Rákos Vidéke, 1910 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1910-04-03 / 14. szám
14. szám. RÁKOS VIDÉKE 3. oldal. Budapestnek egyik legértékesebb foglalatja, értékes gyöngye lehessen. Riadó éljen és taps jutalmazta a lelkes beszédet s az elnök örömmel konstatálhatta az egyhangú lelkes határozatot. Elvégeztetett. P. A ló vasút jövője. A Rákos Vidéke, a maga tárgyilagos pártatlansága alapján készséges szószólója volt minden érdekeltnek, aki csak a lóvasutunk jövőjére vonatkozó tervekhez hozzá kívánt szólni. Így ismételten meleg pártolásban részesítettük a szentgyörgytelepiek törekvéseit, midőn a saját forgalmi igényeik lehető kielégítése érdekében fáradoztak. Most ismét, panaszos levelet kaptunk ez érdekeltség köréből, s bár ezúttal sok vaskos tévedés gyengíti a felszólalás súlyát, mégis — közreadjuk azt, — hogy a törekvés értékét honoráljuk vele. A dolog állására nézve a lapunk múlt számában olvasható tudósitás korrekt és megnyugtató felvilágosítást nyújthat. A mi azzal ellenkező feltevés, az távol áll az igazságtól. A mi pedig a budapesti közúti vaspálya részvénytársaságra vonatkozó megjegyzéseket illeti, ezek a legnagyobb mértékben tévesek, amennyiben a lóvasut uj pályáját a pusztaszentmihályi közúti vasút részvény- társaság tehát a helyi lóvasut társaság építi, melynek lekötelező módon támogatója benne a budapesti helyiérdekű vasút részvénytársaság. A lóvasut ennek átengedte pályája főrészét s ellenszolgáltatásul igen méltányos, jóindulatú és készséges támogatást nyer tőle, anélkül, hogy szabad elhatározásában a józan üzleti és üzemi érdekek korlátain kivül, bármi tekintetben gátoltatnék, s éppen a segítő nagy vállalat foglalja el azt az álláspontot, hogy minden olyan megoldást elfogadhatónak tart, mely a közlekedés, a község és a vállalat kétségtelenül közös érdekeivel nem ellenkezik. Hagyjuk el, Ezt a határozatot nem is bánta meg soha a községtanács. Mikor a három uj harang először megszólalt a toronyban, csodálatosan szép, összhangzó hanghullámok szálltak át szárnyalva a levegőn, s a szomszédos falvak lakói is meglepetve hallgatták a gyönyörű távoli harangszót. Olyan volt az, uram. mintha angyalok karéneke szállt volna alá a magasból. Ez a siker meghozta André Gérard szerencséjét. A szomszédos falvak irigyelni kezdték az m—iek dicsőségét és szépen egymásután valamennyi uj harangokat rendelt Gérard mesternél, vagy ujjáöntette vele a régi kolompokat. Hamarosan segédeket kellett fogadnia és meg kellett nagyobbitania műhelyét. De megrendelése és ezzel arányban vagyona is növekedett s rövid néhány év múlva már valóságos gyártelep állt az előbbi, szegényes műhely közelében. Nagy, fedett csarnokban hatalmas érczolvasztó-kemenczét építtetett a maga tervei szerint és a maga uj rendszere alapján. A tűzálló, hatalmas kövekből összerótt kerek építmény ormára vaslépcső vezetett fel, s az oromzat körül vasrács futott. Tűzálló ajtókkal zárható nyílásokon át innen táplálták ércczel a kohót és innen ellenőrizte a mester az ércz- olvasztás kényes és fontos műveletét. A kemencze alatt öt nagy tűzhely szította a pokoli lángot, mely a legkeményebb érczet is hígra olvasztotta. De nemcsak vagyonban és jólétben gyarapodott André Gérard, hanem hírnévben és tekintélyben is. Mióta már a párisi templomok számára is öntött harangokat, valóságos büszkesége lett a városkának, s nem egy jómódú családapának titkos ábrándja, de különöurairn, végre azokat az olcsó szólamokat, hogy Jelűnek igy, Jelűnek úgy. Jelűnek, vagyis a vállalat, melyet vele megszemélyesítenek, azt akarja, hogy sok utasa legyen, tehát a közönség érdekét akarja szolgálni, hiszen csakis igy védheti meg a saját magáét is. A kivitelben pedig meghallgat minden jó tanácsot, s figyelembe vesz minden jogos kívánságot, de bizonyára több tapasztalattal és gyakorlati érzékkel rendelkezik, mint a laikus közönség legtöbb tagja. A levél, — melynek érdemi része — mint a múlt héten már mondottuk, a közigazgatási bejáráson nyer elintézést, a következő: Tekintetes Szerkesztő ur! Szives jóindulatát ismét igénybe vesszük, midőn kérjük, hogy sorainkat b. lapjában felvenni szíveskedjék. Községünk képviselőtestülete f. hó 19-én tartott ülésén a lóvasut meghosszabbitása ügyében oly határozatot hozott, melvnek értelmében a lóvasut a főfasoron át a vágóhidig vezetendő. Váratlan, kedvezőtlen eredmény ez nemcsak ránk, hanem Kis-Szt.-Mihály Anna- telepre nézve is, miután minden fáradozás és futkosás ellenére is úgy látszik, a közúti vasút akarata a közérdek fölött győzött; persze, hogy kevés befektetéssel jó hasznot lásson. Na, de ez végre is üzleti dolog. A képviselőtestület előtt a vonalvezetésre nézve két terv feküdt. Az egyik szerint a vonal a főfasoron át a György-telepen lévő Károly-utczáig vezetne, ott pedig befordulna a György-telepre, a temető felé; a másik terv pedig a régi, a főfasoron át a vágóhidig. Hogy e két terv közül csak az utóbbit választhatták, az csak természetes, mert ellenkező esetben az annateiepiek és kis-szt.-mihályiak még a vágóhidig sem kaptak volna közlekedést, ez pedig abszolúte nem a mi kívánságunk, hanem az ő érdekeiket a miénkével össze óhajtjuk egyeztetni. A dologból csak az tűnik ki, hogy a lóvasut a főfasort semmi körülmények között sem hajlandó elejteni, még pedig nyilván azért, mert itt a sinlefektetésre önként felkínálkozik a volt kavics-vasút útvonala. A sen az anyáknak álma volt, hogy házasulandó leányuk a derék és nagyhírű mester irigyelt feleségévé legyen. André azonban kitartó buzgósággal udvarolt a szép és kaczér Amélie Delloinak, a maire leányának, s a hiú teremtést a város nőnemi lakosságának nagy bosszúságára el is vette. A vagyonos leány éveket töltött egy párisi nőrokonánál s a párisi nő kaczérságából jó adag ragadt rá. Mindazonáltal a fiatal pár boldog életet élt, mikor egy estén tűzvész ütött ki a P-től félórányi távolságban fekvő Fenestranges-kastélyban. A kastély egy pompás reneszánsz-épület, hatalmas kiterjedésű park közepén áll, százados fáktól beárnyalva. Gazdája, Raoul Gaston, Fenestranges grófja, óriási vagyon ura volt. A kastély öregapja Philibert gróf I. Napoleon, néhai tüzérezredese vásárolta meg s benne nagybecsű műkincseken kivül, számos trofeumot őrizte a nagy időkből. Előcsarnokában négy napóleoni bronzágyu állott. A fiatal Fenestranges gróf, aki rabja volt léha kalandvágyának, boldogtalan házaséletet élt fiatal és szép nejével, akit a legnagyobb mértékben elhanyagolt. A grófné egyedüli vigasza elhagyatottságában arany- hajú kis leánya, a bájos Denise volt, akit rajongva imádott, A tűzvész alkalmával a kis leány halálos veszedelemben forgott, ám a bátor p—i lakosok, kik halálmegvetéssel küzdöttek a lángok ellen, megmentették a gyermeket s a kastély további pusztulásának is gátat vetettek. A grófné hálája nem ismert határt. Hogy a mélyen vallásos lakosság kedvében járjon, elhatározta, hogy hálából négy szép harangot öntet P. városának i
