Rákos Vidéke, 1910 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1910-02-20 / 8. szám
RÁKOS VIDÉKE 8. szám. 2. oldal. csak javaslat maradt. Csirájában megölte a kényszerítő szükség parancsolta reform megvalósítását a nagy politika. Politikai czélzatot láttak a sajtó rendszabályozásában, eszközt a czél elérésében a javasolt módosítások által. A nagy garral hirdetett gondolat és vélemény szabad nyilvánítás taglójával mérték a halálos csapást az egész javaslatra. Feledték, hogy a törvény meghozatalának alkalmi oka van és a hozott törvény nem más, mint alkalmi összefoglalása mindazon rendelkezéseknek, melyek koronként és esetenként meghatározzák, hogy mit szabad, mit nem szabad és mit kell tenni. Feledték, hogy a sajtójog reformját az észlelt túlkapások tették sürgősen aktuálissá s feledték, hogy az érvényben levő törvényes intézkedések erőtlenek, elégtelenek. „A gondolat és véleményszabadság szent és sérthetetlen!“ s agyon volt ütve minden szükség, minden kényszerűség. S a becsület védelme? Marad továbbra is utópisztikus ábránd, jámbor kivánalom. A kit meghurczoltak, érezte bár a mártírok szenvedését, a törvény lassú, hosszadalmas, de biztos útjára utasították. A ki a meghurcoltatásban gyönyörködött, az hálát adhatott, hogy ma nem ő került a „közvélemény bonczaszíalára.“ És a ki meghurczolta, joggal reménykedett, hogy megunja a hercze-hurczát a meghurczolt, abban hagyja az elégtétel szerzésnek ezt a módját s egykor, valamikor a főtárgyaláson megelégszik a nyilatkozattal, hogy „téves információ alapján“ készült a czikk. Vagyha még lelke igazságért e ** TÁR CZ A. J Gyermekek. Csörgheő Kalári asszony, az ifjabbik Csörgheő István özvegye a nagy ebédlő szobának annál az ablakánál ül, amelyik a szomszédos Bathossy kúriára néz. Az idő amolyan őszbe forduló. Szomorú kedvű, egyre sírásra áll az orczája. A ludak, réczék féllábon állva berzengetik magukat, néha-néha odakapnak sárgáspiros csőrükkel a már-már elszáradt gyephez. A kút gémje lógatja hosszú orrát, nyikorog, ahogy az öreg béres leereszti a kútba. Az iromba fejű ökrök lompos farkukkal verdesve kerek hasukat, lustán szür- csölik a vizet. Kalári asszony remegve néz el mindeme dolgok fölött, mialatt két kis kidolgozott keze a hímzése fölött pihen. Ni, most meg az a csúnya barom beleharapott egy őszi rózsa bokorba. Ingerülten hajol ki Kalári az ablakon. — Nem tud kend,János vigyázni arra az állatra? — kiált ki. Csengő hangjába megjelenik tulnan, a másik kúria ablakában egy rádígas férfi. Meghajtja erős derekát. Kalárinak vérbe borul az orczája, becsukja az ablakot szomjuhozik, megtudhatja, hogy hány koronát ér az ő becsülete. Ez a becsület a szabad préda, szégyenkezve, arczát kezébe rejtve, ott siránkozhat valahol az Igazság istenasszony templomának egyik sarkában. HÍREK. Rákoscsabái levél. Az egy év előtt megalakult és belügyminiszteri jóváhagyással ellátott alapszabályokkal biró rákoscsabai általános iparoskor f. évi február 18-án tartotta, saját helyiségében rendes évi közgyűlését. A beterjesztett évi jelentésből szomorúan bebizonyosodott, hogy az egész év alatt nagyon csekély eredményt tudott felmutatni a kör, a minek megint csak az az oka, hogy itt is az egymás közötti viszály és egyenetlenség hiúsított meg minden törekvést. Egy néhány nagyhangú tagtársat a sértett hiúság, — hogy nem lehetett vezető személyiség, — arra késztette, hogy az ifjú kör szétbontására vállalkozzék. Ezt azonban a vezetőség tapintatos eljárása meghiúsította és sikerült is ez alkalommal ezek eltávolításával a kör tagjai között a békét helyreállítani s van remény, hogy az uj tiszti karral az élén sikeresebben meg tud felelni kitűzött nemes czéljának. Szloboda Rezső volt elnöknek utóbbi egyhangú megválasztása után a kör tisztikara és választmánya következőleg alakult meg: Alelnök Friedbauer Ede. Ügyvéd: Dr. Révay Zoltán, jegyzők: Dobsa István és Jahn Ödön. Pénztárnok: Klinkay Elek. Ellenőrök: Margó Béla és Szöllősy János. Könyvtárnok: üyőrfy József. Körgazda: Balogh József. Választmányi tagok: Oravszky József, Orlovszky Emil, Usák József, Angyal Gusztáv, Kämmerer Sebestyén, Szakonyi József, Gacsal József, Deli Sándor, Kuhári Ferencz, Láng Frigyes és Miskolczy Károly. A kör ez Fölveszi a varrását, ölt egyet-kettőt, csak megint leejti: háborognak gondolatjai. Most két esztendeje mullott. Akkor is borongós idő volt. Akkor is igy ült az ablaknál. Várt valakit. Csörgheő Istvánt, az urát. Már hetek óta járt oda. Hiába epekedett itthon az asszonya. Hiába virágzott itthon a legszebb virág, meg két gyöngy hajtása, mégis másutt kereste az az ember a boldogságot. De ő csak egyre várta, hűségesen őrizgette neki asszonyi szerelmét. És meg is jött. De nem akire várt, hanem Bathossy Laczi vágtatott be az udvarházba. És idejött be, ebbe a szobába. Itt borult le előtte, itt könyörgött neki azért a szerelemért, amit a másik úgy lekicsinyelt. Jól emlékszik Kalári még a szavára is. ,Ha százszor fogsz elűzni Kalári, ezerszer jövök vissza. Mert csak téged szeretlek, Ha te nem lehetsz az enyém, nem kell más. Pusztuljon ki az én fajom, sülyedjen el odaát az a kúria, ha más asszony oda beteszi a lábát. Látod Kalári, itt ülsz egyedül, elhagyatva. Az urad mással czudarkodik.“ Kalári asszonynak a forró vér elöntötte a gömbölyű vállát is, ép úgy, mint akkor, mikor kevélyen félbeszakította a vádaskodót. „Pusztuljon kend ki ebből a házból. Hátha itt fogok elhagyatva megvénülni, elszáradni, azt hiszi kend, hogy el fogom árulni az uramat?“ Két ragyogó könycsepp jelenik meg a Kalári bársonyszempilláján, amint továbbr fűzi gondolatjait. El is ment, akit elűzött. És meg jött a másik. Estére hozták meg, vérbe fagyva, haldokolva. Még annyi ereje is alig volt, hogy elbúcsúzzék szelíd galamb
