Rákos Vidéke, 1910 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1910-12-25 / 52. szám
52. szám. RÁKOS VIDÉKE 5 oldal. vezették. Ott csak már előkelő rangot nyert. Első karmestere volt hosszabb ideig az egyik fővárosi színháznak, de egy nagyobb betegség után orvosai azt tanácsolták, hogy kevesebbet éjjelezzék és jó levegőn éljen, így került családi összeköttetés utján Rákosszentmihályra, hol tapasztalván a zenei oktatás teljes hiányát, egy élet- czél komolyságával nyitotta meg iskoláját. Tehát művészember, komoly ember és reális, szorgalmas ember. Akik működésébe belepillanthattak, megismerték csakhamar tanító tehetségének és rendszerének kiválóságát is. Most a vizsgálat után, megismerhette a nagy- közönség is. Mert a vizsgálat eredménye sokkal több, mintha egyszerűen megállapítanék, hogy „fényesen sikerült.“ E külső eredményen felül bizonyságát adta, nogy Polner Ernő nem csak a látszat kedvéért tanít, nem csak egy vizsgálati alkalom pillanatnyi sikeréért rabolja el léhán a növendékek idejét, hanem oktatása alapos, lelkiismeretes, megbizható. Egyénenként foglalkozik növendékeivel. Kiismeri egyéniségüket s mindegyikkel szemben a megfelelő módot választja, hogy belsejébe hatolhasson és úrrá legyen felette. Így tereli egyéni irányba a fejlődését s keresi meg a teret, kinek kinek hajlandósága szerint, miközben az alapfogalmakkal és technikai tudás eszközeivel is megismertette. Szeretettel tanít, szereti a zenét, szereti a mesterségét és szereti a tanítványait és szerényen hárítja el magától az elismerést a közönségétől, mely néhány taktus után szeretetébe fogadta s az egész előadás során folytonosan, zajosan ünnepelte. Mesés is volt, a mit produkált. Első száma, a polgári leányiskola nőve dékei énekeltek egy kedves, vig kardalt, Tröszter Mária igazgató is élvezettel hallgatta. Kolompár János Vörös József, Haas Kornélia, Rónay Janka két-három hónapja tanulnak s megható eredményt produkáltak. Vaiamenyi tehetséges s már is magánviseli a mester keze nyomát. Haas Margit két éve tanul — nagy talentum, ritka érzéssel zongorázik. Bognár Lajos haladó, ügyes hegedű-játékával szerzett elismerést, Németh Gizella nehéz feladatokat látott el sikerrel a zongorán. Tóbiás Anna szép hangja feltűnést keltett. Egészen kezdő s már is kis primadonna sikere volt. Végül A. Flatt Alisz, a mester büszkesége, dr. Flattné Gizella, a magy. kir. operaház tagja leánya valóban csudagyermek. Tizenhároméves lányka, öt éve tanul Polnertől, de már a hangversenyterem dobogóján a helye. Örületes technikával játszott virtuóz darabokat, bámulatosan fejlett érzékkel. Nagy sikere volt a Polner féle szalonzenekarnak is melyben Wayand Ilonka harmo- umon játszott Elek Béla és Metzger Károly zeneakadémiai tanárjelölt és Polner Ernőnek jeles segítőtársa a szentmihályi zeneiskolában, első hegedűvel. Bognár Lajos, Szamossy Tibor, Kenessy Béia, Petráss Imre, Fischer Lajos, Kovács Géza és Polner Jenő vettek részt, a zongorán pedig Polner Ernő működött közre, ki a kíséreteket is maga látta el nagy tökélylyel. A zeneiskola ezzel beiktatódott Rákosszentmihály életébe. Mulatság. A „Rákosszentmihályi Sport Club“ 1910. évi deczember hó 25 én (vasárnap) özv. Biró Jánosné- féle vendéglő összes termeiben tánccal, szinielőadással és női szépség-verseny nyel egybekötött nagy karácsonyi Kedélyes-estélyt rendez. A mulatság kezdete délután 4 órakor, a szinielőadás este 6 órakor. Női szépségverseny. Belépő dij: Személy-jegy előre váltva 60 fillér, pénztárnál 8J fillér. Család-jegy előre váltva 1 korona 50 fillér, pénztárnál 2 korona. Felülfizetéseket köszönettel fogadnak és hirlapilag nyugtáznak. Színre kerül: „A nőkérdés*. Vígjáték egy felvonásban. Irta: Gárdonyi Géza és „Bűnös szerelem*. Népszínmű egy felvonásban. Továbbá a „Hajmüvész“. Vígjáték egy felvonásban és Szabó Kálmán elővezeti a „Csodagyermek “-et. Konferál: Szabó Kálmán. Disznótoros vacsora, egy teríték ára 1 kor. 20 fillér. Kinyomozott tolvaj. Erényi Antal fővárosi szám- tanácsos, mátyásföldi lakostól még 1908 év folyamán mintegy 1000 korona értékű ékszert loptak el és az akkori nyomozás eredményre nem vezetett. Most azonban Holtzmann István őrmes’ernek sikerült a tettest, egy mátyásföldi iparossegéd személyében kideríteni s ellene a feljelentést a pestvidéki kir. ügyészségnél meg is tette. Szakácsmüvészeti kiállítás A pesti Vigadó termeiben szakácsmüvészeti kiállítást rendeznek, decz. 28-tól kezdve, január 2-ig. A fővédőséget Hieronymi Károlyné a kereskedelmi miniszter neje vállalta el, a védőséget pedig Bárczy István polgármester és Glück Frigyes fővárosi bizottsági tag. A kiállítás sikere érdekében Gel- léri Mór kir. tanácsos és több szakférfiú fáradozik. A kereskedelmi alkalmazottak akcziója. Teljes dicséretünk azoknak a lelkes kereskedő ifjaknak, kik keresetképtelen szaktársaiknak emelendő Menház tőkéje szaporítására a jótékonyczélu sorsjátékot támogatják. Úgy halljuk, egy estélyt óhajtanak rendezni városainkban, amelynek belépődija között egy-egy sorsjegy közeleső váltása is tervben volna. Ezenfelül a Karácsony ünnepe alatt megalakul megyénk több helyén a kereskedő ifjak körében a Menház bizottság, amely a népszerű sorsjegyeket fogja terjeszteni. Vázsonyi Vilmos orsz. képviselő, a kereskedő alkalmazottak egyesületének tb. elnöke a következő sorokat intézte több lelkes hölgyhöz és férfiúhoz: „A kereskedelmi alkalmazottak minden pártolásra méltó nemes ügyét bátor vagyok kegyes jóindulatába ajánlani“. Felhívjuk a kereskedő ifjakat, hogy az országos bizottságnak ajánlják föl közreműködésüket. Iroda: Budapest, VII. kér. Wesselényi- utcza 36. szám. Ériékes ünnepi ajándékot hihetetlen csekély árért nyújt az 1911. évre szóló Gyermeknaptár, mely az Országos Állatvédő Egyesület kiadásában immár 12 év óta jelenik meg. Előttünk fekszik e naptár. A czimlapot az élethü rajzairól országszerte ismert Vezényi által készített gyönyörű színes kép díszíti, mely egy fa alatt ülő fiatal anyát ábrázol, a hogy gyermekét a repülő madárra figyelmezteti. A 64 nyolczadrét oldalra terjedő, 41 közleményt magában foglaló és 43 szép képpel illusztrált könyv ára 10 fillér, melyből a tanítók özvegyeinek és árváinak gyámolitására szánt Eötvös-alap is részesedik. Az Országos Állatvédő Egyesület e czimen az Eötvös alapnak a jelen évben 1525 kor. 16 fillért fizetett ki. Elbeszélések, versek,, történetek, mesék foglaltatnak a könyvben, mind arra czélozva, hogy a gyermekekben a nagy természet s különösen az állatok iránti érdeklődést és szeretetet felkeltsék. Tekintetlel a könyv nemes czélzatára és valóban páratlan olcsóságára, csak ajánlani tudjuk mindenkinek, aki akár saját gyermekeinek, akár szegény iskolás gyermekeknek örömet akar okozni és egyben a gyermekek érzelmi világának nemesítésére kíván hatni és azok örömében maga is örömét leli. A gyermeknaptár legczélszerübben postautalványon megrendelhető az Országos Állatvédő Egyesületnél, (Budapest, IX., Ernő-utcza 11—13.) mely a naptárakat portómentesen küldi meg a megrendelőknek. A jelentékeny postaköltség lehető csökkentése érdekében azt kéri az egyesület, hogy egy-egy czimre lehetőleg 10 példány rendeltessék meg 1 korona árban. Országos kiállítás Szegeden. Szegeden közgazda- sági élete az utolsó évtizedben olyan hatalmas arányban fejlődött, hogy Perjéssy László, a szegedi kereskedelmi és iparkamara titkára elérkezettnek látta az időt egy olyan mozgalom megindítására, amelynek eredménye országos ipari és mezőgazdasági kiállítás, rendezése lesz Szeged város gazdasági és kulturális fejlettségének megfelelő keretekben. A mozgalomnak megnyerte Lázár György dr. polgármestert, akinek Szeged rohamos fej