Rákos Vidéke, 1912 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1912-04-14 / 15. szám
RÁKOS VIDÉKÉ 15 szám Bérmálás. Gróf Csáky Károly váczi megyés püspök legutóbbi körlevelében közölte az idei bérmálások sorrendjét Eszerint Csömörön május 12-én lesz a bérmálás Czinkota, mint járási székhely. Czinkota községe az utóbbi időben nagyot lendült a fejlődés utján. Sok helyes és hasznos beruházásán felül, amelyeket most dicséretes energiával teljesit, azon buzgólkodik, hogy járási székhelylyé váljék. Régi baja vármegyei köz- igazgatásunknak, hogy a túlságosan nagyterjedelmü gödöllői járás szoigabirói hivatala a legnagyobb odaadás ellenére alig képes megbirkózni a folytonosan szaporodó munkaanyaggal, a miért már a vármegye kebelében is felmerült az az eszme, hogy a járást ketté oszszák. Ezt a tervet óhajtja Czinkota a maga javára kihasználni és ambicziója, hogy a ketté osztás meg- valósitásakor az uj járás székhelye ott legyen. E tekintetben Czinkota tervei nem találkoznak ellenérzéssel nálunk sem, mert közönségünknek bizonyára nagyobb kényelmére lenne, ha a székhely Gödöllő helyett a közelebb fekvő, sőt szomszédos Czinkotára kerülne. De nekünk van ennél még tetszetősebb régi tervünk, amelynek, ha ez a kérdés csakugyan aktuálissá válik, propagandát szeretnénk csinálni Ez pedig nem eg>éb, mint, hogy szervezze meg Pest vármegye is a középponti járást, Budapest székhelylyel, amire az uj vármegyei középpont felépülése után alkalmas helyiségei lennének. Minden főváros környéki község javára szolgálna ez a megoldás, amelynek csak az a terv mondhat ellent, hogy a Nagy Budapestet megalkotják és a környékbeli községeket a fővároshoz csatolják. A dolgok mai állása szerint azonban nincs remény arra, hogy a nagyszerű tervet egyhamar megvalósithassák é3 igy mi sem állhat útjában annak, hogy a középponti járást kikere- kitsék s ezzel a túlterhelt járásokon is segíthessenek. Ez mindenesetre sokszorosan kedvezőbb megoldás, mint a Czinkota — egyébként dicséretes ambicziójának kielégítése Uj ref. egyházi tisztviseiösóg. A rákosszentmihályi reform, egyház legutóbb tartott közgyűlésén az uj három éves időszakra főgondnokká Kecskeméthy Vincze, pénzkezelő gondnokká (pénztárnokká) pedig Gyaraky Imre presbyter és házbirtokos választatott meg, aki Szent- korona-utcza 7. szám alatt lakik ahová a pénzbefizetések és adományok akár közvetlenül (személyesen), akár posta- utalványon teljesitendők. (Leik. hivatal.) Napfogyatkozás Április 17-én, délelőtt 11—12 óra közölt napfogyatkozás lesz, melyet tiszta idő esetén szabadszemmel is megláthat, aki kormos üvegen át megkísérli a figyelését. Azonban előre számítani az érdekes látványosságra a mostani időjárás mellett igazán nem lehet. Április közepén hózivatart régen nem láttunk már, mint ahogy az idén tréfált meg vele a felfordult időjárás, mely hamisítatlan novemberrel kedveskedik a didergő emberiségnek. Nekünk már kismiska holmi napfogyatkozás. A pattogó tűz mellé buvunk melegedni és ki se tekintünk az ablakon, ha csak nem kell mindenáron — ezen a keserves tavaszon. Templomunkért. Újabban a következő adományokat vettük : Szécsi Arthur 5 kor. Egy jegyespár 3'10 kor. Farkas Géza és Cserjessy Karoly húsvéti gyertyára 1-1 kor Itt említjük meg. hogy a szent sirhoz Schuster Károly jónevü kertész küldött virágokat és igen Ízlésesen diszitette fel. Halálozás. Scher Ferencz, régi helybeli polgártársunk és neje szül. Oberbauer Ilona mint leánya, illetőleg veje, Scher Hajnalka, Scher Tibor mint unokái, özv. Ujváry Ignáczné szül. Kernstock Katalin, Kernstock Gyula mint testvérei és kiterjedt rokonsága tudatja, hogy özv. Oberbauer Tivadarné szül. Kernstock Anna Francziska ez évi április hó lO*én délután 3/43 órakor, életének 7i-ik évében, hosszas szenvedés után Rákosszentmihályon elhunyt. A megboldogult köztiszteletben állott úrnőt a kerepesi-ut melletti temető halottasházában a róm. kath egyház szertartása szerint szentelték be és ugyanott helyezték örök nyugalomra. 3 oldal. kor megtanul olvasni a női szív titokzatos mélységeiben is. Hármasban ünnepelték tehát az évfordulót. Csöndesen beszélgettek. Csak az asszony szeme tévedt el néha, mintha meszire nézne valahová, nagyon messzire ..". Egyszer lenn a tiszaháti falu mellett az erdőben majális volt. Tizenhat éves leány keringőzött egy fiúval, aki húsz éves volt. A hogy a zene elhallgatott, sétára indultak az erdőben . . . Gyermekes idill volt az egész. Hűséget esküdtek egymásnak s a fiú megcsókolta a leányt. Ebben a tiszta csókban egy élet üdvét fogadták egymásnak és a fiú egy rózsát adott a leánynak. Májdnem tiz év múlt el már. Az élet forgatagában elsodródtak egymástól. Most az asszony báróné, az orvos szegény, küzködő ember. A férj ismét fölkelt s magukra hagyta őket Csak egy pillanat volt. A férfi és a nő szeme összevillant. Hallgattak, de ez nagyon beszédes csönd volt. Az asszony végre is nem birt magával. — Emlékszik? — kérdezte halkan. A férfi némán, szomorúan bólintott. — Meg van még a rózsa, meg van — rebegte az asszony. — Minek? — kérdezte a férfi. Lángvörös arczczal válaszolt a nő: — Magam sem tudom, csak megőriztem. Tizenhat éves leánykorom egy csodásán szép emlékét őrzi. — Elhervadt már régen — szólt busán, rezignál- tan a férfi és belemélyedt tekintetével az éjszakába. Amikor a báró visszatért, már csöndben voltak. De az emlékezés, mint a tavasz illatos fuvalma az első lombokon, úgy átsuhant a szivükön. Későre járt már az idő. Az orvos búcsúzott. A báróék kettesben maradva, szótlanul ültek egy ideig a bűvösen szép tavaszi éjszakában. A férj az asszony szemébe nézve, egyszerre megszólalt: — Mondd, boldog vagy-e? A nő megrezzent, de uralkodott magán. — Nagyon boldog — susogta álmodozva. Amikor aztán hazaértek s egyedül maradt, egy kis dobozból elővette a rózsaszálat. Valóban elhervadt már. És amint nézte sokáig, fiatal leánykorának sok gyönyörű álma, bűbájos titka, gondtalan boldogsága, tiszta ábrándja éledt föl a szivében. Remegő piczi kezével szorongatta most a titokban őrzött virágszálat, emlékét a szép álmoknak s ahogy a rózsaszál elhervadt s ki nem nyílik többé, úgy a tizenhat éves tavasz álmai is tovaszálltak s vissza nem térnek soha. A könnyei csöndesen hullottak a hervadt rózsára, majd összemorzsolta száraz leveleit és szórta az éjszakába, miközben fájó szívvel sóhajtott föl: — így tűnnek tova a tavaszi álmok is, hogy vissza ne térjenek soha többé. Szegény ember sóhaja. Istenem ! ha nekem Egy kis házam volna ! Föléje hajolna Az akácfa lombja; Ablakán rozmaring, Muskátli virulna; Az eresze alatt Csókos galamb búgna, Kis kertemben rigó, Pacsirta dalolna . . . Nálamnál boldogabb A király sem volna! Grigássy Jánosné.
