Rákos Vidéke, 1912 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1912-03-03 / 9. szám
4. oldal. RÁKOS VIDÉKE. 9. szám. Szmrecsányi György orszggy. képviselő megjelenése és beszéde, valamint Meyer Ferencz polgártársunk kiválóan képzett öccsének, Meyer Lajos lelkésznek érdekes előadása, aki a távoli Dombóvárról utazik fel. Kivülök dr. Vass Józsefet, a Szent Imre kollégium igazgatóját, a hires szónokot lesz alkalmunk hallani. Az érdekesnek Ígérkező gyűlésen csak felnőttek vehetnek részt. Hölgyek számára ülőhelyek lesznek a teremben. Bemenet az udvar felől. Minden komoly érdeklődőt szívesen lát a rendezőség. A katholikus népszövetség az összes magyarországi katholikusokat egyesitő társadalmi szervezet, melynek 1911. évben 270 ezer tagja volt az országban. Czélja szép és nemes: a nép hiterkölcsi, társadalmi és gazdasági fejlődésének előmozdítása, annak védelme, oktatása, vezetése és szervezése, a katholikus eszméknek a közéletben és magánéletben való érvényesítése. (Alapszabály 2. §.) Tagja lehet minden tisztességes katholikus férfi és nő, aki 16-ik életévét betöltötte és a szövetség czéljaira 1 koronát áldoz. A kath. népszövetség tagjait az élet minden ügyes-bajos dolgában felkarolja és támogatja, hogy a gazdasági, társadalmi és politikai mozgalmakban helyét megtalálja és megállja. Amikor minden téren az egyesülést, a szervezkedést látjuk, sőt szervezkednek még a hit és haza ellen is, a katholikusok tömörülését, egy táborba hozását a magunk részéről is csak helyeselni tudjuk. A testvéri szózatot megértettük: Katholikusok, zászló alá! Legyünk mindannyian egy táborban. Egyesítsük szétszórt erőinket, hogy hatalmasak legyünk, nem mások támadására, hanem saját ügyeink védelmére. Tegyük bevehetetlen várunkká a népszövetséget, melynek belépésünkkel hűséget esküszünk, A viszontlátásra márczius 3-án! Villamos vasutunk. (Teherforgalom. — A rákosszentmihályi állomás. — Uj dohánytőzsde az állomáson. — A hét krónikájából. — A rákospalotai vonal.) A rákosszentmihályi helyiérdekű vasúti teher- állomás forgalma minden várakozást felülmúl már eddig is, holott pedig még nem is ment át eléggé a köztudatba, hogy fehéráruinkat közvetlenül ide lehet czimeztetni. Sokan még mindig a magyar államvasuti teherállomásokra irányittatják a szállítmányokat, aminek csak akkor van értelme, ha a czimzetthez a körvasuti Máv. teherállomás közelebb esik. Fontos azonban, hogy a feladáskor a Rákosszentmihály czimen kívül pontosan megjelöljék, vájjon a Hév. vagy Máv. teherállomásra kivánják-e küldeni a szállítmányt, mert ilyen szabatos megjelölés hiányában gyakran támadnak zavarok és a Hév. küldemények a Máv. állomásra érkeznek vagy viszont a Máv. szállítmányait tévesen a Hév. állomásra küldik, amikor a visszacserélgetés tetemes időveszteséget és felesleges munkát okoz. A rákosszentmihályi állomásra, megnyitása óta, 74 waggon teheráru érkezett, ami horribilis forgalom bizonyítéka. Viczinális vasúti teherállomásunk különben legközelebb ismét szép fejlődésen megy át. Egyik téglagyár és több más nagy czég rakodó területet szerzett az állomáson s azokat legközelebb már be is rendez- teti. Főként építőanyagból lesz itt nagy készlet; tégla, cserép és más eféle halmozódik fel. A minap felülvizsgálatot tartott állomásunkon a helyiérdekű vasutak igazgatósága. A vizsgálat megdöbbenve állapította meg, hogy másodosztályú váróter- i műnket a közönség nem használhatja, olyan gyalázatos 1 állapotban van. A rendesen kifestett és tűrhetően berendezett heljfiségeket a közönség már is tönkre tette. A falakat durva, gyalázatos rajzolatok borítják, bizonyítékául annak a sokszor hangoztatott állításunknak, hogy közönségünk egy része, különösen az ifjúság közé tartozók — vásott és neveletlen egyénekből áll. Minden j hiábavaló, mig a publikum műveltsége a tisztességes ke- J retbe bele nem nő. Nagy szégyen ez, de igaz, bármilyen keserű is. Az állomás főnöksége a falakat lekapartatta és lemosatta s igy, ha dísztelen lett is a helyiség, legalább nem botrányos többé. Van állomásunkon sok olyan baj is, aminek nem a rakonczátlan gyermekek az okai. így az épület falán kivert a salétrom és eléktelenitette a különben elég tetszetős épületet. Az ajtók elhajladoztak, három ujjnyi rés tátong alattuk, úgy, hogy a helyiségek nedvesek és a folytonos levegőáramlás miatt a bennük való tartózkodás egészségi szempontból veszedelmes. Lord Byron ellenben igy ir: „Dohány, nemes növény; kelet, nyugat kedveltje, te fűszerezed a hajós munkáját, midőn verejték gyöngyözik le róla“. Deák Ferencz, a haza bölcse, dohányozva tette le papírra mélységes gondolatait. Bismarck munka között szintén dohányzott. Vörösmarty, a költők királya, szintén dohányos volt; gyengéd jó szivét mutatja, hogy szeretett a nép egyszerű fiaival beszélgetni s egy pipa dohánynyal tüntette ki egyiket-másikat. Tompa a pipázó kántorról emlékezik meg, aki a bokorban oly erősen füstöl, hogy a törökök felfedezik és fejét veszik. Petőfi mint a csalafintaság eszközét mutatja be a pipát, mikor azt írja róla: Befordultam a konyhába, Rágyújtottam a pipára. Arany János azt Írja a „Családi körben“, hogy: ,a gazda gondüző pipáját a tüzbe meríti*. Tolsztoj, a nagy orosz regényíró és bölcsész nagy ellensége a dohánynak s elitéli a dohányosokat, azt mondja róluk, hogy gyávák, gonosztevők, élvezik a narkózist, hogy lelkiismeretüket elaltassák. Azonban téved. A dohányzás nem vezeti félre a gondolkozást és erkölcsi érzéket, mint az alkohol és ópium. Nagyon sok jóképű pipás embert látunk, akinek nyugodt a lelkiismerete, s azt vélem, de lehet kételkedni, aki akar, hogy Diogénes, a különcz bölcs hamarább talált volna lámpásával becsületes embert, ha már akkor is dohányoztak volna, mert sokan kértek volna tőle tüzet s jól a szemökbe nézett volna a pipás embereknek. Tény azonban, hogy a testi szervezetre kártékony a dohányzás nagy mértékben mindenkire nézve Minden, ami túlságos, ártalmas — mondja a latin. Veszedelmes a gyenge mellűeknek, nem ajánlható a gyengébb szervezetű női nemnek. Hogy mily erőssé válik a szokás által, mutatja a három napig étien szomjan föld alatt levő bányászok esete, megmentőiknek arra a kérdésére, hogy mit kívánnak; ételt-e vagy italt, azt felelte egyikük, hogy egy pipa dohányt. Szép gyermeki szeretetre vall annak a szegény kocsisnak az elhatározása, aki szegény anyjára gondolva letette a pipáját és nem dohányozott, hogy megtakarított filléreivel anyját segítse. Nagyon szép dolog, ha a gyermekekkel a szülők megtartatják az idevonatkozó iskolai törvény rendelkezését, mert a dohányzás szerfelett árt a fejlődő gyermeki szervezetnek ; üdvös, ha megtanítják őket erre a kis versre: Mig meg nem nő a bajuszod, A szivarhoz nincs jussod, Elég, ha szopod az ujjod! Sz. L