Rákos Vidéke, 1910 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1910-07-17 / 29. szám

'/9. szám. RÁKOS VTDÉKE 5. oldal. kitűnő orvosáról irt elismerő soraink, mondhatom, örö­münkre, igen nagy megelégedést keltettek közönségünk körében, csak helyre kell hoznom azt a tévedést, hogy dr. Goldner orvos keresztneve nem Adolf, ha­nem Gyula. Kívánjuk, hogy igen-igen soká ugyanazon lankadatlan buzgalommal és szeretettel töltse be nemes hivatását, mint amint megkezdette. Jelen soraimat szomorú hírrel kell befejeznem. Községünknek egy igen derék, becsületes és müveit polgára hunyt el, Háj Imre füszerkereskedő személyé­ben, ki azelőtt, mint a „Rákoscsabai fogyasztási szövet­kezet“ üzletvezetője, később pedig mint annak önálló utóda, e hó 9 én a budapesti „Vörös kereszP-korházban életének 37-, boldog házasságának pedig 13-ik évében, hosszas betegség után, nem csak szerető családja nagy fájdalmára, de Rákoscsaba község veszteségére is meg­halt. Becsületessége, szakképzettsége s műveltsége ré­vén őszintén tisztelt kedvencze volt községünknek s kit épen azért f. hó 11-én az egész község őszinte részvéte és tisztelete kisért sírjába. Szerető nőt és egy kedves fiút hagyott hátra. Nyugodjék békében! 5. E. Kérelem a takarékpénztári részvényesekhez. A rákosszentmihályi takarékpénztár igazgatósága ez utón is felkéri a részvényeseket, hogy a jegyzett részvények hátralékos részletét most már késedelem nélkül szíves­kedjenek a takarékpénztárba befizetni, mert az alap­szabályok értelmében most már a teljes részvénytőkének be kell fizetve lennie. A teljes értékben befizelett rész­vényeket a nyugtatványok visszaadása ellenében a takarékpénztár helyiségében át lehet venni a rendes hivatalos órák alatt, kedden és szombaton délután 5—7 óra közt. Az izr. hitközség mulatsága. Pompásan sikerült mulatságot rendezett a rákosszentmihályi izr. hitközség múlt szombaton, az Otthon kávéház helyiségében. Igen szép közönség gyűlt össze s nagy megelégedéssel élvezte a műkedvelői előadást, mely rendkívüli sikert aratott s valóban a legmagasabb igényeknek is megfelelt. A gaz­dag műsor legnagyobb sikere Mérey Kádár Árpádnénak jutott, ki valósággal elragadta gyönyörű dalaival a közönséget. De hasonlókép nagy sikert aratott a „A holdkórosok“ czimü énekes vígjáték, melyben László L. Jenő, Nádasy Károly, Gonda József, Lantos T. Sámuel és Donáth Marcell szerepeltek. Részleteket énekelt — csudásan — a „Luxemburg grófjából“ Fried­länder Jolánka, a 7 éves primadonna, zongorán kisérte Friedländer Gyuláné. Operette részletek: éneklé Nádor Jenő dalénekes, Huber Károly: „Kunok“ ábránd 2 hege­dűre, előadták Tánczos Árpád és Elek Béla, Tréfás dalok előadta László L. Jenő. Kupiék, előadta Ferenczy Károly, A vig detektívek, előadták László L. Jenő és Nádasy Károly, végül „A vörös praktikáns“, mulatságos vígjáték egy felvonásban. Szereplők: Gonda József, Schlüsselberg Jolánka, Nádassy Károly, László L. Jenő, Pohl Lajos és Donáth Marcell. A mulatság az építendő templom alap javára a mai viszonyokhoz képest elég szép sikerrel végződött, amennyiben tiszta jövedelem közel 300 korona maradt. Minthogy pedig az ily alkalommal szokásos felül- fizetések is történtek, a felülfizetők névsorát a követ­kezőkben közöljük: Király Miksa 5.—, Király Andor 3.50, Kecskeméti Vincze —.50, László Béla fényképész —.50, Nadler Józsefné 5.—, Altmann Adolf —50, Magyar Ferencz , Róna Ármin 1.—. Szombathy K. 6.—, Dlusztus 5.—, Dr. Garay 6.—, Beresz Sándorné 3.—, Benedek Vilmos 1.50, Kraut Adolf 5.—, Wachs Andor 6.—, Dr. Keresztes István 3.—, Seidler Simon 6 -, Seidler Fülöp 5.—, Wintermantel —.50, Frank A. 5. —, Fodor Lipót 1.50, Róth J. Sándor 5.—, Polgár Sándor 3.—, Dobsa Miklós 2.—, Flittner Lipót 2.—‘ Schwarcz Mór 2.—, Schwarcz Antal 2.—, Payer Károiy 1.—, Nagy Ferencz vendéglős 1.—, özv. Sim- kovitsné 1.—, Botos Antal —.50, Ország József 1.—, Marton Gábor 1.50, Heimovits2.—, Kalmár Benő —.40, Polacsek Ignácz 1.—, Balázs Jenő 1.—, Koppán Alfréd 1.—, Kuna Aladár 1.—, Wintermantel József 6. —, Szigeti György 5.—, Pender F. Kálmán 5.—, Rothammer István 3.—, Büchler Gyula 5.—, Redner Kálmán 2.—, Schlüsselberg József 4.—, Dr. Friedländer 5.—, Lustig Ignácz 5.—, Tóbiás Ádám 5.—, Szabó Józsefné 2.—, Fleissig Sándorné 1.—, Schönbergerné 2.—, és Neumann Salamon 1.—. A községi kaszinó nyári estélye. A községi kaszinó julius 23 án, szombaton, nyári estélyt rendez, melyen különböző fortélyos szórakoztatásról gondoskodik. A tagok körében meleg érdeklődés nyilvánul a családias jellegű, vig mulatság iránt. Keresztes István dr. Csikbánkfalvi Keresztes István dr. rákosszentmihályi orvos, a következő sorok közzé­tételére kért fel bennünket, utalva arra a híresztelésre, amely az utóbbi napokban, állítólagos hirtelen halálá­val riasztotta meg lakosságunkat. Megnyugtatásul meg­jegyezzük, hogy a híresztelés minden legkisebb alapot nélkülözött s érdemes doktorunk kitűnő egészségben nyilatkozik a saját haláláról e képen: „Elszomorodott szívvel vettem tudomásul Rákos­szentmihály eleven hírmondójából, életemben másodszor történt szomorú elhalálozásomat. Hálószobám küszöbén rögtön megtartottam magam felett a törvényes halott­ként vizsgálatot. Eltemettetésemnek idejét azonban még pontosan meghatározni nem tudtam, mivel a földtekén még igen sok, fontos elintézendő ügyem van. Kopor­sómat személyesen és gyalog fogom kikisérni a teme­tőbe, búcsúztató beszédemet személyesem fogom meg­tartani koporsóm felett. Túlvilágon tett tapasztalataimról mindenkor szivesen adok felvilágosításokat bárkinek orvosi rendelő óráim alatt. Melyek után maradtam, viszont­látásig, alázatos tisztelettel dr. Keresztes István orvos és halottkém.“ Tüzelő anyag. A rákosszentmihályi fogyasztási szövetkezet még az eddiginél is kitünőbben gondoskodik ez idén a helybeli lakosság tüzelő anyag szükségletének fedezéséről, mit a következő körlevélben ad a tagok tudomására: T. Tagtáis! Értesítjük, hogy a téli fűtési idényre való tüzelő anyagok szállítását megkezdettük. Egy méter­mázsa iegjobb minőségű igen nagy hőegységgel biró darabos vagy kocka, elsőrendű porosz szalon kőszén ára Rákosszentmihályra kiszállítva és a pinczébe lerakva legalább 25 mm. átvétele esetében 3 kor. 90 fillér. — A porosz pirszén (nem gázgyári) ára 4 kor. 70 fillér. — Hogy tagjainknak egészen száraz és válogatott minőségű tüzelő anyagot szállíthassunk, kérjük a rendeléseket már most leadni, ára esetleg ez évi szeptember hó 1-étől kezdődő 3 havi részletben is fizethető. Minden rendelést megbízottunk a nyugoti pályaudvartól a rendelő lakásáig kisér s a pinczébe való behordásra is felügyel, úgy, hogy a fuvaros és lerakó munkások visszaélést nem követ­hetnek el. A nyugoti pályaudvaron levő raktárunkban a mérlegelésnél bárki jelen lehet. A fenti ár és fizetési kedvezmény csak a legkésőbb augusztus hó 15-ig átadott rendelésekre vonatkozik. Tisztelettel az igazgatóság.

Next

/
Thumbnails
Contents