Rákos Vidéke, 1910 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1910-01-16 / 3. szám
4. oldal. RÁKOS VIDÉKE 3. szám. képes nem is volna. Egész életén át tekintélyes tagja volt a törvényhatóságnak és ha a vármegyének történelmi nevezetességű jegyzőkönyveit felütjük, mindenütt találjuk Gulner Gyula nevét*1. A jelentés ezután hosszasan foglalkozik az elhunyt főispán egyéniségével, a vármegyénél éveken át kifejtett működésével. Bejelentette az alispán, hogy Gulner elhunyta alkalmából számos törvényhatóság és egyes egyének is részvétiratot intéztek hozzá. Javasolta, hogy a vármegye közgyűlése jegyzőkönyvében fejezze ki részvétét, a temetési költségeket a vármegye fedezze, az elhunyt családjához a közgyűlés részvétiratot intézzen és Gulner arczképét a közgyűlés számára festesse meg. Báró Prónay Dezső a bizottsági tagok nevében kegyelettel emlékezett meg az elhunyt főispánról, aki a szabadság szeretetét, az alkotmányhoz való ragaszkodást és az igazi szabadelvüséget átvette a múlt században működött kiváló nagyjainktól. Gulner megnyerte és állandóan bírta Pestmegye egész bizalmát, gondosságával, szeretetreméltóságával és önzetlen jellemével, valamint kiváló közigazgatási tudásával a vármegye nagyjai kö/é emelkedett. A közgyűlés báró Prónaynak tetszéssel fogadott beszéde után egyhangúlag elfogadta az alispánnak és az állandó választmánynak javaslatát. Ezután Bitskey Kálmán árvaszéki ülnök nyugalomba vonulása folytán megüresedett árvaszéki ülnöki hely betöltésére került a sor Ülnöknek dr. Símig Gyulát választottak meg ; az előlépés folytán ’ megüresedett árvaszéki jegyzői állásokra dr. Tarnay Lajost és Domián Gyulát választották meg. Az állandó választmányt Wekerle Sándor miniszterelnökkel, Kossuth Ferencz és Darányi Ignácz miniszterekkel egészítette ki a közgyűlés. Agoras7tó Tivadar főjegyző ezután előterjesztette, hogy báró Piónay Dezső és húsz tarsa indítványt nyújtottak be rendkívüli közgyűlés egybehivása dolgában. Az állandó választmány készséggel kíván eleget tenni a kérésnek és a rendkívüli közgyűlésre vonatkozó indítványt támogatja. Az indítványt báró Prónay Dezső okolta meg. Felemlítette, hogy hazánk helyzete alkotmányjogi szempontból megint válságossá vált, mert január elseje óta újra ex-lexben vagyunk. Súlyos és nehéz alkolmányjogi kérdések és különösképen közgazdasági kérdések állanak előtérben. Ennek folytán ő és társai kívánatosnak tartják, hogy a vármegye ezer éves alkotmányunk őre, újra résen álljon, foglalkozzék ezekkel a felette fontos kérdésekkel és kötelességszerüen nyilatkozzék a politikai helyzetről, valamint állást foglaljon a helyzettel szemben. A közgyűlés Prónay Dezsőnek és társainak indítványát egyhangúlag elfogadta és elhatározta, hogy a jövő hó folyamán megtartja a rendkívüli közgyűlést, amelynek egybehivásával az alispánt bízták meg. Apró ügyek elintézésével a közgyűlés véget ért. A rákosszentmihályi teherpályaudvar. A magyar királyi államvasutak tudvalevőleg Rákosszentmihálynál kitérő állomást létesítenek. Ennek a kitérő állomásnak a megépítéséhez 35 ingatlannak részben vagy egészben való kisajátítása szükséges. A főváros köz- igazgatási bizottsága által kiküldött kisajátítási albizottság január 3-tól 7-ig a telektulajdonosokkal a tervre nézve megállapodásra jutott. Nézeteltérést csak a fővárosnak az a kívánsága okozott, hogy a pályatest mellett létesítendő ut czéljára szükséges területet a vasút költségén sajátítsák ki. Az ügy elbírálás czéljából most a miniszter elé kerül. Uj gyógyszertárak. A belügyminiszter Czegléden negyedik gyógyszertárat, Rákosliget községben pedig önálló gyógyszertárat engedélyezett és a felállítás jogát Peres Ernő, illetve Maderspach Ferencz okleveles gyógyszerészeknek adományozta. Maderspach Ferenc „jólétemet“ és nem aggódik miattam, hogy „koldusbotra“ jutok. Általában senkisem aggódik e miatt — pardon, hacsak Monaszterli és Kuzmik utódai, Pertik és Geszler urak nem? — Áldásom reájok! Nem tudom, most is ezt a legkövetelőbb Padovani herczegnémet, hogy küldtem volna ki a színpadra, ha ők egy nap alatt oly fényesen ki nem öltöztetik, félretéve, — mint igazi hivatott szakemberek — azt a kis neheztelést is, amire rászolgáltam nekik többszöri hűtlenségemmel. — Igen menekülni akartam az igájok alól. Aki egyszer az ö kezük varrtát megízlelte, az meg van babonázva. Az rugdalózhatik egy kissé, tüntethet, hogy nem szorult rájuk, de az nem igazi büszkeség, csak a szerelmes durczássága. Hogy milyen rettenetes kázus kérem egy ilyen ruhakérdés egy színésznőnek, azt Ítélje meg abból, hogy noha én az én Padovanimat egy hónappal az előadás előtt kézen fogva vittem egy előkelő szabóhoz, és azt mondtam neki: „Asszonyom, (a herczegnőm- nek, nem a szabónak mondtam, hogy asszonyom) ime kívánjon ami szemének, szivének kedves, rendelkezzék, van egy hónap ideje és a ruha árát sem kérdezzük, mint herczegnőhöz illik. Úgy képzelem legalább, hogy egy herczegnő a világért sem kérdezné meg, hogy mi az ára annak, amit megvesz? . . . Valamiben csak kell neki különbözni a többi közönséges halandótól — hát nem is kérdeztük, csak könyörögtünk szépen a szabó urnák, hogy két hét alatt tessék megcsinálni, hogy a főpróbáim alatt már ne kelljen oda szaladgálnom a külsőmet próbálgatni, mikor a színpadon a belvilágomat kell egyensúlyba hoznom, — mert mellesleg szólva, ha sok jó bácsi és nénike az ismerőseim közül meg is van velem elégedve és igy szól: óh kegyednek csak nem kell már „próba", azért én igazán nem vagyok elbizakodott és néha-néha mégis csak elmegyek a próbára. — Nos igy kértem azt a „jónevü“ „Confection“-os bácsit is, hogy, mert muszáj kicsit a darabból is próbálni, hát egy héttel előbb kegyeskedjék felöltöztetni ezt a kényes hercegnőmet. Hát jártam én aztán próbálni ruhát, a nap és éj minden órájában, kifáradt velem a confection-üzletnek minden ép-kéz-láb embere és én is valamennyivel, de a chaosz a Padovani és a Confectio- sok között napról-napra növekedett. Ugyanis Padovani herczegnő kész tervvel, határozott követelésekkel lépett föl; de ám a Confectióséknak is van határozott akaratuk a — „divat“. Ezzel a szóval szétmorzsolnak, megsemmisítenek és a szelekbe fújnak egyéniségestől, mindenestől úgy, hogy te artikulátlan hangokon nyöszörögsz előttük: kérem, igen szeretnék egy ilyen és ilyen ruhát; „kérem az nem divat“ feleli a Confectio olyan hangon, mintha mindenét kegyelemből adná neked, „ez a divat“; de kérem, protestál Padovánim, abban nem bírom a karomat emelni, „de ez a divat* ; de ebben nem tudok leülni, ,,de ez a divat“, de ez nekem nagyon csillog — „ez az uj divat"; de bocsánat nyár van, nem vehetek prémet, „de ez a legújabb divat“ ; kérem, nem akarok két kemény léggömböt ujjaknak, az komikus az én komoly jeleneteimben is: „de — mélységes lenézéssel — az a legeslegújabb divat“. Végre valami kényszer-egyezmény történik, mit a Confectionos ur tudomásul vesz, igy, „kérem“. — Punktum. — És csakugyan, a mindennapi próbák daczára, az előadás előtt való nap ki van ugyan nyomtatva az újságokba, hogy a nemzeti színház primadonnáinak ez és ez a Confectiós készítette a ruhákat, valósággal pedig, ha tőlük függ az én féltett Padováni herczegnőm a „Létért való küzdelemben“, egy pöndöly-
