Rákos Vidéke, 1911 (11. évfolyam, 1-53. szám)
1911-01-08 / 2. szám
2. szám. RÁKOS VIDÉKE tenmagadat“ vagy: „Hogyha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel“ és ugyanakkor lessük a perczet, hogy a távollevőkre mentői nagyobb hazugságokat koholjunk. A gyermeki lelkek hű tanulmányozói, a tanítók, figyelemmel kisérik a reájuk bízott ártatlan kis sereg lelki világát. Es ebben a tanulmányozásban tapasztalják, hogy ha a szülő és tanító nevelésében bizonyos összhang van, ha mindig és mindenkor a szép, jó, és nemes elvek elsajátítására törekszünk, olyanná válnak gyermekeink, amilyeneknek őket kívánjuk, és nem lesz ok arra, hogy a tanítóban vagy az iskolában keressük a hibát. A tanító ember ilyenfajta rossz példával nem járhat elől, mert tanító csak nagyon jólelkü ember lehet, erre a szép, de nehéz pályára más hivatást sem érez. 0 még akkor sem jön ki a türelemből, ha éppen őt is éri a gáncs. Nyugodtan hallgatja a zugó orkánt s nem fizet íogat foggal. Ilyenforma hibákat már intelligencziá- jánál fogva sem követhet el, — mert intelligen- cziát csak az árul el, ha valaki szép, nemes dolgok szolgálatába szegődik, — tehát a gyermekek tőle rossz példát sem nyerhetnek. Lehet, hogy lesz aki erre azt mondja, hogy minden czigány a maga lovát dicséri, no hát ez is igaz, de csak az mondhat más felől kritikát, ki éveket azok körében tölt el. Én pedig vagyok olyan szerencsés. Sokféle emberrel akadt dolgom s az embereket megtanultam értékelni. Ez a tapasztalat felvezeti az embert egy bizonyos filozófiai magaslatra, a honnan hidegen és bonczolgató elmével tekinti a körülte folyó eseményeket. Az emberek lelkében pedig úgy tud olvasni, mint a 3. oldal. nyitott könyvben. És az emberek általán olyan gyengelelküek és gyenge színészek. Apró csel- szövényeik és ravaszságaik olyan átlátszóak, mint az angol tüll. A gyermek lelke ellenben szeplőtelen és tiszta. A vétkeknek még csak a csirái sarjadzanak bennük. Az iskolai és házi nevelés feladata, hogy minél tovább megóvja a tisztaságukat és megszilárdítsa az élet kisértő gonoszságai ellen. HÍREK. Ev. istentisztelet. Ma vasárnap, január 8-án délután félhárom órakor, Bákosszentmihályon az állami iskola tantermében ág. h. ev. istentisztelet lesz, melyet Blat- niczky Pál czinkotcii ág. h. ev. lelkész, teológiai akadémiai tanár tart, a ki elődje, Jezsovics Pál lelkész példáját követve, minden hónapban megtartja nálunk a szokásos istentiszteletet. Hieronymi miniszter ünneplése. A király Hieronymi Károly kereskedelmi minisztert tudvalevőleg igen magas kitüntetésben részesítette, felékesitvén kormányunk ez érdemes tagját a Lipót-rend nagykeresztjével. Ebből az alkalomból a kereskedelmi minisztérium és a m. kir. államvasutak tisztikara fényes lakomát rendezett a Royal-szálló nagytermében a miniszter tiszteletére s ott roppant lelkesedéssel ünnepelte Hieronymit. Héderváry Lehel dr. Héderváry Lehel dr., a gödöllői kerület országgyűlési képviselője, mint sajnálattal értesülünk, több nap óta gyengélkedik. Képviselőnk súlyosabb influenzán esett keresztül s kénytelen volt napokon át szobáját őrizni, állapota azonban a hét végén örvendetesen javult. Villamos vasút. A rákosszentmihályi villamos vasút építő munkálatait szakadatlanul szorgosan folytatják. Az enyhe tél rendkívül kedvező a munkára, melynek javarészét még tavasz előtt elvégezhetik. A földmunkával már a Farkas Ignácz-utczában tartanak, e hét végén eszébe jutott. Pózba vágta magát és rettenetes komoly képet öltve (mintha legalább is az ő nagyapját ütötték volna agyon a boldogasszonyfai erdőben), szavait egyenesen a házikisasszonyhoz intézte: — Mivel pedig a vendégeknek virág is dukál, tisztelettel vagyok bátor, szerény előterjesztést tenni, miszerint: — Igen, igen! Kérünk virágot! Virágot kérünk! Kérek én is virágot! — hangzott össze-vissza és pár perez alatt az egész társaság talpon volt. Mindenki az egyik nipp-asztalkán heverő csokrok felé igyekezett s már-már az a rettenetes veszély fenyegette a drága, elegáns csokrokat, hogy a profán kezek által szétszedetnek, amikor a házikisasszony mosolygós arczczal lépett a merénylők elé: — De bizony, ezekből egy szálat sem kapnak! — mondotta kedvesen, miközben bájosan ingatta barnafürtös fejecskéjét. — Hanem . . . Hanem abban a pillanatban — belépett a mentőangyal, akarom mondani: a cseléd és egy jókora csokrott hozott; csupa szegfű és krizantémum-szálakból összeállítva. — Ah I — hangzott a csodálkozás fölkiáltása vegyesen, férfi és női ajkakról. — Ki küldi? — kérdezték a kiváncsiabbak. — Mindjárt megnézem — szólt Mariska és elvéve a cselédtől a kicsi borítékot, gyorsan szakította föl azt. Kissé összeránczolta alabastrom homlokát, amikor a nevet elolvasta, de aztán hirtelen ismét elömlött rajta a vigság, a mosoly, és nevetve szólt a társasághoz: — Az a poéta gyerek küldi; tudják, az a Németh, aki tárczákat ir a „Hiradó“-ba. No, ez éppen kapóra jött! S aztán egy vandál durvaságával, érzéketlenségével tépte szét a csokrot és osztotta szét az urak között, akik hálásan köszönték meg azt.. . II. Valahol, egy csöndes, rideg kis hónaposszobában egy hosszuhaju, ábrándos tekintetű ifjú ült a pislogó lámpa mellett, és miközben ujjait hosszú hajába fúrta, fölsóhajtott: — Talán már meg is kapta a csokrot... És talán megörül neki ... Majd ökölbe szorult a keze és megvillámlott a szelíd kék szeme: — Kell, hogy örüljön neki! Kell, hogy szívesen vegye! Hiszen az utolsó pénzemen vettem, hogy örömet szerezzek neki ... Az utolsó pénzemen — és most meg kell koplalnom azt az öt koronát! . . .
