Rákos Vidéke, 1911 (11. évfolyam, 1-53. szám)

1911-01-01 / 1. szám

4. oldal RÁKOS VIDÉKÉ 1. szám told felett. A szentmihályi állomásról 8 óra 20perczkor befelé induló vonat utolsó kocsijában vagy tizennégyen voltak, akik a magyar államvasut keresztezésénél, amint a kocsi áthaladt a síneken, hatalmas recsegésre-roppa- násra riadtak fel. Olyan megdöbbentő volt a zaj, hogy ijedten ugráltak fel az utasok helyökről. Alig ocsúdtak fel, a gyorsvonat dübörögve robogott keresztül mögöt­tük. A viczinális megállóit s a helyzet egyszerre meg­világosodott. A keresztezésnél működő őr nem zárta le idejekorán a sorompót. Hogy mulasztását jóvátegye, sietve igyekezett lezárni, mielőtt még a vonat átjutott volna a síneken. A forgó rendszerű sorompó nagy erő­vel csapódott a viczinálisnak, az utolsó kocsi elejénél. Leszakította az utolsóelőtti kocsi vaslépcsőjét, az utolsó kocsi vaslépcsőjét és első vasoszlopát s maga is össze­törött. Mindez eléggé mutalja, hogy mekkora erővel csapódott a kocsinak. Ha ez az erő véletlenül elég lelt volna arra, hogy az utolsó kocsit elszakítsa a vonattól, úgy a sorompó éppen arra lett volna jó, hogy a kocsit, mint valami egérfogó, odatartsa a gyorsvonat elé a sineken. Szerencsére a kapcsolás elég erős volt és nem történt semmi baj. íme a legújabb példa! És mi nekünk végzetünk, hogy életünk a bakter kezébe legyen letéve s tűrnünk kell ezt az ostoba állapotot, meddig, ki tudja meddig . . . A szegény iparostanulóknak. A Magyar védőegye­sület 40 koronát bocsájtott az ipartestület rendelkezé­sére, hogy azt két legjobban tanuló tanoncz között ossza szét karácsonyi ajándékul. Tekintve azonban, hogy a tanoncziskola még egészen uj keletű és a tanulók szorgalmáról és magaviseletéről még maguk a tanítók sem nyertek teljes tájékozódást, — a testület elöljárósága a nemes és szép adományt 100 koronára kiegészítve, — elhatározta, hogy az adakozó védőegye­sület utólagos jóváhagyása reményében — az egész összegen iskolakönyveket vásárol és azt a szegénysorsu tanonezok között szétosztja. Halálozás. Súlyos veszteség érte — mint részvét­tel értesülünk — Tóth József min. osztálytanácsost, Pestvármegye nyug. kir. tanfelügyelőjét és köztisztelet­ben álló családját. Szeretett anyósa, özv. Vojatsek Fe- renezné szül Wimberger Jozefa, életének 93-ik évében, a halotti szentségek ájtatos felvétele után, folyó évi de- czember hó 27-én, Budapesten az Urban csendesen el­hunyt. Deczember hó 29-én délután 3 órakor helyezték a kerepesi úti temetőben örök nyugalomra, nagy rész­vét mellett. A nagy tapasztalatokkal gazdag, nemesszivü, aggságában is csodálatos lelki rugékonysággal megáldott matrónában Tóth Józsefné szül. Vojatsek Adél és Vo­jatsek Karola édes anyjukat vesztették el. Igen kiterjedt, előkelő rokonság, egész sereg unoka és dédunoka gyászolja. A lóvasut forgalma. A rákosszentmihályi lóvasuton 1910 november hónapjában 56830 személy utazott és 4340. korona volt a bevétel. Ezzel szemben 1909 november­ben 54100. volt az utasok száma és a bevétel 3863 koronára rúgott. Az év elejétől kezdve november végéig 1910 évben 745340. utas 61968 korona bevételt ered­ményezett, mig az 1909 évben 627131 utas után 53340 korona volt a bevétel. Vidám napok. Az ünnep hete az áhitatos isten­szolgálat magasztos órái után sok vidám perczet juttat mindenkinek. Karácsony estéjén ki-ki boldog családi körben élte át a legszebb ünnep verőfényes derűjét, azontúl azután hangos volt a mulatság szerte az egész községben, sőt körül az egész országban. A rákosszent­mihályi vendéglőknek régen nem volt akkora forgalma, mint az idén karácsonykor. A mulatságok kivétel nél­kül jól sikerültek, de vig társaságok mulatoztak egy- egy vendégszerető háznál is. A közbég belsejében egyik úri családnál szenzácziós kártya partié folyt, mesés összegekben, — s a viharvert játékosok hajnalfelé ez­rekkel maradtak egymásnak — adósai. A kültelken pedig, a vágóhíd és az Almásy Pál-telep között a réte­Felség magas, felettén elegáns, szinte sikkes, bárha kissé arisztokratikusan előrehajolt alakja jön eléje s önként is az ajtó melletti megállásra készteti. Teljes „drei Schritt von Leib“ disztancziában. Jóságos szeméből annyi melegség áradozik, hogy a belépő szinte ottho- niasan érzi magát s elmondja jövetele czélját. Néhány pillanat telik, mire Ő Felsége színtiszta magyarsággal — ismételjük: színtiszta magyarsággal — kérdez valamit, a válaszra sokszor egy egyszerű „köszönöm" jelentheti az audenczia végét, de sokszor olyanokat kérdez a felség, amely nemcsak bámulatba ejti az embert, ha­nem minden képzelet ellenére, valóságos beszélgetés fejlődik ki a Felség és fogadottja között. Ő Felsége hozzám hat-nyolez kérdést intézett, részben az iparra, részben pedig szakmámra, a szűcs iparra vonatkozólag és őszinte bámulatba ejtett, nagyarányú tájékozottságá­val, amellyel lerontotta egyszerre azt a nagy közön­ségben elterjedt tévhitet, hogy a kabinetiroda szinte előírja, vagy szuggerálja a Felséges urnák, hogy kitől mit kérdezzen, mit mondjon. Pláne a közszájon foigó sablonos kérdezősködéseknek még csak nyomát sem hallottam A Felséges ur tiszta magyaisággal beszél, nem hangosan, de világosan, katonás rövidséggel és szereti is, ha ugyanígy válaszolnak. Csoda jól néz ki és az ember magas korát el sem hinné, de azt sern, hogy ily korban még annyit bir el az ember, a köte­lességtudása parancsolólag végezteti vele nagy, nehéz és felelősségteljes munkáját. Kora hajnalban már dol­gozik, azután Schönbrunnból behajtat a Burgba, itt már fogadja a jelentéseket, aztán tíztől feltizenkettőig általános kihallgatásokat ád, ezeket követik a magán­kihallgatások, alig jut idő az étkezésre, már megint munkához lát, szinte elképzelhetetlen ez a mérhetetlen nagy munkabírás. Amikor az audienczia véget ér, Őfelsége könnye­dén meghajtja a fejét és hátrafelé indul a jelentkezettek listájából megállapítandó kire kerül majd a sor. Alig fejeződött be a fogadott kihallgatása, már nyílik az ajtó és magunk se tudjuk hogyan — csak azt látjuk, hogy a szárnysegéd már bent is van. Oldalt állunk a para- venttől és megvárjuk mig a szárnysegéd ki jön a Felség­től, meghajtjuk magunkat előtte, a többi csoportok előtt is és a ruhatárba megyünk. Innen le a lépcsőn, s a kiváncsi tömeg még meg is hocholja az embert. Az audienczia véget ért. Egy nagyszerű, szinte magasztos érzés ragadja meg az embert, hihetetlen mennyi melegség járja át azt, aki még sohasem járt a Felséges ur elé, mert az aki már audiencián volt, ösmeri Őfelsége atyai jóságát és azt a csodálatos, szinte nem is definiálható érzést, amely átjárja az embert a Felséges Ur megszólításakor. Nem mulaszthatom el mégegyszer konstatálni, hogy a Felséges Ur színtiszta magyarsággal beszél és kihallgatásaikor sohasem használ közismert, neki impu- tált frázisokat, hanem mindenkihez van egy kellemes, megnyugtató biztató vagy serkentő szava és mindenkit meglep az a nagyarányú tájékozottság, amelylyel min­den egyes eléje kerülővel, a maga nyelvén tud beszélni Bár nem először voltam kihallgatáson, eltávoztam egy életre szóló, magasztos nagyszerű, emlékkel, mely a mi jó öreg királyunk bölcsességével, rendületlen köte­lességtudását és alattvalói iránti szeretetét fogja dicsérni minden időkön át. Dán Leó.

Next

/
Thumbnails
Contents