Rákos Vidéke, 1911 (11. évfolyam, 1-53. szám)
1911-02-12 / 7. szám
4. oldal RÁKOS VIDÉKÉ 7. szám. HÍREK. Lelkész beiktatás Czinkotán. Fényes ünnepélye volt Czinkota községnek. E hónap 5-én iktatták be ugyanis Blatniczky Pál theológiai akadémiai tanár ev. lelkészt, kit hívei Zólyom városából egyhangúlag hívták meg lelkészükké. Az egész község ünnepi színben volt, a házak fellobogózva nemzeti zászlókkal. A vidéki és budapesti vendégek délelőtt 9 órától kezdve érkeztek, a vasúti állomáson Huszka Gyula főjegyző, helyettes egyházfelügyelő, Húsz Béla és Koch Arnold tanítókkal együtt fogadta, s ott 3 autó és mintegy 20 úri fogat állott a vendégek rendelkezésére s az állomásról a vidéki vendégek a lelkészlakra mentek, a honnan a szép menet 10 órakor indult a templomba. Az oltár előtti térséget illusztris vendégsereg foglalta el, az oltár jobb és baloldalán pedig az egyházi és egyházmegyei elnökségek ültek. A bevezető ének után Jezsovics Pál, az egyház nyugalomba vonult nagyérdemű lelkésze lépett az oltár elé s gyönyörű ima után az epistolát olvasta. „Maradj meg kegyelmeddel* kezdetű zsoltár két versének eléneklése után Szeberényi Lajos föesperes, Noszkó István dékán és Hugyik Pál lelkészek léptek az oltár elé. A korláton kívül a főesperessel szemben Blatniczky Pál beiktatandó lelkész, theológiai akadémiai tanár állt. A főesperes mély tartalmú beiktató beszéde után a beiktatott lelkész fogadalmat tett, s átvette a lelkészi hivatal szimbólumait: a bibliát, templomkulcsát, az úrvacsorái és keresztelési edényeket. Rövid egyházi ének után Blatniczky székfoglaló beszédében kifejtette, hogy bár szivét az aggodalom érzete fogja el, ha a jövő képét szemléli, mégis bizalommal s édes reménységgel veszi át a virágzó czinkotai ev. egyház vezetését, mert hisz ehhez családi kötelékek, híveinek előlegezett bizalma köti, de mindenekelőtt Jézus Krisztusnak Pál apostolhoz intézett szózata biztatja: Ne félj, hanem szólj és ne hallgass, Mert én veled vagyok s nem támad rád senki, hogy neked ártson! Szóló nem is fog félni sikra szállni az igazságért s híveinek anyagi és erkölcsi javáért, hanem szólni fog mindig valahányszor azt a közjó kívánni fogja. Elve: hogy a felekezetek közötti békét, egyetértést ápolja s a hitélet fejlesztése mellett, hogy az ifjúságnak valláserkölcsi és hazafias szellemben való nevelését ellenőrizze. Alig lépett le a szószékről a beiktatott lelkész a templom hajójából Húsz Béláné, Zsello Ilonka és Iduska léptek elő virágcsokorral és dr. iglói Szontágh Antal egyházfelügyelő meleghangú üdvözlő szavai után, Húsz Béláné a czinkotai, csömöri, nagytarcsai és rákosszentmihályi hívek nevében mély meghatottsággal mondott köszönetét Jezsovics Pál távozó lelkésznek s buzgó munkatársának, nejének szül. Kempte Annának azért az atyai szeretetért, amelylyel híveivel szemben mindenkoron viseltetett s átadta a hívek ajándékát: remek ezüst virágkosarat, Zsello Ilonka és Iduska pedig 1—1 gyönyörű virágcsokkorral kedveskedtek. Könnyeket fakasztott a jelenlevők szemében ez a jelenet, amikor a szelíd lelkű, nemes szivü lelkipásztor az oltár elé állt s átvette hívei szeretetének külső jeleit. A templomot zsúfolásig megtöltő közönség lélekzetét visszafojtva hallgatta meg az ősz lelkész szívből köszönő szavait. Az Isten- tisztelet végeztével a vendégek, a hitfelekezetek képviselői, a községek elöljáróságai a lelkészlakra tértek vissza, ahol Blatniczky Pálné szül. Jezsovics Lidia szívesen látott vendégei voltak. A pazar villásreggelinél az említetteken kívül jelen voltak : özv. Beniczky Gáborné gróf Batthyány Ilona, V. Krammer Teréz, Finka Sándorné Zólyom, Dr. Szontágh Antalné Mátyásföld, Huszka Gyuláné, Szeberényi Lajosné Fóth, Noszko Istvánná, a magyar gazdasszonyok intézetének 3 tanárnője, Zsello Lajosné, Csonka Béláné, Dr Somogyi Lajosné Csömör. Az ezután következett diszebéden jelen voltak az egyházi hatóság részéről, Szeberényi Lajos főesperes, Földváry Elemér esperességi felügyelő, Báró Radvánszky Antal országgyűlési képviselő, Dr Szelényi Aladár egyházkerületi főjegyző, Raffay Sándor budapesti, Noszko István keresztúri, Hugyik Pál aszódi, Bartos Pál péteri, Jeszenszky Gyula, Bakay Péter lelkészek, Zolyom városa részéről: Finka Sándor földbirtokos Zolyomvármegye th. bizottsági tagja, a czinkotai egyház részéről, Dr. Szontágh Antal egyházfelügyető, Huszka Gyula főjegyző h. egyház felügyelő, Lauko István és Gyuri Mihály gondnokok, Dr. Jezsovics János miniszteri titkár, csömöri egyház részéről Vágó Lipót, Zsello Pál, nagytarcsai egyház részéről Filipszky István, Sipurki Mihály gondnok, Blasko- vich Oszkár, Hanzély Sándor, r.-szentmihályi egyház részéről Schuster N.,ZáborszkyZoltán egyháztagok, a község rémeg, az orkidea velőig ható elixirje, amely a tegnapi gyönyörű perczeket hozta vissza neki. De aztán rögtön elmosódott az érzése. Tekintete odavetődötí a viola selyemmel letakart, széles, nagy rézágyra, melyen hanyatt fekve, csukott szemekkel, nagyon érdekes, halványan, mély fekete karikabarázdákkal a szemei alatt, halottan feküdt a szép asszony. A gégéje tájékán nagy, fekete vérfolt, ott hatolt be a golyó. De az a fekete folt a bársonysima, vakítóan fehér nyakon gyönyörű volt. Az asszonynak a ruháján dulakodás nyomai látszottak, a jobbkéz csuklója összekarmolva. Ahogy ott feküdt, a ruhája térden felülig felszökve, nyilván estében rázta fel a lábaival. A violaszinü selyemharisnyák alatt még mintha szaladt, rohant volna a meleg vér, a forró, nagyszerű élet, a harisnyakötő tájékán gömbölyű volt a láb a térd körül, mint egy alabástromból faragott oszlop. A szobalány kétszer is odament, hogy rendbehozza a késői toalett-hibát, de a rendőrtisztviselő most tovább faggatta a szobalányt. Mit gondolnak: ki lehetett? Hát a szakácsnő mit tud? Hiába ... a két szolgáló csak annyit tudott, hogy a szép méltósága hisztériás volt nagyon, de hogy ki ölhette meg, arról sejtelmük sem volt. Veszta üdvözölte a rendőrtisztviselőt, néhány szót váltott vele meg az újságíró társaival, akik közben érkeztek. A rendőrtiszt ezenközben odament a rendőrorvossal a rézágy mellett álló éjjeli szekrényhez, melynek piros márványlapján levélformáju papirosok hevertek kuszáit rendetlenségben. A tisztviselő közéjük nyúlt, hogy van-e köztük az asszonynak valami olyas Írása, amely világosságot vethetne a titokzatos esetre, vagy valami bűnjel. Nem volt semmi. Ahogy az Írások közt turkált, kis vizitfénykép hullott a szőnyegre. A tisztviselő utána nyúlt, fölemelte, aztán hosszan Vesztára nézett, majd a körülállókra, aztán újra Vesztára nézett hosszan és az egész kis felvert társaságon nagy ideges izgatottság vett erőt. Egy-egy lépést tettek mindnyájan az ágy felé Veszta kivételével. Szorongó érzése támadt, tudta már, mert megérezte, hogy az arckép őt ábrázolja, ő adta azt tegnap a szép asszonynak, aki kérte és kicserélte a magáéval. Elhalványult az arca, az ajkáról kiszökött a vér, fehéren mozgott és nagyon nehéz lett a feje. A rendőrtisztviselő hivatalos hangon így szólt: — Veszta ur, ez az ön arczképe! Hogy került ide az ön arczképe?! . . . A következő pillanatban, fölpattant az ágy baloldalán álló nagy sárga szekrény ajtaja. Magas, feketébe öltözött, dúlt arczu öreg ur lépett ki belőle: a gyáros, markában revolverrel. Egy pillanat műve volt. Körülnézett, fölemelte a fegyverét, félig lehunyt szemmel czélzott és lőtt, Veszta holtan bukott végig a szőnyegen. Somlyó Zoltán.
