Rákos Vidéke, 1908 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1908-02-09 / 6. szám
2. RÁKOS ViDEKE 6 szám. a párisi iró hírnevét nálunk, ahol azután egész sorozatot mutattak be tőle s a V i g s z i n- h á z is tulajdonképen az ő »Államtitkár ú r« czimü darabjával aratta első nagy sikerét. Az a műkedvelő gárda tehát, amelyik ilyen feladatra vállalkozik s nem sajnálja, hogy öt teljes héten át minden legkisebb szabad idejét annak előkészítésére áldozza, heteken át fárad, dolgozik, próbákat tart, költekezik és egyebekben is a mulatság előkészítésének ezernyi gondját veszi a nyakába, olyan áldozatot hoz, amely a külön elismerés honoráriumára méltó. Az elismerés pedig — törekvésüket ismerve — csak egy lehet: a közönség legodaadóbb részvétele a február 29-iki nagy napon. Az igazi elismerés csak az, ha mindenki ott lesz, amikor a munka gyümölcsét élvezhetik s az élvezetben kivévén részüket, filléreiket örömmel rakják le a nemes czél oltárára. Különösen szerencsés ötletnek kell tartanunk, hogy a tűzoltó-mulatság rendezését széttagolt társadalmunknak nem valamelyik testületé, hanem maga a község elöljárósága vállalta el. így kétségtelennek tartjuk, hogy február 29-én végre csakugyan együtt látjuk az egész Rákosszentmihályt, minden melléktekintet nélkül s ezzel az a reményünk is felébred, hogy a társas érintkezés talán megint legalább is egy kis lépéssel közelebb hoz az óhajtott őszinte társadalmi béke létesülé- séhez. Február 29-ike emlékezetes napunk lesz tehát ezekért is. Az első községi bál Rákos- sz entmihályon! Élő tanúbizonysága községi életünk érettségének, hivatalos vezetőségünk lelkes ambicziójának, munkakedvének es népszerűségének ! De — végül — a rákosszentmihályi tűzoltó-intézmény nem csak a mi községünknek, hanem az egész Rákos vidékének lesz áldása. Kívánatos és illő dolog tehát, hogy a létesítés alapfeltételeinek megszerzésében szomszédaink vezetősége és közönsége is lagalább bizonyos mértékben részt vegyen. Rákosszentmihály elöljárósága előzékeny figyelemmel meghívta a környékbeli községek elöljáróságait, telepek, egyesületek vezetőségét, valamint közönségét is a ^február 29-iki mulatságra. Ezt az alkalmat szomszédainknak fel kell használniok s nemcsak némi anyagi hozzájárulást kérünk tőlük, hanem azt óhajtjuk, hogy február 29-én látogassanak el hozzánk, keressenek fel szeretettel s legyen február 29-ike ritka ünnepnapunk azért is, hogy ezen a napon az egész Rákos vidéke számottevő közönségét egy seregben üdvözölhessük, az óhajtott szorosabb kapcsolatát .megint szilárdulni, szorosabbra fonódni láthassuk. Házassági évforduló. Zelky Endre m, kir. posta- és táviró felügyelő, Rákosszentmihály köztisztelt és igazán tevékeny, érdemes polgára gyönyörű családi ünnepet ült e hét keddjén, zavartalanul boldog házasságának harminczadik évfordulója napján, Délelőtt ünnepies hálaadószentmiseáldózat volt a helybeli templomban, este pedig vidám lakoma az ünnepelt vendégszeretetéről hires házánál. Zelky bátyánk az ő kipróbált, kristálytiszta jellemével, nemes és őszinte gondolkozásával, fáradhatatlan, jóindulatú köztevékenységéyel, valamint mindenkor igaz baráti készségével s úgyis mint példás családfő már régen a maga igaz híveivé tette egész lakosságunkat s önmagát egyik legértékesebb polgárunknak bizonyította. Népszerűségében méltán osztozik a magyar uriasszonyok egyik mintaképe, szerető hitvese. Csak természetes tehát, hogy a teljes számban egybegyült kedves családot őszinte szívvel keresi fel valamennyi tisztelője, hogy szerencsekivánatait kifejezze s mi is lelkes örömmel tüzzük ezt a szerény nefelejtset ünnepi koszorujok ezernyi pompás virága közé, abban TÁ R C Z A. A gólya. (Farsangi rajz.) Irta: Vértesy Gyula. Lakóhelye nem a kémények mellett van, mint az igazi gólyáké, hanem csak közel a kéményekhez: a harmadik emeleten. S a rideg hónapos szoba, amelyben ami süldőjogász barátunk lakik, ha csak ifjúságának derűs hangulata is nem lakoznék benne vele együtt, egyáltalán nem lenne barátságos fészeknek nevezhető; főképpen akkor nem, mikor Malákné asszony a főbérlő, százhúsz kilónyi sugár termetével ott tartózkodik és csípőre tett kezekkel (ilyenkor szakasztott olyan, mint valami óriási kétfülü etruszk korsó) követeli a gólyától a tizenöt forintnyi havi szobabér hátralékos részét, a tizenkét forintot: — Inkább fizessen le az urfi tizenkét forintot és maradjon adós három forinttal. — No jó, adja vissza a három forintot és majd efizetem a tizenkettőt. Malákné kiböngészi a három forintot, amelyet az ifjú vigan zsebrevág. — Hol a tizenkét forint, urfi ? — A zsebemben. Jó, hogy ideadta a hármat is, legalább mind együtt vannak. — Urfi, én kiteszem a ládáját, ha nem fizet! Ez gyalázat I — tüzel Malákné. De az urfi olyan szépen tud kérlelni: — Csak ma ne követelje édes Malákné a pénzt, mert bálba kell mennem ; holnap vagy holnapután kapok hazulról s akkor fizetek kamatostul, de ha ma kell fizetnem, hát végem van, mert nem élem túl azt a szégyent, hogy el ne mehessek, holott foglalkozva vagyok a második négyesre. Édes jó Malákné, könyörüljön rajtam ! Elvégre a Malákné szive sincs kőből s eszébe jut az az idő, mikor még csak hatvan kilót nyomott s mikor ő is epedve várta a második négyesre az ilyen csinos, pelyhes állu ficzkót. — Hanem a bál után fizessen ám! — Hogyne fizetnék, lelkem Malákné ! Odaadom magának még az ingemet is 1 — Ide ám, kimosni! — jegyzi meg az öreg malicziózusan, kifelé menet.
