Rákos Vidéke, 1911 (11. évfolyam, 1-53. szám)

1911-07-09 / 28. szám

2 oldal. rákos vidéke 28. szám.

ményünk. Hálával és szeretettel gondol reá mindenki és midőn alkalom nyilik reá, készségesen áldoz humánus czéljaira. A legutóbbi mentők napján tisztességes eredményt produkált a szép jótékonyságban Rákosszentmihály közönsége is, melynek érdeme annál figyelemreméltóbb, mert hiszen a mi publikumunk a fővárosban élő, fővárosi közönség s mint ilyen is eleget tett kötelességének bőségesen. Mégis szivesen viselte el az önkéntes megadóztatást, a midőn azt rákosszentmihályi jellegének ki- domboritásával kellett megismételni.

Mindezt csak azért említjük, hogy ha a mentőegyesületnek senki sem lehet közömbös, mert hiszen abszolút emberbaráti intézmény, annál kevésbbé lehet közömbös a rákosszentmihályi közvetlenül szomszédos közönség, mely a fővároséval azonos és éppen olyan mértékben fentartója az egyesületnek, mint azok az embertársaink, a kik a határmesgyén belül tartják állandó lakásukat.

Tehát az orvos telefonon kérte a mentőegyesület segítségét, leirván a helyzetet a maga rettenetes valóságában. A felelet azonban az volt, hogy a mentőegyesület szabályai tiltják, hogy a íőváros határán kivül tegyenek szolgálatot. Szóval a szabály! Emberélet, méltányosság, humanizmus és más üres frázis mit számit, mikor ott merevedik a félelmetes, rettenetes, komoly és szigorú szabály! Kisült azután csakhamar az is, hogy csekély ötven koronáért azonban kijönnek a derék mentők Szentmihályra is. Az ut, mondjuk a Józseffőherczeg-ut, baloldalára ingyen, ha egy zsebmetszőt fejbevernek a kis erdő szélén, de az ut jobb oldalára ötven koronáért, mert közben ott éktelenkedik a határkő. A szegény fővárosi tanitónő pedig zavartalanul haldokolhat összeégett testével, a mig a jó mentok alkusznak.

De még nincs vége a sötét tréfának. A doktor kijelentette, hogy az ötven korona költségbe beleegyezik, sőt azt saját személyében is garantálja, de a mentőket még ez sem indította meg, mert az ötven koronát előre kell lefizetni. Ettől pedig nem térhetnek el. Később: csak az igazgató engedelmével jöhetnek ki, de ő most éppen nincs ott. A seb várjon, ne fájjon. Különben is, az előlegezést csak akkor lehet mellőzni, ha a község elöljárósága biztosítja az egyesületet.

Nem folytatjuk. Nem is érdekes, hogy mik a további részletek. Tény, hogy a mentők mégis csak kijöttek, de olyan járómüvei, a melyen csak ulőhelyzetben lehetett volna elhelyezni a beteget, de őt szegényt viszont nem lehetett felültetni. Tehát visszamentek haza. A betegen pedig másnap délutánra megkönyörült a Mindenható és magához szólította meggyötört lelkét. Kiszenvedett.

Kérjük szives olvasóinkat, hogy e szomorú

esetből ne vonják le a tanulságot. A mentőegyesület azért mégis nagyszerű, nemes intézmény és ezerek méltán áldják irgalmas segítő kezét. Csak az embereknek lelke sokszor kicsiny és földszinten járó. Hiszen még magukra se tudnak vigyázni, — érthető, ha téveteg Ítéletük nem érti meg néha a más baját, és a szív sugallatát elnyomja olykor a ráerőszakolt rendszer béklyója, amelyen a zárócsavar — a rettegett szabály.

Azonban gyakorlati érték nélkül való tépe- lődések helyett — volna illedelmes indítványunk. Rákosszentmihály községe találjon valami módot arra, hogy a mentő-egyesület segítségét lakossága számára biztosíthassa. Például a szegényalapjából adjon egy bizonyos előleget az egyesületnek, amelynek fejében viszont az vállaljon kötelezettséget arra, hogy hívás esetén minden habozás és késedelem nélkül kijön. A községnek módjában áll, hogy a felhasznált részt a sújtott családtól utóbb behajtsa s igy kiadása megtérüljön. A mentőegyesület hatalmas szabályán sem esik sérelem, a szegény szerencsétlenül járt polgártársunk se szenved miatta.

Legalább ennek az egy tanulságnak vegyük hasznát a szomorú történetből, me'yhez hasonlótól kímélje meg a Gondviselés kegye minden embertársunkat!

II fogalmazás tanítása a telsöbti osztályokban.

Irta és felolvasta a gödöllői járáskor máriabesnyői tanítói közgyűlésén Kreneditsné Szabó Frida. (2.)

A gondolkozásban való jártasságra leginkább azzal szoktathatjuk gyermekeinket, ha sohasem fogadunk el tőlük könyvből beemlézett, a könyv szavaihoz való ragaszkodással elmondott feleletet. Kellő magyarázat után emlékezetből kívánjuk a feleletet, szoktassuk ezzel a gyermeket az önálló gondolkozáshoz, a különböző dolgok helyes csoportosításához, igy emeljük a gyermek önállóságát és a fogalmazás tanításában óriási nehézséget háiitunk el. Már az elmondásnál szoktassuk őket bizonyos rendszerhez, hogy mindig a főbb mozzanatokra helyezzék a súlyt. Kerüljük az aprólékos za^yvaságokat, melyekkel a tiszta képzeleteket elhomályosítanánk. Ne engedjük soha a leczke száraz ledarálását, melynek abszolúte semmi értéke nincs.

Már a levélírásnál — mint a legkisebb irásmű tanításánál figyelmeztessük őket, hogy a legtöbb irasmű 3 részből áll, u. m. bevezetésből, tárgyalásból és befejezésből, hogy ezzel dolgozatuk bizonyos kerekdedséget nyerjen.

A helyesírásban való gyakorlottságra tanítás az, amely a legmesszebbmenő kitartást kívánja a tanítótól.

Erre nézve óriási könnyítést nyújt a gyakori, helyesen végzett tollbamondás és a füzetek lelkiismeretes kijavítása. A felsőbb osztályokban nem tartom czélszerünek a gyakori másoltatást. Ha gyakorta másoltatunk oly unalmassá válik a gyermeknek, hogy még több hibát követ el, mintha könyv nélkül ima. Különösen ne másoltassunk verseket, mert a versmásolás eredményezi, hogy a sorokat — minden ok nélkül — sokan nagybetűvel kezdik. Igaz, hogy a másolás nagyon kényelmes a tanítóra nézve és osztatlan iskolánál sok-