Rákos Vidéke, 1909 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1909-07-11 / 28. szám

RÁKOS VIDÉKÉ 28. szám. 6 c z e o-íelep birtokos ékes szavakban köszöntötte fel az ünnepeltet. Ezután következett az est csattanója. Dr. Móczár Gyula tartott lelkes, szép szónoklatot s üdvözölte Csillag Szilárd drt, mint Pestv á r- m egy e most kinevezett tiszteletbeli ügyészét. Álta­lános "meglepetés követte szavait, majd zajos éljen­zés, midőn elővette a főispán kinevező okiratát s a társaság előtt átnyújtotta az ünnepeltnek a lepecsé­telt hivatalos levelet. Dr. Ka szelik Gyula vette át ezután a szót és megszokott szellemes és vidám modorában éltette Csillag drt, kiemelve igazi, jó, sze­gedi magyarságát. Cs i 1 la g dr. megindultál! mondott köszönetét az ünneplésért s különösen a szomszéd­ból átr indult vendégeket üdvözölte. Ugyanezt tette, hosszabb lendületű beszédében Pál fi János is, kérve a vendégeket, hogy mint régebben, úgy ezután is gyakrabban látogassanak el Rákosszentmihályt a. Még számos felköszöniö volt; igy többek közt dr. Móczár Gyula Fazekas Ágostont, Pesivármegye alispánját, Nagy Sándor dr. Móczár Gyulát, Lu­kács. István pedig ac s ü t ö r tö k i társaságot éltette ; végre pedig Csillag dr. fejezte ki újból jókivána- taít az egész társaságnak. Az est folyamán a Rei­chen hal! ban üdülő Zehnt bau er Gyula és Bits- kei Gyula főjegyző táviratban üdvözölték az uj t. ügyészt. Újpest polgármesterének szabadsága. Ugró Gyula dr, Újpest város polgármestere egy hónapi sza­badságra. családostól együtt Cirkven icára utazott. Tüzvizsgálat Rakosszentmihályon. J a n i s s György járási tüzfelügyelő tüzvizsgálatot tartott a napokban Ráko sszentmihály on s megállapította, hogy a szabályszerű tűzoltó eszközök a hatóságnak kifo­gástalan állapotban rendelkezésére állanak. A hatóság egyidejűleg elrendelte, hogy a lakosság köteles min­den házban a kutat jó karban tartani s mellette hor­dóban vagy kádban legalább két hektoliter tartalék vizet készenlétbe helyezni. A járási tüzfelügyelő leg­közelebb ismét vizsgálatot tart a községben s akkor ellenőrzi, hogy a lakosság e rendelkezésnek eleget tesz-e; a kinél pedig mulasztást tapasztalnak, azt szi­gorú büntetéssel fogják sújtani. A Rózsabokor asztaltársaság közgyűlése, A »Rózsa­bokor« asztaltársaság f. évi julius hó 3-án, szombaton este 8 órakor tartotta meg állandó helyiségében, a rákosfalvi Zöldike-vendéglőben évi rendes közgyűlé­sét id H ó h 1 f e 1 d Lajos nyug. főherczegi felügyelő elnöklete alatt a tagok nagyszámú jelenlétében, A feltűnően nagy érdeklődés, mely e közgyűlés iránt megnyilatkozott minden eddigit felülmúlt. Úgy a hölgy, mint a férfi tagok kevés kivétellel, teljes számban voltak képviselve. A tárgysorozat kimagas- lóbb pontjai voltak: az évi működésről szóló jelen­tés. melyet Baranyay Dezső, volt jegyző olvasott fel. Az évi jelentés keretében körülményesen meg­emlékezik az év nevezetesebb mozzanatairól, ame­lyek czélja felé segítették a lelkes társaság törekvé­sét. A nagy tetszéssel fogadott beszámoló után lel­kesen ünnepelték Baranyay Jánosnéí és id. H o h 1 f e I d Lajos elnököt, mint akik kimeríthetetlen áldozatkészséggel fáradoztak az asztaltársaság fellen­dítésén. úgy, hogy az elmúlt évben a tagok száma is megkétszereződött. A tárgysorozat keretében szere­pelt még a volt tisztikar felmentése, az uj tisztikar megválasztása. Egyhangú választással az elnöki szé­ket továbbra is Baranyay Jánosnéval és id. Hohl- f e 1 d Lajossal töltötték be. Baranyay Dezső volt jegyző helyét Hohl féld Félix foglalta el. Pénz­tárnok lett S á n d o r Antal, gondnok : N ie der ki rch- n e i Antal. Ezután az indítványok letárgyalására ke­rült a sor, melyek között fontosabbak voltak: az újabb tagok felvétele, az összejövetelek napjainak módosítása, a nyilvánosság befogadásával kirándulá­sok, hangversenyek és tánczmulatságok rendezése. A társaság a gyűlés után még sokáig együtt maradt a legvidámabb hangulatban. A községi kaszinó nagymulatsága. A i ákosszentmi- hályi községi kaszinó julius 17-ikere tervezett nagy mulatságát a nagyszabású előkészületek miatt julius 3 1-i k é r e, szombatra, halasztották el, a mikor is azt az En gelbrecht vendéglő helyi­ségében tartják meg. A műkedvelő előadás próbái addig is szüntelenül folynak. Függetlenségi ülés. Az újpesti f ü g e t 1 e n­ségi kör legutóbb népes választmányi ülést tar­tott, melyet társasvacsora követett. A vacsorán kép­viselőnk, H é d e r v á r y Lehel dr. nagyobbszabásu politikai beszédet mondott, megokolva a válság alatt tanúsított magatartását. A nagyszámú hallgatóság vi­haros lelkesedéssel fogadta a szép beszédet s bizto­sította törhetetlen ragaszkodásáról. Az ipari titok védelme. A budapesti ítélőtábla nemrég érdekes pörben hozott ítéletet. Egy festékgyári rák- tárnok a festékgyártási reczepíeket köteles volt a gyá­ros számára egy könyvbe bevezetni. A raktárnok azonban a maga számára egy másik könyvbe is le­másolta valamenyit. Mikor főnöke ezt megtudta, a másolatok kiadását követelte és utóbb ezért pert is indított a raktárnok ellen, Igényét csak a táblán tudta érvényesíteni, mert az alsófoku bíróság felfogása sze­rint csak abban az esetben léphet fel perrel a gyári titok megszegése miatt, ha elárulásokból kára szár­mazik. A tábla ítélete szerint a gyárosnak vagy iparos­nak az a joga, hogy másokat üzleti készültségének vagy tapasztalatainak eredményeitől, tehát többek közt ipari titkaiból is elzárhasson, nem függ a titokszegő alkalmazottak jogellenes eljárásából származó kárnak bebizonyításától. Mulatság. A budapesti «Iparosképző Protestáns Egylet» ina, 1909. julius hó 11-én Rákosszenlmihá- lyon, Engelbrecht J vendéglőjében (a lóvonat végál­lomásánál) az egylet fennállásának «félszázados év­fordulója alkalmából» nyári-ünnepélyt rendez. Táncz kezdete délután 3 órakor. Vége este 10 órakor. Belépti- dij személyenként 60 fillér. Telefon a gödöllői községházán. Gödöllő köz­ség elöljárósága bevezettette a községházára a tele­font, ami ismét haladásnak a bizonyítéka. Szinte csu­dálatos, hogy még van olyan fővároskörnyéki köz­ség, ahol még most is nélkülözni kell e hasznos eszközét a könnyű és gyors érintkezésnek. Újdonságok a Beketow czirkuszban. A Beketo w czir- kusz megint több kiváló újdonsággal frissítette fel műsorát, különösen kiválik ezek között két világhírű produkczió : a kiiencz M e t z e 11 i bámulatos akro­bata mutatványa és két bájos nő : A m á 1 i a és L e o- nora példátlan tornaszáma. A M e t z e 11 i e k is csupa kettős és hármas halálugrásból állítják össze műsorukat, mely felülmúl minden ilyennemü .mutat­ványt,— mig az utóbbiak hihetetlen erőről és töké­letes egyensúly érzékről tesznek megkapó tanúbizony­ságot. A közönség érdeme szerint méltányolja a czir- kusz áldozatkészségét és mindenkor szinültig meg­tölti a tágas nézőteret. Vivótanfolyam. Schlotzer Gáspár, a hírneves vivómes- ter, kiről már jelentettük, hogy a nyári évadban tanfolyamot rendez R á k o s s z en t m i h á 1 y o n, julius 12-én, most hétfőn kezdi meg működését. A tanfolyam aB ür ge r meister(Hüllen- krümmer) vendéglő nagytermében lesz. Jelentkezni még né­hány napon át lehet a tanfolyam helyiségében. Igazán maga

Next

/
Thumbnails
Contents