Rákos Vidéke, 1911 (11. évfolyam, 1-53. szám)
1911-09-24 / 39. szám
39. szám. kAKOS VIDEKfc. 5. oldal. hívjuk közönségünk figyelmét, hogy tehetsége szerint mindenki segítse adományával e nemes és humánus egyesületet támogatni. — Kaal Józsefnek, a helybeli takarékpénztár érdemes igazgatójának kedves Ilona leányát e hó 27-én vezeti oltárhoz a helybeli reform, templomban Petykó József honvédfőhadnagy. 5. E. Ehmann-telepi bál. Az Ehmann-telepi róm. kath. templomépitő-bizottság a felállítandó kereszt-alap javára rendezett mulatságot, amely tekintve a körülményeket, eléggé sikerültnek mondható. Két dolog akadályozta a nagyobb sikert az egyik az a méltán tekintetbe veendő körülmény, hogy a jótékonyczélu mulatságok egész sora előzte meg, a másik körülmény pedig, hogy ugyancsak az Ehmann-telepi I. Polgári Kör is e napon rendezett mulatságot. Itt meg kell jegyeznünk, hogy sem a tem- plomépitő bizottságnak, sem a Polgári Körnek nem volt szándéka egymást akadályozni, hiszen többen a rendezők közül egyiknek is, másiknak is tagjai, inkább kötelességük a telepet érdeklő bármily ügyben együtt működni. A jövőben a vezető embereknek kölcsönösen értesíteni kell egymást a rendezendő mulatságról, hogy az egy napra ne essék. Felülfizettek, illetőleg jegyeiket megváltották: Ehmann Viktor 30.—, id. Schuszter Vilmos Z.Q.—, Lippe Ödön 10.—, Szabó József 10—, Izsó István 8.—, „Jószágasztaltársaság“ 8.—, Biró Jánosné 8.—, Engelbrecht József 7.—, Orosz Gábor 7.—, Németh Lajos 5.—, Miszlovácz József 5.—, Éppel Károly 5.—, Tolnay Károly 5.—, Járóka Antal 5.—, özv. Pa- róczay Józsefné 5.—, Csizmadia Gyula 4.—, Mühlbeck Károly 4.—, Presinszky András 4 —, Czáró János 3.—, dr. Keresztessy István 3.—, Rész Ignácz 3.— , Holló Ágoston 3.—, Knechtl Ferenczné 2.—, Német Ferencz 2.—, N. N. 2.—, Tupli Mihály 2.—-, Kecskeméti Vincze 2.—, Spalt Mátyás 2.—, Pap Vilma 1.— , Hóra János 1.—, Mühlbeck Antalné 1.—, Babok Ferenczné, Forró N. 1.—, Berényi András 1.—, György Soma 1.—, Wayand Károly 1.—, ifjú Schuszter Vilmos 1.—, Sebestyén Károly 1.—, Dudik Imre 1.—, Rédli György 1.— koronát, N. N. 40 fillért. A Beicsky József által ajándékozott virágcsokor kisorsolásából begyült 18 korona. Nem mulaszthatja el a bizottság, hogy köszönetét ez utón is ki ne fejezze özv. Biró Jánosnénak, ki vendéglője helyiségeit díjtalanul bocsájtotta a jótékonyczélu mulatság czéljára. Az adakozás még mindig folyik. Fogadják a jószivü adakozók az elnökségség őszinte köszönetét. A községi kaszinó választmányi ülése. A rákos- szentmihályi községi kaszinóban szerdán este választmányi ülést tartottak, amelyen Pálfi János elnöklete alatt, a folyó ügyeket intézték el. Elhatározta a választmány, hogy októberben a községi kaszinó nagyobbszerü szüreti mulatságot rendez, melyen a legkülönfélébb szórakozásokkal lepik meg a közönséget. Ez a mulatság lesz egyébként az ambicziózus uj gazdák első nyilvános szereplése, amely elé méltán néz fokozott várakozással a községi kaszinó népe. Az ülés napirendjén egyébként nevezetesebb tárgy nem szerepelt. Rákospalota város. Rákospalota rendezett tanácsú várossá alakulása érdekében megindított mozgalom egyre terjed és erősbödik. Legújabban Károlyi László grófot is megnyerték az eszmének, amivel annak diadala körülbelül megpecsételődött annál is inkább, mert az adófizetők többsége már körülbelül a városi párthoz csatlakozott. A Baross-tér forgalma. Már röviden említettük, hogy a főváros segíteni akar a Zfaross-térnek egyre sűrűsödő forgalmán, a mely egyik oka a mi villamos közlekedésünk hiányainak is. A főváros tanácsa a Baross-téri forgalom ügyében a következő határozatot hozta: A tanács hozzájárul a budapesti közúti vaspályatársaság azon előterjesztéséhez, hogy a Rákóczi-ut és Rottenbiller-utcza közt a Baross- téri forgalom csökkentése czéljából a Huszárutczán, Szegényház-téren és Ovoda-utczán át kerülővágányokat létesíthessen és a bemutatott terveket a köz- igazgatási bejárás alapjául elfogadja és a vonalak czéljára szükséges közterületeket átengedi a következő kikötések mellett. 1. A társaság köteles a Huszár- és Ovoda-utcza gyenge trachyt kövezete miatt az egész vonal kocsiutját zúzott kő alapon bazalt fejkövekkel burkolni. Az uj burkolat összes költségeit a vasúttársaság tartozik előlegezni, amiből a munkálat befejezte után a főváros annyit térit vissza, mint amennyi a kövezési szabályrendelet alapján az ingatlantulajdonosok révén megtérül, a fedezetlenül maradó részt a vasúttársaság köteles viselni. 2. A vágányok építéséből kifolyólag a fővárost sem anyagban, sem munkabérben semmiféle költség nem terhelheti. 3. A kerülővágányok az egész vágány hálózat kiegészítő részét képezik és nem tudhatok be a szerződés 8-ik §-ában felsorolt vonalmeghosszabbitásokba és kiágazásokba és ez okból területhasználati pótszerződés követendő. 4. A vágányok mikénti elhelyezése a közigazgatási bejárás alkalmával lesz megállapítandó. Egyben értesíti a tanács a vaspályatársaságot, minthogy hasonló kerülővágányok a Dologház- utcza, Tisza Kálmán-tér és Luther-utczán át való lefektetését a maga részéről kellően indokoltnak nem találja és az ez iránt bemutatott terveket a vasúttársaságnak visszaadni rendeli. Kolera a vármegyében. Habár a fővárosi lapok szerint az ország területen napok óta nem fordult elő újabb kolera megbetegedés, nekünk módunkban áll, hogy vármegyénk alispánja kimutatásából a fertőzött helyeket megjelölhessük. Újpesten legújabban Tomogyi János betegedett meg ázsiai kolerában, mig Erzsébetfalván Braun Kálmánná halt meg a megállapított kórban. Szórványosan az egész vármegyében fordultak elő megbetegedések. Komoly bajtól illetve annak elterjedésétől Kalocsa környékének lehet tartani, hol is Fájsz, Foktő, Géderlak községek vannak olyannyira fertőzve, hogy a vármegyei főorvos és a közegészségügyi felügyelő is kint tartózkodnak a helyszínen.