Rákos Vidéke, 1909 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1909-04-11 / 15. szám

6 RÁKOS VIDÉKÉ 15. szám.

sárnap éjjel ott maradt a családnál és hétfőn kora reggel gyalogosan indult, hogy a viczinálison Budapestre siessen. A vonat közeledett. Tehát futásra fogta a dolgot, de szaladtában úgy felhevült, hogy szivszélhüdést kapott s holtan rogyott össze. Keresztes István dr. sietett az első segély nyújtásával, de már csak a bekövetkezett halált állapíthatta meg. Íme, már a második eset az idén, hogy valaki áldozatul esik a szaladásnak. Az intő példa azonban keveset használ meggondolatlan embereknek.

Mulatság. A Rákosszentmihályi Mű- és Sportkedvelők Köre 1909. évi április hó 11-én (Husvét vasárnapján) özv, Biró Jánosné vendéglőjének összes helyiségeiben szinielőadással, világpostával és tánczczal egybekötött kedélyes estélyt rendez. Kezdete este 7 órakor. Belépődíj előreváltva 60. pénztárnál 80 fillér. A tiszta haszon felerészben a Rákosszentmihályi Vasárnapi Asztaltársaság gyermekfelruházó alapja, felerészben a Kör színpad alapja javára fordittatik. Felül- fizetések,tekintettel a jótékony czélra, a »Rákos Vidéké«- ben köszönettel nyugtáztatnak. Az a hölgy, ki a legtöbb levelező-lapot eladja, valamint aki a legtöbbet kapja, egy-egy szép jutalomban részesül. Az estélyen színre kerül: A páholy, Bohózat 3 felvonásban. Irta: Laufs Károly és Kraatz Kurt. Magyarosította: Kabos Ede. A kör műkedvelő tagjai adják elő.

Szerencsétlenség. Szörnyű szerencsétlenség történt április 3-ikán a rákosszentmihályi V i d a telepen. Petii es János reszelővágó segéd két éves fiacskája, Petii es József beleesett az öntözővíz-tartóba s mire észrevették — megfulladt, Pethesék az öntöző vizet nagy tartályban gyűjtik. A víztartó külön kamarában áll, a melynek ajtaját nyitva felejtették. A gyermek egy őrizetlen pillanatban felmászott a víztartó szélére s belefordult a vízbe.

KÖZGAZDASÁG.

Ganz-féle villamossági részvénytársaság. A társulat igazgatóságának most tartott ülésén bemutatták az 1908. évi zárószámadást, a mely 522.006 korona 80

és bevárt. Együtt mentünk a kastély udvarára, illetve kertjére. Alig tettünk néhány lépést, a fák közül az utón egy ősz, öreg asszony jött felénk.

— Ez Margit édesanyja, — súgta fülembe Fábián főhadnagy. Hogy megöregedett!

Az öregasszony barátságtalanul nézett végig bennünket, mint egy olyan, aki megvet minden katonát, Arcza akkor lett csak barátságosabb, mikor a főhadnagy bemutatta magát:

— Igen, emlékszem a főhadnagy urra. Nagyon jó- ravaló, tisztességes ember. Örülök, hogy újra vendégül láthatom,

A főhadnagy kérdőleg hordotta széjjel tekintetét a kertben. Az öreg asszony megértette :

— Keres valakit főhadnagy ur ? Ne keressen senkit, csak én magam vagyok, — mondotta szomorúan.

Fábián elhalványodott s levegő után kapkodva kérdezte :

— Csak nem történt valami szerencsétlenség?

Az öreg asszony megtörölte könycző szemét s

nyugodtan folytatta :

— Bizony nagy szerencsétlenség történt, főhadnagy ur !

Fábián megrázkodott s kétségbeesve kiáltotta:

— Meghalt, az én édes, drága Margitom meghalt !

— Nem is tudtam, hogy a főhadnagy ur annyira szerette. Erről nem mondott nekem a lányom soha

fillér tiszta nyereséggel zárul. Elhatározták, hogy az igazgatóság az április 29-én megtartandó közgyűlésnek 1908. évre 20 korona vagyis 5 százalékos osztalék kifizetését fogja javasolni, továbbá indítványozni fogja, hogy az alapszabályszerii jutalékok levonása után 50.000 korona a tartalékalap javadalmazására,

10.000 korona a tisztviselők nyugdíjalapja növelésére fordittassék, a fönmaradó összeg a múlt évi áthozat- tal együtt összesen 73 825 korona 21 fillér értékben pedig uj számlára vitessék át.

Az El ső Magyar Általános Biztosító-Társaság április 34kán tartotta évi rendes közgyűlését Csekonics Endre gróf elnöklésével. Az igazgatóság részéről az ügyeket Ormódy Vilmos főrendiházi tag, vezér- igazgató adta elő. Az igazgatóság fölolvasott jelentéséből, valamint az előterjesztett záró- és mérlegszámlákból kitűnik, hogy a lefolyt 1908-iki ötvenegyedik üzletév eredménye volt a társaság működése óta a legnagyobb s összesitésével a legkedvezőbb. Az évi 4.215.871 korona 25 fillér tiszta nyereségből az igazgatóság 1.500,000 korona összeget javasolt a részvényesek osztalékául kifizetni, tehát minden egyes egész részvényre 500 korona osztalék esik, mig a nyereség többi része az alapszabályszerü levonások után a társaság tartalékainak és alapjainak további erősítésére szolgál. A társaság biztossági alapjai ösz- szesitve már a múlt év végével 186,926.344 korona 63 fill, összeget tettek ki. Az üzleti eredményhez méltó volt ezúttal is a társaságnak a közczélok iránt tanúsított áldozatkészsége. A számos jótékony és hazafias czélu adomány közül 10,000 lírát juttatott az olasz kormányhoz a szicziliai és kalábriai földrengés által sújtott szencsétlenek javára. Ezúttal adták ki első Ízben a társaság különleges nagy adományát, az 500 000 korona tőkeösszeggel tavaly megalkotott félszázados alapítványának kamatait. E 20 000 korona összegű nagy adományt a kormányzó testület együttesen, a közgyűlésen szintén felolvasott külön megokolással, ez évben a magyarországi Vörös-kereszt egyesületnek javasolja kiadni, az egyesületi mozgó-raktár, vagyis a mozgósítás esetére készenlétben tartandó fölszerelése czél- jaira. A közgyűlés az összes számadásokat s az igazsemmit, De ne essék kétségbe, mert az a lány nem érdemli meg.

— De hát mi történt, asszonyom ?

— Nagy csapás ért engem, főhadnagy ur. Elvesztettem legdrágább kincsemet: a leányomat. Most két esztendeje huszárok jártak erre, s Margit egy huszártiszttel megszökött.

Fejét tenyerére hajtotta az ősz öregasszony. Úgy sirt, úgy zokogott.

Fábián főhadnagy pedig ott állott a helyén, mintha kővé meredt volna. Irtózatos fájdalom dúlhatott benne, miért leperegtek arczárói könyei. Azonban nyugodtságot erőszakolt magára s elbúcsúzott a szerencsétlen öregtől.

Mikor kiértünk az országúira, kitört belőle a csalódás keserű fájdalma. Lerogyott az árokpartra és sirt, mint egy gyerek. Aztán felugrott, kirántotta kardját, s dühösen csapkodni kezdte a tüskebokrokat.

— Megöllek kutya!

Mikor tekintete véletlenül rám esett, abbahagyta az őrült vagdalkozást:

— Bocsáss meg, nem tudtam, mit teszek. Most pedig menjünk, ezen a helyen tovább nem maradunk.

A legények felkapkodták a borjut, a fegyvert magukra . . . Megperdült a dob, a század tovább masírozott a legközelebbi falu felé. A legények vig dalra gyújtottak, de a főhadnagy ur most nem vidult fel. Szomorúan, lehorgasztott fővel ballagott, kardját hóna alá csapva, a poros országúton a század után.