Rákos Vidéke, 1911 (11. évfolyam, 1-53. szám)

1911-01-01 / 1. szám

KAKOS VIDÉKÉ ]. szám. 2. oidal. nem múlt el vasárnap, hogy a „Rákos Vidéke“ hűségesen, pontosan asztalán ne várta volna. Soha nem Ígértünk semmit, a mit meg ne tar­tottunk volna, nem vállalkoztunk erőnkön felül és soha nem biztattunk, nem hittegettünk és nem bolonditottunk senkit semmivel, Minden sorunkat a tiszta meggyőződés és az igazság puritán tisztelete diktálta, minden kérdésben tiszta meggyőződés vezetett, becsület­tel, mellékczél nélkül tettünk mindent és irtunk mindent lelkiismeretünk szerint. Ez az egyetlen parancsolónk, senki más nem kormányoz, nem irányit és nem befolyásol. Ha ezenfelül írásun­kat bizonyos irodalmi színvonal és választékos­ság jellemezte volna, ez Ízlésünk és az irás mestersége iránt való szeretetünk fokmérője lehet csupán. Kevésbbé Ízléses, hogy rámutatunk, de manapság annyi hátsó czélok szolgálatában álló és avatatlan kezek vezette nyomtatott papiros árasztja el közönségünket, hogy szinte kénysze­rűség eszébe jutattni: tégy összehasonlítást, milyenek vagyunk és milyenek nem vagyunk és nem akarunk lenni. Nemcsak abból áll az újság, hogy híreket közöljön, vagy ollózon a szüntelenül gyalázott konkurensétől; az ujságcsinálás belső, nagy mun­kája abban áll, hogy a lap minden sora nagy eszmék­nek szakadatlan szolgálatában legyen. A mi alap- programmunk, hogy az erkölcsös és hazafias, intelligens magyar közönségnek ilyen szellemben Írjunk és mindenben a rákosvidéki helyi érdekeket szolgáljuk. Mindent elsősorban ebből a nézőpontból bírálunk el, ehhez alkalmazunk és erre irányítunk. Ez volt kezdetben programmunk, ennek szolgálaté­e —=“— I T A R C Z A. 0 ^ * Audienczián a Burgban. Oly kevesen tudják, milyen egy ily legfelsőbb ki­hallgatás lefolyása, s oly sok tévhit van az ott törté­nőkről és Ö Felségével való érintkezésről forgalomban, hogy szélesebb körök érdeklődésére tarthatnak számot az alábbiakban, a bécsi Burgban lefolyó általános ki­hallgatásokról elmondottak. Bárki részére, ha oly ügyes-bajos dolga akad, amellyel a király elé kívánkozik, tárva-nyitva állanak O Felsége ajtai. Minden nagyobb kinevezés, vagy kitün­tetés alkalmából, diplomácziai személyváltozások, stb. esetében járulnak a trónus zsámolya elé az érdekeltek, hogy ott a bevett formák között, a diplomácziai meg­bízások átnyujtása, vagy visszahívások, bucsufogadtatá- sok, megköszönések megtörténhessenek. Mig a budai várban — mivel Ő Felsége sajnos ritkán időzik körünk­ben — 50—60 ember jelenik meg egy általános kihall­gatáson, addig Bécsben rendszerint csak húszat bocsájt a kabinetiroda, a jelentkezés és a kihallgatási czél előzetes bejelentésével, az uralkodó elé. A kihallgatásra szóló jelentkezés vagy személyesen, vagy pedig Írásban történik meg. A bécsi kabinetiroda a Burg egyik szár­nyában van elhelyezve. Alacsony kapualatti kis üvegajtóval ellátott, igénytelen bejárója van, mint hogyha akár a lakájok lakosztályához vezető hátsó lépcsőről volna szó. Hihetetlen, primitiven egyszerű, de aagyogó tisztaságú épcsőn jut az ember a második emeletre, miközben a ban töltöttük ez évtizedet és ezt óhajtjuk Isten segít­ségével továbbra is, természetszerűleg fokozodó erővel, közvetlenséggel és nyomatékkai szolgálni. Hogy útközben csalánokon kell áttaposni, pocsolyákon kell átgázolni, ilyesmi meg nem za­varhat — el nem kedvetlenitheü Közös sors mindnyájunkkal. Ha nem lenne vétek, talán nem lenne erény sem. Az utóbbi esztendőben kultuszt űznek be­lőle emberek, a kiknek se nem kenyerük, se nem hivatásuk az irás, hogy legjobbjainkat szakadat­lanul gyalázzák, kisebbítsék, szeretettel gondozott és gyarapítóit otthonunknak rossz hírét keltsék. Sőt, mert hogy annak az eszmének, melynek azok az önzetlen polgárok munkásai voltak hosszú évek óta, mi vagyunk az előharczosai, legfőbb czéltáblájuk mi lettünk. Nem kisebbítő, csak megtisztelő sors. Van-e ki közpályán mozog, kit sárral még meg nem dobáltak ? Akár csak mert irigylik, akár mert útjába került valakinek, a ki valami czélt kerget így van itt is. A sár beszennyezte már legjobbjaink köntösét, de az igazság fényé­ben megszáradván, nyomtalanul lepergett róluk. Az igazságot legyőzni, elpusztítani nem lehet. A ki igaz utón jár, bizton czélra .ér és semmi ármány meg nem ejtheti. A második évtized kapuján nem Ígérhetünk egyebet, mint, hogy maradunk, a kik voltunk. Á „Rákos vidéke“ még a feleutjára se jutott vállalkozásában. Sok még a mi dolgunk s vé­gezni fogjuk továbbra is becsülettel, ha Isten el nem hagy és a tisztességes, emberséges emberek szeretete velünk marad. „k. u. k. Burghauptmannschaft“ hivatalos helyiségei előtt haladt el. Ennél szolgálatban lévő „vártaposzt,“ a kabinet iroda előtt: „Burgzsandár“ áll és fogadja tisz­telegve az érkezőt. A kabinetiroda helyiségei többnyire egy ablakos kis szobácskákból állanak, mindegyik egy- egy udvari hivatalnok számára berendezve, és egy hosszú folyóson vezetnek át. Miközben Pápay udvari titkárhoz vezetett a szolga, aki a napi jelentkezőket fogadta, kelle­mesen ötlött szén,be, hogy az egyes ajtófeliratokon igen sok magyar névvel találkoztunk. Maga Pápay udvari titkár is, mikor megtudta, hogy magyar vagyok, magyarul érintkezett velem, a képzelhető legelőzékenyebb, leg­udvariasabb formában, ami a mi kepzeletünkbeli bécsi Burgban, melyet mi magyarok egész másnak látunk innen a távolból, mondhatom igen jól esett. A jelentkezés jegyzőkönyv formájában történik. Név, rang, lakás, állás, a jelentkezés czélja, ha kitün­tetés, mily alkalomból adatott stb. bemondainak, szóval: rövid ösmertetése a jelentkezés céljának. Ezeket azután egybe foglalják és Ő Felsége elé terjeszti a kabinetiroda. Két-három nappal a kihallgatás előtt lezárják a jelent kezők listáját Maga a kihallgatás minden hétfőn és csütörtökön történik meg a bécsi Burg nagy udvari kapuján át el­érhető másodemeleti legfelsőbb dolgozószobában, ugyané traktus első emeletén vannak a király lakószobái, épen szemben a várőrséggel. Rendszerint tömeg várja az érkezőket és távozókat s az ismertebbjeinek nem egy .éljen“ vagy .Hoch“ jár ki. A kapuban Burgzsandár és szolgálatkész portás várja a kocsin érkezőket és a nem lulnagy, pompásan egy­szerű, — szinte katonásan egyszerű — védvászonnal

Next

/
Thumbnails
Contents