Rákos Vidéke, 1911 (11. évfolyam, 1-53. szám)
1911-07-02 / 27. szám
2. oldal. i\ÁKOS VIDÉKÉ 27. s?am ,,muszáj annak okvetetlenül paksinak lenni?!“ Mátyásföldön bizony tíznél, húsznál is több akadna rátermett elnökjelölt. II. A következő tudósítást egyidejűleg egyik mátyásföldi munkatársunktól kaptuk s örömmel sietünk közreadni. A legutóbbi egyesületi közgyűlés Mátyásföld felvirágzásának egy újabb fejezetét nyitja meg. E telep rohanó lépésekkel fejlődik környékünk színe előtt mindnyájunk bámulatára. És ha az óriási fejlődés okait kutatjuk, ha keressük a csodatévő források eredetét, azok csaknem mind egy pontban találkoznak, egyetlen egy ember energiájába és ritka szervezőképességébe futnak össze, mint közös forrásba, a kinek kiválóságáról lapunk hasábjai nem győznek elég sűrűn megemlékezni, akit az emberek mintaképe gyanánt nincs elég képességünk méltóképpen feltüntetni közönségünk előtt. Mindenki ismeri már e nagy egyéniséget: Paulheim Józsefet. A mihez keze nyúl, az életet nyer. Amit elhatároz, az testet ölt, mert vasakarata és aczélenergiája megvalósítja. Nem ismer akadályt, nem lehetetlent. Alig fejezte be egyik nagy müvét, Mátyásföld villamos világítással való ellátását, mely kifogástalanul sikerült, rövidesen újabb müve tető alá hozásáról adhatunk hirt, a vízvezeték elkészültéről. Ám ezzel sincs még kimerítve sokoldalú alkotó ereje. A fáradságos munka elvégzése után egyáltalában nem gondol még pihenésre, hisz előtte a fáradság ismeretlen fogalom. Már is újabb terveket forgat agyában, újabb alkotásokra készül. Az ügy érdekében e tervekről hallgatni vagyunk kénytelenek. Annak idején azonban nem fogjuk sajnálni a fáradságot mi sem ahhoz, hogy e tervek mibenlétéről közönségünket tájékoztassuk. Vannak vidékünkön, mint mindenütt, rosszindulatú emberek, akik mindent lekicsinyelnek, akik a legszebb és legnemesebb tettekben is találnak gán- csoskodni valót. Vannak egyoldalú kritikusok, ellen- zékieskedők, akik a hamis látszat csalóka fényéből is valóságot szeretnének kovácsolni és ebben any- nyira mennek, hogy önmagukat is elámitják, de ezek előbb-utóbb úgyis lejárják magukat, mint minden, ami hazugságon épül és ezek társadalmunknak úgynevezett szükséges rosszait képviselik. Ök csak agyonkritizálni tudnak mindent és mindenkit, de alkotni nem alkottak még semmit és e tekintetben — nyugodtak lehetünk, nem is fognak alkotni soha semmit! Ha áldozatokról van szó, akkor a gáncsoskodók talpra állanak, agitálnak és tüzzel-vassal dolgoznak minden ellen, a mi szép és jó az áldozatok árán elérhető. Igen jól értenek ahhoz, hogy oly esetekben se fukarkodjanak kritikájukkal, ha valamely áldozat nélkül elérhető közczél érdekében szállott valaki síkra, mert ily esetben gáncsoskodásuk rugóinak elleplezésére, elpalástolására kínálkozik alkalom. Találunk és találtunk régebben, a parlamenti életben ellenzéket mindig, mely éles bírálat tárgyává tesz és tett mindent, a mi a kritikát maga ellen kihívta. Ámde ugyancsak a régi idők becsületes ellenzékénél tapasztaltuk azt is, hogy akkor, a mikor nagy kérdések, eszmék kerültek megvalósításra, a legmérgesebb ellenzék is nemes versenyre kelt még legnagyobb ellenségével is abban, hogy a nagy munkát létrejönni, előmozdítani segítse. Figyelmébe ajánljuk szükebb érleiemben vett vidéki parlamentjeink ellenzéki férfiainak a kritika gyakorlásának eme módját! Aki kritikáját igy gyakorolja, az csak áldást fakaszt munkája nyomába. Kívánunk sok szerencsét Mátyásföldnek és őszinte örömünknek adunk kifejezést azon, hogy alkotásait olyan tervszerűen és sikeresen képes keresztülvinni. Amicus. II fogalmazás tanítása a folsöDi osztályokban. Irta és felolvasta a gödöllői járáskor máriabesnyői tanítói közgyűlésén Kreneditsné Szabó Frida. Amidőn a fenti czimet leírtam, bizonyos aggodalom fogott el. Merészségnek tartanám, hogy eme nagy fontosságú tárgyról beszélve, a magam nézeteit, elveit mondjam el. Tehát, amiket itt elmondandó vagyok, több esztendő alatt szerzett tapasztalatok alapján teszem. Megvallom őszintén, hogy mindig ezzel a tárggyal foglalkoztam a legszívesebben, mert feltétlenül ez a tárgy az, amelynek az elemi iskolából kikerülő, vagy még inkább az V., VI osztálylyal az iskolázást végkép befejező gyer- ? mek a legtöbb hasznát veszi. Tehát nem az alsóbb f . ^ 8 T A R C Z A. I ^ _______________________________________________J> A magyar nép és a madár. Irta: Herman Ottó. Nem igen van a földkerekségnek oly népe, amely a madár életének megvigyázásában és magyarázásában vetekedhetnék a magyarral. Nagy mondás; de be is bizonyítjuk. A nép tudása és bölcsesége őseredetü példabeszédben nyitja legszebb virágát; a példabeszéd pedig nemzedékek tapasztalásának világos tanuságtétele. Ezért intés a nagyralátó, de dologtalan, lusta embernek ez a mondás: „Senkinek sem röpül a szájába a sült galamb.“ Nem! Meg kell a falatot munkával, szorgalommal keresni; meg kell szolgálni! És mélyre vág a példaszó: „Szegény urnák galambducz a mészárszéke.“ Bizony, ha elprédálta örökét, ha kerüli a munkát, még ezen alul is sülyedhet ; de bezzeg nemcsak az ur, hanem a legkisebb gazda is, ha préda és czéda! „Holló hollónak nem vájja ki a szömit“. Nem bizony, mert dögön túl, fiumadár pusztításban maga is űzi a holló-gonoszságot. „Holló fészkén hattyút keres“. Bolondnak vállalkozása ott keresni a tiszta fehéret, ahol a fekete terem, — az ártatlanságot a bűn tanyáján. És mikor a varja fölkap a házorom károgójára, mit is kiált csak ? „Kár, kár Varga Pál. Hogy a fejed áll.“ Vagyis, hogy megérett az igy megszólt ember akár a hóhér pallosára! „Sok lúd disznót győz*. Ez arról is szól, hogy a gyenge, nagy számban egyesülve, letorkolhatja az erőset. De más ám a ludról szóló tanulság ebben: „Akármeddigneveled a libát, csak lúd lesz abból.“ Más szóval: akinek czinegefogó a feje, abból a nevelés sem teremt bölcset. „Sok sas, sok dög.“ Mily remek, igaz képe az erőszaknak és következésének; de szól ám a példabeszéd a sas nemes tulajdonságairól is, amikor mondja: „Sas nem fogdos legyet.“ Nem is illenék a hatalmas madár nemességéhez, hogy hitvány légybe vágja karmait; — intés ez a hatalmas embernek is, hogy kímélje gyönge embertársát. „Sokat akar a szarka, de nem bírja a farka.“ • Bizony nem is igen volt a világ folyásában annyi nagyot akaró, keveset bíró emberszarka, mint ma van. „Csereg a szarka, vendég jön.* Nem is babona, mert a szarka nagyon szemes madár, idegent látva hangot ad s az idegen sokszor vendég is. „Hitvány madár, ki a fészkét rutitja.“ Madárra czéloz, embert talál; mert bizony nem is ritka szerzet az az ember, akit hitványsága megront, hogy még saját fészkét sem kíméli meg: megszólja, rutitja.
