Rákos Vidéke, 1911 (11. évfolyam, 1-53. szám)

1911-04-16 / 16. szám

4. oldal. RÁKOS VIDÉKE 16. szám. felvilágosító szavai után a közgyűlés elhatározta, hogy feliratot intéz a pénzügyminiszterhez és kéri a fogyasz­tási adóhivatalok számára kiadott utasítás erre vonat­kozó szakaszának módosítását. Ezután a közgyűlés a nagyszámú tárgysorozat egyéb pon jait minden vita nél­kül elfogadta. A kisebb ügyek tárgyalása során a köz­gyűlés fényes elégtételt szolgáltatott dr Ugró Gyula új­pesti polgármesternek, a kit a helyi el enpárt állandóan támad. A po gármester, hogy városa érdekeit megvéd- hesse, helyet foglalt a Búr. villamos vasút igazgatósá­gában a váro'i képviselőtestület beleegyezésével. Ez el­len ellenfelei felebbezéssel éltek, de a megye köz­gyűlése jóváhagyta Uipest beleegyezését. Hauser Gyula. Hauser Gyulának, Rákosszentmihály érdemes birájanak nevenapját ünnepelte a hé en Szent- mihály. Szerdán a községi kaszinóban gyűltek össze Hauser Gyula barátai es elhalmozták szeretetüknek sokféle jelével. Volt felköszöntő bőven, vig lakoma, mulatság hajnalig. Alig győzte megköszönni a biránk az üdvözlések áradatát, melyekből kijutott a többi Gyulának is. Havasnak, Stoffernek stb. A mátyásföldi társaságból. Szomorú szívvel vettük tudomásul, hogy egy, a múltban közkedveltségnek örvendő s a közügyekben tevékeny részt vett tagtársunk kínzó betegsége miatt megvált mátyásföldi díszes villá­jától. Asszonyok, leányok félelmes lovagjáról, az örökké adomázó, kedves Miksó bácsiról, Miksó Imre nyug. miniszteri számtanácsosról van szó. A kedélyes összejöve­telek vi Iája gazdát cserélt s minthogy itt egyéb ingat­lannal Miksó Imre nem rendelkezik, félő, hogy jókedé­lyét, humorát visszavonhatatlanul elvesztettük örökre.' Vigasztal azonban a tudat, hogy kedves emléke él sziveinkben. A Miksó-fele villát különben dr. Bdtány István orvos-gyógyszerész vette meg, ki mint a jelek mutatják társadalmi téren is örököse lesz a volt tulaj­donosnak. Házasság. Steiner Hugó, a magyar sportügy érdemes munkása és egyik legrégibb, buzgó vezére, annak idején a Rákosszentmihályi Sporttelepnek is egyik alapitó tagja, április hó 17 en deli 1 órakor vezeti oltárhoz az erzsébetvárosi plébánia templomban Med- veczky-Tóth Arankát, Tóth Dezső és neje, szüi. Kőszeghy Róza bájos leányát. Fizetésrendezós és uj rendőri szervezet. Rákos­szentmihály képviselőtestülete legutóbb két nevezetes alkotással tett tanúbizonyságot maga mellett. Rendezte a községi tisztviselők fizetését és szervezte a községi rendőrséget. Az előbbit a súlyos viszonyok tettek halaszthatatlanná, az utóbbit pedig a község fejlődése követelte meg. A vármegye törvényhatósági bizottsága — mint örömmel jelenthetjük, a héten tartott köz­gyűlésén a képviselőtestületi határozatokat, illetve a szükséges szabályrendelet módositásokat jóváhagyta s igy azok nyomban életbelépnek. Rakosfalva vízvezetéke. Régi óhaj, hogy Rákos­falva vízvezetéket kapjon. A főváros is átlátja, hogy ezzel a közművel tovább nem késedelmezhetik s elké­szíttette a rákosfalvi vízvezeték terveit a vízművek igaz­gatóságával. A terveket a tanács a héten jóváhagyta. A köliségeket 143 500 koronára irányozták elő. Halálozás. Mátyásföldről Írják: Hosszas, kínos szenvedés után magához vette az Ur Gádor Nándor volt műiakatost s föitalálót. Társadalmi mozgalmainkban állandó betegeskedése miatt bár nem igen Vehetett részt, de azért mindnyájunk szeretetét bírta s önzetlen, tiszta barátság fűződik emlékéhez. A mátyásföldi gyászházból f. hó 13-án temettük el. Áldás porai fölött. Adomány. A Mátyásföldön 1911. márczius 18 án megtartott mulatság jövedelméből 10 kor., azaz tiz koronát küldött a rendezőség a mátyásföldi templom­alap javára. Fogadják hálás köszönetét a templom gondnokságnak. Rákoscsabái levél. Ez év elején a legnagyobb csendben megalakult Rikoi-csabán az ág. ev. fiók egy­ház, mely eddig a testvér reform, egyház által átengedett templomban tartott vasárnap délutánonként isteni tisz­teletet. Most azonban, hogy megalakult fió^egyházzá, elkérte a Rákoscsaba újtelepi uj községi iskola egyik termét, mit Kovács Karoly községi főjegyző és Kaal József takarékpénztári igazgató mint iskolaszéki elnökök at is engedtek. A gyülekezetben Noszkó István rákos­keresztúri ág. ev. leikész elnöKlete alatt igen szép szám­mal jelentek meg a hívek, és megválasztották: idősebb Balogh Pált egyházi felügyelőnek, Kovacsovics Lajost egyházgondnoknak, Prunyi Endre községi tanítót pedig egyházi jegyzővé; továbbá presbyterekké : Balogh János, Figurdi Károly, Tóth István, Unger Aladar és Halasy Ferencz híveket. A megválasztottak le is tették az esküt. A jelen voltak körében azonnal megindult az adakozás a fiók egyház legszükségesebb berendezése költségére. Ebben különösen Forgács Károlyné és Temesváry Károlyné fejtenek ki semmi fáradtságot sem kimélő nagy munkásságot, melynek immár meg van az ered­ménye, hogy gyönyörű ohárteritő disziti isteni tisztelet alkalmával a helyiséget. Noszkó István lelkész „A pász­tor megtalálta az ö nyáját“ jeligés remek beszédében köszönetét mondott híveinek kifejtett munkásságukért, kérve őket, hogy ezentúl is mindig ilyen szép számmal jelenjenek meg szerény imaházukban, majd pedig hő imával fejezte be a szép ünnepélyt. — Rákoscsaba újra kezd reménykedni abban, hogy villamos vasutat is kapunk. Mint ugyan is örömmel ériesülünk, a keres­kedelemügyi m. kir. miniszter előmunkálati engedélyt adott egy év tartamára: dr. Piufsich Oszkár ügyvéd és Réthy Ferencz vállalkozó budapesti lakosoknak Buda­pest székesfőváros belterületéből és pedig a külső Jász­berényi ut, illetve Maglódi ut keresztezésétől kiindulólag Rákoskeresztúr és Rákoscsaba községek érintősével Peczel község egy alkalmas pontjáig vezetendő villamos üzemü helyiérdekű vasút vonalra. A rákoscsabai takarék- pénztár r. t. engedélyt kapott a Rákoscsaba községhez tartozó Antal-telepen vízvezetéki hálózat építésére. Dr. Geiger József, községünk kiválóan lelkiismeretes, jeles orvosa — aki nem is egy évi itt léte óta — nem csak kedvencze lett társadalmunknak, hanem az egész község őszinte bizalmát bírja: május elsejével mostani Kossuth Lajos-utczai lakásáról a Zrinyi-utcza és Petőfi- utcza sarkán épült szép uj házba költözik, melyet egészben saját czéljára bérelt ki. — A péczeli és rákoscsabai álta­lános önálló nagy ipartestület vasárnap, e hó 9-én délután tartotta Péczelen Jamriska Lajos péczeli főjegyző mint iparhatósági biztos vezetésével évi rendes közgyűlését. A nagy érdeklődéssel látogatott közgyűlés, bár példásrendben s teljes higgadsággal folyt le, mindazonáltal nem érte el azt a lelkes végeredményt, melyet úgy a múlt évben megtartott nagyszabású zászlószentelő ünnepély, mint a múlt évi utolsó választmány egyhangú határozata után remélni lehetett. Ugyanis a tavalyi választmány el­határozta, hogy az idei közgyűlésen hozandó határozat­tal a rákoscsabai tagokat ugyanazon kedvezményben fogják részesíteni, mit a péczeliek élveznek, kibővítik a rákoscsabaiak köréből is a választmányt, 6 tagról 12 tayra, s két számvizsgálóval, emellett Rákoscsabán épen úgy fognak külön helyiséget bérelni, hogy a rákoscsabai tagoknak semmiféle iparügyben ne kelljen átfánidni Péczelre, továbbá, hogy a 12 választmányi ülés fele részét Rákoscsabán tartják meg. Mindezek­ből azonban a most megtartott közgyűlésen semmi sem lett; a péczeliek ugyanis — ők tudják, miért — vissza­vonták Ígéretüket, igaz, hogy e tekintetben Rákoscsaba önálló iparosai egy részében egészen uj mozgalom indult meg. Az újabb, de mindazonáltal igen tekintélyes fiatal,

Next

/
Thumbnails
Contents