Rákos Vidéke, 1911 (11. évfolyam, 1-53. szám)
1911-08-13 / 33. szám
2. oldal. KAKOS VIDÉKÉ 33. szám. bér, hanem művésze hivatásának s aki nem sajnálja a fáradtságot a gyermek és a család érdekéért e súlyosabb feladat kimerítő terhétől. Viszont: a tanfelügyelőség és minisztérium csakis — mint nálunk történt — igen fontos okok kényszerítő hatása alatt adhat ilyen engedélyt abban az esetben, ha meggyőződést szerzett arról, hogy az iskolának olyan tanítótestülete van, mely a megkülönböztetett feladattal megbirkózni képes. Ahol kiváltságos képességű és elismert buzgóságu oktató erő áll rendelkezésre, akire ilyen feladatot rá lehet bízni s aki ilyent elvállalni kész. Ezért tehát az egyhuzamos tanítás életbeléptetése a legnagyobb elismerés, a legnagyobb dicséret iskolánk számára, s mint ilyen megsokszorozza örömünket, amelyet kivívása kelt. Olyan természetes és magától értetődő dolgok ezek, hogy talán nem is volt szándékunk, hogy külön kiemeljük. De a hálának és elismerésnek az a furcsa megnyilatkozása, amit a szent- mihályi pletyka malom produkált, kötelességünkké tette, hogy a dolgokat élesebb világításba helyezzük. Legalább tanuljuk meg végre megbecsülni azt, amink van és ne tűrjük, hogy a józaneszü emberek gondolkozását is elhomályosítsa és megfertőztesse az üresfejü és rosszindulatú pletykálkodás mérge. HÍREK. A „Vén fiuk'- mulatsága. Rákosszentmihály úri közönsége felejthetetlen módon ütötte rá a pecsétet szombaton este a társadalmi béke jelszava alatt megindított mozgalomra. A Vén fiuk társasága rendezett ugyanis nagyszabású mulatságot a helybeli tűzoltó tesf—— -------------------------------------------------^ 8 T A R C Z A. I tület javára s ez az alkalom volt az első próbája annak, hogy milyen érzéssel fogadja közönségünk a béke apostolok törekvéseit. A próba fényesen sikerült. A Biróné vendéglő hatalmas kertje szinültig megtelt válogatott, szép közönséggel, melynek — dicséretére legyen mondva — igen jelentékeny része a községi kaszinó tagjaiból került ki, élén, a teljes számban megjelent vezetőségével. Igen nagy számban volt jelen társadalmunknak az a része is, a mely eddig nem vett részt a kaszinói mulatságokon, voltak kedves vendégek a környékről, többek közt Mátyásföldről, Czinkotáról is, képviselve volt, bár kisebb számban a Rákosszentmihályi kaszinó is és természetesen teljes számban vonultak fel a „ Vén fiuk,“ hogy tanúbizonyságot tegyenek életrevalóságukról, ügyességükről és sikeres ambicziójukról A közönség száma meghaladta a négyszázat Első percztöl fogva feltűnt a gondos, figyelmes rendezés, melyet egyenesen példaszerű volt, holott tulajdonképen csak néhány ember vállán nyugodott. Király László volt a lelke mindennek; az egész mulatságot ő szervezte és naponkon át kimerítő munkát végzett a kivitelében. Ötletességét, figyelmét ügyességét a legmelegebb elismerés illeti, hü társaival Pender K. Farkassal Szabó Bélával és id Havy Lajossal együtt, ki a szinpad művészi munkáját végezte. Igen csinos szinpad ékeskedett az udvar elején; díszleteit (stomfai) Tóth Kálmán festette ügyesen, Ez a szinpad még jó szolgálatokat fog tenni a „Vén fiuk“ társaságának. A rendezőség tagjai Ízléses selyemszalagot kaptak jelvényül, „Vén fiú“ felírással; a hölgyek pedig kedves japán legyezőt, mely mellé tánczrend simult. Az előadás igen változatos, nívós és sikeres volt és a közönségnek állandó, zajos tetszése kisérte. Igen nagy hatása volt a meglepetésnek, a mi abból állott, hogy a Budapesti férfi dalegylet Király László meghívására kirándult Szent- mihályra és az előadás során több igen szép dalt adott elő. A meglepetés csakugyan meglepetés volt. Senki sem tudott róla, még a műsor is eltitkolta. Annál frenetikusabb hatást keltett a dalkar művészi előadása. Alig tudtak betelni élvezetével. Tömör, érczeshangu kar ez, néhány pazarul szép hangú énekessel ékesedő, előadó művészetük pedig elsőrangú. Rákosszentmihály közönségének őszinte hálája illeti meg e kedves vendégeinket, kiket mindenkor szívesen látnánk körünkben. A Itt szőtte szive első álmát . . . Elmondva búját-örömét . . . Várva-vártuk, ha jött az este, Örültünk, ha eljött közénk . . . Az erdő regéje. Erdőben jártam egymagámban Egy őszi napnak alkonyán . . . Ábrándot szőve andalogtam Lehullt levél szűz avarán. Az eltűnő nap búcsúzóul A lombokra csókot lehelt . . . Megittasodva megremegtek A szerelmes falevelek. Köröttem mély csend mindenütt, csak A sok levél sugott-regélt . . . Figyeltem rájuk meg-megállva És hallgattam e kis regét: . . . Volt egy kislány, kicsiny falunkban, Ábrándos lelkű, barna lány . . . Idejárt egykor közénk, minden Szerelmes nap alkonyatán. Beleszerettünk valahányan Szerelmesszivű levelek . . . Hisz’ ezüstcsengésü szavával Mindnyájunkkal beszélgetett . . . . . . S jött szerelmes tavaszi estén Egv halványarcu csúf legény . . . Szegény kislányka forró szive Tüzet fogott tekintetén. Ezentúl aztán együtt jártak A legény s bájos barna lány . . . Eltűnt erdőnkből százados csend Szerelmes kislány kacaján. Vergődő szívvel néztük-láttuk, Hogy mily boldog szerelmesünk . . . Susogó lombra rá se nézett . . . Többé már nem be.-zélt velünk . . . Ha jött az alkony, várta titkon Az ifjút egy-egy fa megett . . . S mily boldogan tapsolt kezével, Ha néha ráijeszthetett.
