Rákos Vidéke, 1909 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1909-03-21 / 12. szám
2. RÁKOS VIDÉKÉ 12. szám Nálunk Magyarországon a szaporodás 1880. óta szintén stagnál és ami ennél is fontosabb, 1896. óta a magyarság szaporodása csökken, ellenben nagy mérvben emelkedik az oláhoké, úgy, hogy a magyarság szaporodásának csökkenéséből származó hézagot az oláhok nagyobb szaporodása tölti ki, A magyarság szaporodásának csökkenése két tényezőre vezethető vissza. Az egyik a reformátusok szaporodásának alacsony volta, a másik pedig a városok szaporodásának nagymérvű csökkenése. A huszonöt törvény- hatósági joggal felruházott város közül pl. 1906-ban a természetes szaporodás csak kettőben, nevezetesen Kecskeméten és Kassán volt jobb az országos átlagnál, 11 ezreléknél. Ellenben tizennégy városban az országos átlagnak felét sem érte el, sőt Pécsett a halálozás 1.4 ezrelékkel felülmúlta az élve- születések számát, bár a halálozás itt az országos átlagot túl nem haladta. Budapesten a természetes szaporodás 1894-ben még 12.5 ezrelék volt. Ez a szám 1906-ig 7.2-re szállott alá. Igaz, hogy volt már ennél kisebb is a természetes szaporodás Budapesten pl. a hetvenes években, mindjárt a főváros egyesítése után. Sőt 1886- ban 2.5 volt a szaporodás, vagyis ennyivel multa felül a halálozások ezreléke az élve-születésekét. Ekkor volt az utolsó himlőjárvány Budapesten. Csakhogy a hetvenes években Budapestnek élve-születési és halálozási statisztikája még nem különbözött az egész ország statisztikájától. Akkor a természetes szaporodást a halálozások nagy száma az egész országra nézve egyenlően rontotta. Budapesten 1876- ban még 45,6 volt az élve-születések számaránya, ma pedig már csak 24,8. A 45.6 megfelelt akkor az ország átlagának, a 24,8 ellenben 11 ezrelékkel az országos átlagon alul van. Ilyen körülmények közt nincs mit örülni rajta, hogy a halálozás Budapesten 1906-ban már csak 17.6 volt. Az ország tehát egészség dolgában ráfizet a maga szép városaira. A városok lakossága azért a bevándorlások folytán még inkább növekszik, mint a falvaké. Csakhogy ez az ország egészsége szempontjából annál károsabb, mert a bevándorló falusi nép egészsége szintén a városok lakosságának rosz- szabb egészségéhez idomul. A városok egészségének ezen rosszabbra fordulását egyrészt a szaporodás megakadályozásának, másrészt pedig ama visszás állapotnak kell tulajdonítani, hogy az élet küzdelme a városokban mindig több és több telhet ró a nő vál- laira s ezzel elvonja a nőt tulajdonképpeni hivatásának betöltésétől. Szükséges tehát, hogy a közegészségi intézkedések jövőben az élve-születések biztosítására is tekintettel legyenek. Mivel pedig a szaporodás mesterséges megakadályozásának gátat vetni nem lehet, annál több gondot kell fordítani arra, hogy a nőt visszaadjuk igazi hivatásának. Ez pedig csak úgy érhető el, ha megkönnyitjük a férfiaknak a családalapítást. A városok lakosságának zöménél a munkás osztálynál, ezt úgy mozdíthatjuk elő, hogy a lakásviszonyok javításáról s a nagy drágaság csökkentéséről gondoskodunk. Legnehezebb azonban a nősülés az értelmiségi foglalkozást űző ifjaknak — akik abban a korban, amely csalad alapításra a legalkalmasabb, még annyit sem tudnak megkeresni, amiből saját magukat fentarthassak. S ezért közalkalmazottak számára házassági pótlékot kellene rendszeresíteni s a tudományos pályákra csak annyi ifjat bocsátani, amennyit azok befogadni kepesek. Szokatlan dolog még ilyen eszméket felvetni, de ha természettudományi alapon gondolkozunk, lehetetlen a kibontakozást a mostani egészségtelen helyzetből másként elképzelni. Mert az embernek éppen olyan fontos hivatása a családalapitás, mint a kenyérkereset. Egészséges államban tehát a kenyér- keresetnek nem szabad a családalapítással ellentétbe kerülnie. Emellett még a több gyermekes szülők térTARCZA. Kisértetek. Irta: Vértesy Gyula. Mindenki, aki csak ismerte, boldognak tartotta a szép, fiatal asszonyt, aki a szépségén és fiatalságán kívül még gazdag is volt; azonfelül pedig volt neki kedves, szeretetreméltó férje s két bájos gyermeke, S egy szép napon itt hagyott mindent; mérget ivott s elment oda, ahová csak a boldogtalan, vén, vagy beteg emberek szoktak vágyódni. Kedves jó ismerősöm volt. Egyike a legszellemesebb, legkedvesebb asszonyoknak. Nagy, kék szemének lemondó, bús tekintetét mintha most is magam előtt látnám s szép ajakéról is mintha most is integetne felém az a fanyar mosolygás, mely mindig ott ült, valahányszor az élet nagy problémájáról beszélgettünk. Pedig gyakran beszélgettünk, Az ő rendes szava- járása volt, hogy nem érdemes élni. S ezt az álláspontját meg is védelmezte emberül. Néha nap ugyan mintha le lett volna győzve az érveim által s már- már kezdte beismerni, hogy mégis van az életben valami, amiért érdemes élni, hanem ez csak pillanatokig tartott, hamarosan ismét úrrá lett rajta az ő végtelen peszimizmusa. — Higyje el, hogy mégis csak ostobaság az egész élet. Ha az ember nem gondolkozik: állati életet él, ha pedig gondolkozik: kétségbeejtő ered, ményre jut. Arra, hogy élvezeteink üresek, silányak a napról napra fenyegető halál ellen. Minden reggel, mikor felébredek, arra gondolok, hogy ma ugyan még fölébredtem, de hátha holnapra már ravatal lesz az en fehér ágyamból és én holtan, mozdulatlanul fogok benne feküdni. Szólni akarok majd s nem tudok szólni; látni és nem láthatok; érezni és nem érezhetek; mert az agyam fagyos lesz, a szemem üveges s a szivem nem dobog többet! És ott fognak zokogni, akiket szerettem, a kiket szeretek, ők tehetetlenül fájdalmukban, én tehetetlenül halálomban. Irtózatos gondolat! így élni szeretteink között az örök elválás biztos, szörnyű tudatában! Egy per- czig sem lenni biztosnak abban, hogy a jövő percz- ben még együtt maradunk-e? Lehet pedig, hogy együtt maradhatunk 30—40 évig, de akkor 30—40 éven át a nap minden órájában lesni, rettegni az élet végét. Ebbe bele kell őrülni! Más talán kibírja a várakozást, hogy mikor lesz ravatal vagy az ő vagy a férje, vagy a gyermeke ágyából, de én nem birom. Ha senkim se lenne a világon, ha nem szeretne senki s ha nem szeretnénk senkit, talán nem lenne olyan irtózatos a halálra gondolni? Vagy ki tudja? Magunkért is rettegnénk, Nekem magamnak is irtózatos elgondolni, hogy ma süt rám a nap ; járok, kelek, élvezek, érzek, élek s holnap mereven mozdulatlan fekszem, mtnt egy döglött állat. S a lé-
