen 16,839.376 korona 70 fillér. Nyereség 5,889.111 korona 93 fillér. Főösszeg 170.564 133 korona 80 fillér. Nyereség és veszteség számla. Bevétel : Személyszállítási bevétel 15.395.260 korona 93 fillér. Kamatok 718.117 korona 91 fillér. Bérházak jövedelme és haszonbérek 787.256 korona 07 fillér. Vasúti címletek 1911. évi osztaléka 2.569,954 korona. Különféle bevételek 34.463 korona 77 fillér. Összes bevétel 19,505.052 koroa 68 fillér, hozzá az 1910. évi nyeremény-áthozat 114 444 korona 73 fillér: összesen 19.619,497 korona 41 fillér. Kiadások : Üzemi kiadások 8,095.852 korona 32 fillér. Különböző kiadások 854.992 korona 59 fillér. A székesfőváros részesedése 1,533.-41 korona 75 fillér. Kerületi betegpénztári járulék, országos balesetbiztosítási dij és egészség- ügyi szolgálat 167.858 korona 29 fillér. Adó, bélyegilleték, hidvám stb. 735.0^7 korona 55 fillér. Kötvény és kölcsönkamat 1,140.616 korona. Tőketörlesztés 902.470 korona. Leirási tartalékba helyezés 120.600 korona. 1911, évi ideiglenes részvények utáni kamatmeg- térités 172.256 korona 83 fillér. Összes kiadás 13,780.375 korona 48 fillér. Nyereség 5,889.111 korona 93 fillér. Összesen 19,619.497 korona 41 fillér. A Phoebus villámos vállalatok részvénytársaság Székely Ferencz udvari tanácsos elnöklésével ma tartotta meg hatodik évi rendes közgyűlését. A közgyűlés az igazgatóság jelentését, a mely a vállalat fokozott fejlődéséről ad számot, valamint a mérleg és a nyereség-veszteségszámlát elfogadta és az igazgatóság és a felügyelő-bizottság részére a fölmentést megadta. A lefolyt üzletév eredményeképp kimutatott 486.401 korona 30 fillér tiszta nyereség feloszlása iránt előterjesztett igazgatósági javaslat elfogadásával akként határozott a közgyűlés, hogy a tiszta nyereségből 60.000 korona az általános takarékalapra, 46,208 korona 12 fillér az iga gatóság tiz százalékos javadalmazására, 350.000 korona pedig az »911. évi részvényszelvénynek az előző évi hat százalékkal szemben hét százalékkal, vagyis egyenként 14 koronával leendő beváltáíára fordittassék, a fönmaiadó 30.193 korona 18 fillér pedig uj számlára vitessék át. Íz 1911. évi rész vényszelvényt április 16-ától kezdve a Belvárosi Takarékpénztár Részvénytársaság pénztára (IV, Koronaherceg u. 2.) váltja be. A társaság alaptőkéje öt millió korona, Mérlegszámla. Vagyon: Középponti telep Újpesten az összes beruházásokkal 5,»9z.770 korona 97 fillér: vidéki telepek: Székesfehérvár, Munkács, Zilah, Zombor, Veszprém, Fehértemplom, Gyöngyös Paks, 1,034.980 korona 42 fillér. Anyagok, áruk 204 766 korona 84 fillér. Berendezések, fölszerelések 178.262 korona 68 fillér. Árammérő 246.407 korona 66 fillér, Pénztárkészlet 20.774 korona 37 fillér. Vasúti építkezési számla 1.476.772 korona 23 fillér. Adósok 584.386 korona 36 fillér. Összesen 8.939.131 korona 53 fillér. Teher: Részvénytőke 5,ICO.000 korona. Tartalékalap 60.000 korona. Érték- csökkenési alap 233.609 korona 17 fillér. Értékcsökkenési alap 1911. évről 120.C00 korona. Összesen 353.609 korona 17 fillér. Hitelezők 3.039.121 korona (6 fillér. Tiszta nyereség 486.401 korona 30 fillér. Összesen 8,939.131 korona 53 fillér. Nyereség- és veszteségszámla. Veszteség: Az összes üzemek költsége I. 161.233 korona 44 fillér. Értékcsökkenési tartalékalap 120 000 korona 1910. évi nyereségáthozat 22.570 korona 63 fillér. 1911. évi nyereség 463.830 korona 67 fillér. Összesen 1.767.634 korona 74 fillér. Nyereség: Nyereségáthozat 1910. évről 22.570 korona g3 fillér. Üzemek bevétele 1.745.164 korona 11 fillér. Összesen J. 76/.634 korona 74 fillér. A Triesti Általános Biztositó Társulat (Assi- curazioni Generali) f. évi április hó 4-én tartott 80 ik közgyűlésén terjesztettek be az 1911. évi mérlegek. Az előttünk fekvő jelentésből látjuk, hogy az 1911, december 31 én érvényben volt életbiztosítási tőkeösszegek 1.189.790,207 korona és 74 fillért tettek ki és az év folyamán bevett dijak 51 905,357 korona és 81 fillérre rúgtak. Az életbiztosítási osztály dijtartaléka 24.558,447 korona 87 fillérrel 351.843,680 korona 02 fillérre emelkedett. Az éleibiztositottak osztalékalapja 6.987,470 korona 49 fillért tesz ki. A tüzbiztositási ágban, beleértve a tükörüveg biztosítást, a díjbevétel 18.155,625,823 korona biztosítási összeg után 81.117,251 korona 84 fillér volt, miből 10.777,655 korona 29 fillér viszontbiztosításra fordittatott, úgy, hogy a tiszta díjbevétel 20.339,596 korona 55 fM’érre rúgott és ez összegből 14 714,913