Rákos Vidéke, 1910 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1910-10-16 / 42. szám
RÁKOS VIDÉKÉ 42. szám. 2. oldal. felkap s jaj annak, a ki az igy alkotott lakásban keresne otthont . . Pedig védekezni kell. Az asszonyi nyelv visszanyelvel; a férfi ököl odaüt. De sem a nyelvelés sem az odaütés nem eredményes. Sőt vihart támaszt, újabb bajokat teremt. Harag, elfordulás, pereskedés csak a határ jelzései ennek a mezőnek. Mit, mit kell hát tenni? Krisztusi arczot vágni, mondja az egyik; — és nekünk, magunknak nem pletykálni, igy hirdeti a másik. Melyik az igaz, ki tudná megmondani ? S vájjon képesek volnának-e csak az egyikre is? Nagy Zoltán. * Nagy Zoltán kir. törvényszéki bírónak ezt a czikét az örök témáról, ime, közreadtuk. Nem kell helyi aktualitásokat keresnünk hozzá, mert mindig és mindenütt időszerű és igaz. Rákosszentmihály on mégis talán valamennyire még inkább, mint egyebütt. Hires város vagyunk. A pletykában mindenekfelett első. Sehol a földtekén ilyen mérgezett nyelvek nem találhatók. És sehol találékonyabb és gonoszabb indulatu pletykáso- kat kerek e világon nem lelünk. Ha Porzsolt Kálmán hires elnevezése szerint „Gyűlölet országban“ lakunk, akkor a mi községünk benne a rosszmájunk telepe. A lóvasut, a viczinális a pletyka, megszólás és gonosz fecsegés tőzsdéje. Mindennap szolgáltat friss, uj anyagot úgy, hogy mindennap le lehetne közölni a pletyka- czikket, mint legidőszerűbb morális predikácziót. Olyan tréfát se hallott azonban hamarjában Európa, mint amit az alatt produkált a pletykadomb, amig ezt a czikket kiszedték. Uj embert kaparitott a nyelvére, a ki még nem próbálta ezt a kedves mulatságot. Polner Ernőről és a rákosszentmihályi zenekonzervatóriumáról van szó. Polner Ernő letelepedett nálunk, hogy a kimerítő színházi élet után, üdülve és pihenve élhessen a zenének s mivel egyúttal megélni is kell, tehát zenekonzervatóriumot nyitott. És úgy látszik, csakugyan sikerül neki megélni. Legalább ezt mutatja, hogy már f , =—=" " ^ T A R C Z A. D __- -------------- J A kopolya. Apostag faluban, mintegy kétszáz lépésnyire a Dunától, van egy kis tó. Kopolyának hívják. Az egyik fele mély, a másik oly sekély, hogy kender áztatónak használják. Azaz csak használták, mert biz’ ott réges- régen se hire, se hamva a kenderáztatásnak. A jámbor apostagiak, ha arra mennek, keresztet vetnek és úgy mennek tovább. Gyönyörű virágos rét veszi körül a kis áztatót és tavat. De Isten irgalmazzon annak, aki nem ismeri a mélységet és bemerészkedik. Az bizony ott vész. A tó partján annyi a kék katáng, hogy a járókelő akaratlanul is a földre, majd az égre néz, hisz’ a virág színe vetekedik az ég azúrjával. Csodálatos, hogy a gyermekek, bár az egész faluban nincs oly sok és szép virág, mint a Kopolya körül, mégis inkább beérik a kamillával, szarkalábbal, vadrezedával, mintsem a tó mellé merészkedjenek. S ha egyiket-másikat mégis odébb csábítja a vakító kékség, a többiek hamar visszahúzzák, ijedten, suttogva marasztalják, mintha még csak az említésre is vészt hozna. próbálgatják, hol lehet „kikezdeni.“ Vannak, akik irigyelik, hogy a becsületes munkája után megtud élni, vagy talán csak a gonoszság gyönyöreit önmagáért szürcsölik, — szóval — hírét terjesztették a községben, hogy a lányos családapáknak nem tanácsos gyermekeiket a Polner zenekonzervatóriumra bízni, — mert a direktor fiatal ember, — sőt csinos fiatalember. — Így a hajadonok nincsenek nála kellő biztonságban. Ez a legújabb rákosszentmihályi pletyka. Csak a becsületét és a kenyerét akarná elszedni egy tisztességes, derék, fiatal művészembertől a ki dolgozni akar és dolgozni tud. Megírtuk, hogy méltóképen undorodhassék tőle közönségünk. Ez a dicső Galeotto, a maga egész nagyságában. Természetesen, az okos emberek és a becsületes emberek nem törődnek az ilyen undokságokkal, de akadhat akárhány korlátolt látókörű, tisztességes polgárember, akit a mérges fecsegés megriaszt és a különben sem erős feltevésében megingat. Az ilyenekkel meg- eshetik, hogy a békesség és a lelkűk nyugalma kedvéért inkább lemondanak gyermekük zenei neveltetéséről, mintsem, hogy a koczkázat lidérczét elviseljék. Ezeknek szól első sorban a figyelmeztetés, hogy a képtelen, ostoba és gonosz pletykának fel ne üljenek, hanem vegyék fontolóra, mennyire hitvány és gonosz az. S ha meggondolják, hálásak lesznek érte, hogy e legújabb szörnyszülöttet igy kihámoztuk pólyájából s a nyilvánosság tiszta levegőjében megfojtottuk. HÍREK. Szerecsen mosdatás. A Rákosszentmihály jövő évi költségvetése ellen beadott felebbezés méltó felháborodást keltett községünk egész közönsége körében. Múlt heti első czikkünk nyomán széltében-hosszában megbeszélés tárgya volt a községi alkalmazottak sanyarú helyzete. A felebbező barátai riadtan igyekeznek szépit- getni a dolgot s hirdetik, hogy a felebbezést csak elvből adták be, mert nem tetszik nekik a forma, a hogy a pótlékokat a község utalványozza. Csakhogy ezeket a pótlékokat évek óta húzzák a községi alkalmazottak és a vármegye szigorú ellenőrzése évek óta jóváhagyja — Ne menj oda, mert jön a kenderhaju asszony, elvisz magával! Azt hiszem, kis pajtásaim, szeretitek a regéket. Hadd mondom el a Kopolya regéjét, tán ti is oly szívesen hallgatjátok meg, mint a milyen jó szívvel mesélte az öreg Erzsók néni. * Sok, sok esztendővel azelőtt, — kezdte Erzsók néni — nagy kendertermelő falu vót Apostag. A merre csak a szöm nizött, szép sárguló kendörfődeket lehetett látnya. Mos mán azoknak helyén szőlők és gyümölcsös kertök vannak. A legeslegszöbb kendör mégis csak az én gazd’uram, Kalmár Péter földjin termött. Vót is neki mit a tejbö aprítani. Gyült-gyült a garas a ládafiába. ’De mi haszna? Ijja fijja se’ vót szö- génynek. Dej’szen ezön se’ köllett soká törni a fejét. Magátu’ gyütt a mögoldás. Ippeg abban az időtájban tért a másvilágra Bodnár, a falu takácsa, magára hagyva egyetlen cselédjét, Lenkét. Lányául fogadta az én áldott jó gazdám — Isten nyugoszta’ja szögényt — mert biz’ alig egy félesztendő után őtet is magához szólította a Teremtő. Másod ízbe’ lőtt most már árva a kis Lenke. Szép gyerök vót az Istenadta 1 Szöszke a haja, búza-
