Rákos Vidéke, 1910 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1910-01-09 / 2. szám
4. oldal. rákos e ...... CS ARNOK. Gilberte. Irta : Auguste Villeroy. Gilberte, mig unokafivére leforrázva és megtörtén ott ült a zsámolyszéken, vidáman tett-vett a szobácskábán, mely olyan volt, mintha az ő bája és ifjúsága részére készült ékszertartó lett volna. Élénk mozdulatokkal vázába gyömöszölt egy óriási orgona virágcsokrot, melyet az imént szedett a mezőn. Időről-időre bolondos nevetésben tört ki és Jean egyre kétségbeesettebben tekintgetett a csokor felé, mely mögül a kaczaja hallatszott. — Hogy én a feleséged legyek, szegény Jeanom. De hiszen ez bolond dolog! Ugyan honnan vetted ezt az ötletet? A fiatal ember úgy nézett unokahugára, mint egy megvert kutya. — Te szerelmes vagy valakibe, Gilberte? — Oh dehogy! Senkibe. Huszonnégy éves korom előtt nem is leszek. Férjhez pedig nem is megyek, sem hozzá:’, sem máshoz. Ezt persze bizarrnak és valószínűtlennek találod. Én már csak ilyen vagyok. S engem olyannak kell venni, amilyen vagyok, vagy helyesebben, engem sehogysem kell elvenni! Én nem születtem feleségnek. Én félben maradt fiú vagyok ! Amit egyedül szeretek, az a függetlenségem és szabadságom. Vagyis az a szabadság, hogy tetszés szerint kijárhassak a házból s meglátogathassam az áruházakat, a múzeumokat, a kiállításokat. Én az életet magáért szeretem, azokért az apró örömekért, melyeket nyújt. Hiányom semmiben sincs. Kaczér vagyok ugy-e?Igen, kaczér a magam kedvéért, de nem a másokért I Örülök a szép ruhának, de azzal nem törődöm, hogy a szomszédok milyennek találják, hogy magamra vállaljam a háztartás terhét és rabszolgává legyek . . . Húsz éves koromig nem tudtam, hogy mi a jó idő . . . Atyám meghalt abbeli kétségbeesésében, hogy anyám nem tudta oly boldoggá tenni, amint óhajtotta volna ... Ha most mama olyan öreg és összetörött, annak ez az oka . .. — Te beszélni fogsz neki az ajánlatomról? — Ah egészen nyugodt lehetsz! Ő nem olyan, hogy a kötelet rákényszerítse a nyakamra! Tehát Isten veled, de harag nélkül ! . . . És ne vágj olyan kétség- beesett arczot, te nagy gyerek! Majd találsz másikat, gazdagabbat, szebbet, mint én vagyok... Csókolj meg és erről többé szó se essék. Gilberte kissé eilágyult, mikor a fiatal ember szemeiben könnyeket látott csillogni. Mindazonáltal vidáman fejébe nyomta szalmakalapját és kituszkolta a folyosóra. Azután odaszaladt az ablakhoz, hogy távozását lássa. A fiú az utczasarokhoz érve még egyszer visszafordult és könyörgő tekintetet vetett rá. A leány fölkaczagott s egy virágzó orgonaágat dobott utána. Este a vacsoránál anyja mosolyogva igy szólt hozzá: — Te ma nagyon vidámnak látszol. Mi történt veled ? — Megkértek feleségnek. — Ugyan ki ? — Jean! Igen Jeannot unokatestvér. Egészen belém van bolondulva. — Nos és? — És én kosarat adtam neki. Természetesen. És szavait oly határozott fejmozdulattal kisérte, hogy anyja egy szót sem mert többé szólni. vidéke 2. szám. Vacsora után Gilberte visszavonult szobájába, hol különös elégtételt talált abban, hogy magát tükrében szemlélje. Naiv büszkeséggel töltötte el az a biztos tudat, hogy valaki szerelmes beléje. Pózolt a tükör előtt, hajlongott, haját megigazgatta s szerelmesen nézett saját képmására. Azután igy szólt: — íme egy nő, aki kívánatos a férfiak előtt. Azután csókot dobott magának. — Szeretlek kis Gilbertem és soha senki mást nem fogok szeretni! Jó estét! Azután lefeküdt és nyörörü álmai voltak az uralomról és a függetlenségről. Jean megkísérelte újra és újra szóba hozni az ügyet, de Gilberte mindannyiszor kinevette. Egy este azután komolyan megharagudott és igy szólt: — Hallgass meg Jean. Ha ezentúl is a házunkhoz akarsz járni, úgy hagyj föl ezzel. Végre is unalmas! Ha én egyszer azt mondom, hogy nem, akkor nem ! Azután karonfogta a fiatalembert, s engesztőleg hozzátette : — Hát nem jobb, ha azok maradunk, amik vagyunk : két jó pajtás! E naptól kezdve, mintha Jean megváltozott volna. Ráadta fejét a munkára s úgy látszott, mintha nagyra- törő ambiczió fogta volna el. Szorgalmasan tanult, letette vizsgáit és kitüntetéssel megszerezte a jogi doktorátust. Gilbertéknél csak ritkán fordult meg, és szerelmét sohasem hozta szóba. Két év mullott el igy. Jean ügyvédi irodát nyitott, Párisban keresett védő lett s egy feltűnést keltő per révén egy csapásra nagy hírnévre tett szert. Gilberte nagy elégtétellel igy szól magához : — Mindez érettem van 1 Ha tanul és dolgozik azt, az én kedvemért teszi. Egy szép illatos májusi nap estéjén Jean azzal lepte meg a két nőt, hogy eljött hozzájuk vacsorára. Gilberte, a fiatal ember kézszoritásából érezte, hogy ma beszélni fog s szokatlanul ünnepélyes megindultsá- got érzett. Egygyel több ok, hogy hidegnek és közönyösnek igyekezzék látszani. Még fényes nappal volt, mikor asztalhoz ültek s az ablakon ragyogva beömlött a napsugár. Gilberte úgy találta, hogy Jean csinosan s nagyobb gondossággal van öltözve, mint egyébkor. Azonfelül a szemei is élénkebben csillogtak. — Várj csak, majd később — gondolta magában. — Kedves hölgyeim — kocczintott poharukkal Jean — örülök, hogy önök az elsők, akikkel egy örvendetes hirt közölhetek. Megnősülök. Gilberte csak lassankint értette meg a mondatot. Mikor megértette, úgy érezte, hogy megfullad. Azután összeszedte magát. Hirtelen gratulált a fiatal ügyvédnek. Vájjon szép-e a jegyese? És gazdag? — Gyönyörű! A hozománya kétszázezer frank. Majd be fogom Önöknek mutatni ... Önöket már ismeri. Gilberteről már tudja, hogy esze és szive van... G.lberte hangosan felkaczagott. — Főleg esze. A szív nálam mellékes . . . — Igen. Hiszen te félbenmaradt fiú vagy . . . És különös tekintettel nézett rá. Jean tárczájában ott volt jegyesének arczképe. Gilberte lázasan utána kapott. Csakugyan szépnek találta. Szeretni fogja mint a nővérét.. . Azután tapsolni kezdett. — Anyám ! — szólt vidáman. — Igyunk meg egy üveg pezsgőt a fiatal pár egészségére. És féktelenül jókedvű volt egész este. Mikor Jean elbúcsúzott, Gilberte megint az ablakhoz futott, mint valamikor régen, hogy Jean távozását lássa. A fiatal ember gyorsan ment, mint azok szoktak,
