Rákos Vidéke, 1909 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1909-06-27 / 26. szám
RÁKOS VIDÉKÉ 26. szám 4. zedéken belül van-e ebben a szép fővárosban müveit ember, a ki sok vidám és gyönyörűséges órát ne köszönne Náday Ferencz művészetének? Sőt van-e az országban? Mert hisz a magyar ember nemes hazafiságában kultuszt csinál fiatal fővárosával! Szépségeit, anyagi és szellemi kincseit közvagyonnak tekinti, melyet számon venni időközönként ellátogat ide. Gyerünk hát emberek, gyerünk hazafiak, gyerünk a nemzeti művészet barátai és örökítsük meg jó kedvünk, művészi gyönyörködésünk e forrásának proteuszi arczát, Náday deli alakját megfelelő síremlékben. Lássuk kőben vagy érczben*beszédes vonásait s adjuk át az utánunk jövő nemzedékeknek, hadd tudják meg rólunk, hogy szerettük, a mig élt és megbecsültük haló porában a jelest. A színész művészete illő, mint a virág illata. A tűnő perez magával ragadja a múlandóságba, Még tapsolsz neki és már szemed előtt semmivé lett a remeklése. Senki sem méltóbb a megörökítésre, mint a kinek művészi alkotását az a perez, az a pillanat öli meg, a mely szülte. Semmi sem marad meg belőle, csak az emlékezés, hagyomány, gyarló följegyzések. A ki ebben a futó árnyékhoz hasonló művészetben nagy, rászolgált, hogy alakját megörökítsük, ha csak a sir fölött is, a melyben pihen. Kérünk benneteket, honfitársaink, kérünk szép asszonyok, adakozzatok Náday Ferencz síremlékére, melynek elkészítésére alulírott bizottság alakult. Adományt, a legcsekélyebbet is elfogad a bizottság és szívesen közvetítenek az összes újságok. B á r c z y István, Szécsenyi Béla gró L Rákosi Jenő, Iskolai vizsgalatok A múlt héten fejeződtek be R á k o s s z e n t m i h á 1 y o n az iskolai vizsgálatok, melyek újból csak iskolánk kiváló színvonalának, a tanítás helyes rendszerének és a buzgó kötelesség- teljesítésnek szolgáltak szép bizonyítékául. Tanítótestületünk szeretettel végzi a dolgát és mesteri kézzel dolgozik. Különösen megkapó volt például az olyan jelenet, midőn apró leánykák tökéletes helyesírási tudományokról tettek tanúbizonyságot és a feltett kérdésekre meg is tudták magyarázni, hogy mit miért kell igy írni. Ez a praktikus rendszer az élet számára tesz maradandó szolgálatot. R á k o s s z e n t- m i h á lyon mutatták be ez alkalommal az iskolai zászlóaljakat is. — a legelsőket az uj intézményből, A két csapat. R a d o m s z k y és H u m a y tanítók vezetése alatt már is nagy ügyességgel végezte szép gyakorlatait. A járáskor tánitósága legutóbbi gyűlésén, R a d o m s z k y Mihály előadásának hatása alatt fogadalmat tett, hogy az iskolai zászlóaljakat mindenütt megszervezi s a rákosszenímihályi csapatot tekinti mintájának. A • jövő iskolai évben ennek példája nyomán alakul meg mindenütt az iskolás czivil katonák edzett serege. A községi kaszinó ülése. A rákosszentmi- h á 1 y i Községi Kaszinó választmánya múlt szombaton, P á 1 f i János elnöklete alatt ülést tartott, melyen csaknem kivétel nélkül megjelent a választmány minden tagja. Az ülés legnevezetesebb tárgya az uj tagok felvétele volt. Ezúttal huszonnégy uj tagot vettek fel a kaszinó kötelékébe. Dávid Jenő gyáros a I a p i t ó tagul lépett be, továbbá rendes tagok lettek: Csendes István, Csendes József, Csillag- Szilárd, Havas Gyula, Hauser Gyula máv, Humay Károly, Krenedits Elek, jacobei Lánvi Sándor, ifj. Lauer Gyula, Mátrai Antal, Müller'Antal, Philipp Alfréd, Princz József, Rónay Tivadar, Rothammer István. Stoffer Gyula, Szamossy Viktor, Weisz Ig- nácz, Záborszky Zoltán, Czerny Károly, Kesztler A*r- pád, Kneif Endre, Hervay Pál, A választmány a kaszinó bei endezéseinek költségeire egyelőre négyezer koronát utalványozott ki. Az eljáró bizottság&jelen- ttsét köszönettel tudomásul vették. A szervező közgyűlés megtartása ügyében intézkedtek, jóváhagyták a tenniszpályák készítését és a S p o r 11 e 1 e p bekebelezése ügyében történt előkészítő intézkedéseket es egyéb beiső ügyeket intéztek el. Végül Pál fi elnök lelkes beszédben mondott köszönetét a választmány buzgalmáért s az ülést berekesztette. Népünnepély Rákosszentmihályon. A Tulipán Szövetség Magyar Védőegyesület f. évi julius hó 4-én d. u. 4 órakor a magyar ipar pártolásának czéljaira vasaira! es tombolával egybekötött nyilvános népünnepélyt tart Rákosszentmihályon, a fürdővel szemben levő Sporttelepen. Hideg, meleg ételek, italok, mézeskalács, ezukrászsütemény, fagylalt stb.; nyilt színpad, tombola, czigány- és katonazene. Belépő-dij nincs! Arák mérsékeltek! Este a Hüllenkremer (Bürgermeister) vendéglőben táuczmulatság. Személy-jegy erre 1 kor., család-jegy 3 tagnak 2 kor. — A derék czélu ünnepély bizonyára megérdemelt pártfogásra talál közönségünk körében. Hatósági szék. Gödöllő község képviselőtestülete 1909. junius 19-én rendkiviili közgyűlést tartott, melyen a képviselőtestület a hatósági ellenőrzés alatt álló mészárszék ügyében kötött szerződést tárgyalta s jóváhagyta. A felállításhoz szükséges intézkedések megtétele előtt azonban utasította az elöljáróságot alkalmas helyiség bérletére és Szál a i János veresegyházi mészárossal, a hatósági szék felállitójá- val és kezelőjével a hús minőség előzetes megállapítására. A Bekeíow-czirkusz fenomenális júniusi műsora már csak néhány napig látható, hogy ismét újabb meglepetéseknek adjon helyet. A czirkusznak három nagy szenzácziója bucsuzkodik legközelebb a világhírű Roeder-Rainats légtornász csoport, a pompás Georges B o n h a i r csoport és a Trilby és S v e n g a 1 i fényes mutatványa, mely estéről- estére ámulatba ejti a közönséget s közbeszéd tárgya fővárosszerte. E hírességeken kívül méltó sikert arat a czirkusz teljes nagy műsora, melynek minden száma elsőrendű és kiválóan szórakoztató. Zeneiskolai vizsgálat. Az »Erzsébetvárosi Zeneiskola« (VII., Garay-tér 16.) 1909. évi junius hó 20-án a „Kathoiikus Kör‘*_> (Molnár-utcza 11.) dísztermében kitünően sikerült vizsgálati hangversenyt tartott, melyen a nagyszámú közönség meggyőződhetett az iskola ügyes rendszerű, kiválóan eredményes tanításáról. A fellépett növendékeket együttes dicséret illeti. Zajos tapsokat arattak sorra: Polgár Aranka, Hunyady Mariska, Wolf Irénke, Polgár Erzsiké. Wei- gensamjózsa, Weigensam Luczika, Pressburg Erzsébet, Brencsán Károly, Barabás Béla, Bayer Lajos, Kopriwa Richárd. A húsárak. Rákosszentmihály elöljárósága a héten megint megsürgette a húsárak ügyében a helybeli mészárosok nyilatkozatát, mely még mindig késik az éji homályban. Az elöljáróság most már teljes erélyíyel követeli a választ, melytől függ további magatartása. A képviselőtestület hétfői ülésén Wayand Károly igazgató is megsürgette az elöljáróságnál e fontos kérdés elintézését, mire Kren edits Sándor főjegyző ismertette az ügy állását. Ötven milliónál több fedélcserepet gyártanak évente a Bohn-féle téglagyárak a Bohn-féle természetes vörös fedélcserepekből, melyek kiváló minőségüknél fogva közkedveltségnek és nagy keresletnek örvendenek. Hivatalos rész. 4117 I 909. Hirdetmény. M. kir, belügyminiszter ur 1897. évi junius hó 3-án 42159 sz. a. kiadott szabályrendelete értelmében a járdán való kerékpározás, — miután az a járó-kelő közönség testi épségét veszélyezteti — szigorúan tiltva van..