Rákos Vidéke, 1908 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1908-09-27 / 39. szám
RÁKOS VIDÉKE 39 szám. 4. — Van-e szerelőd ? Ha a katona azt válaszolja, hogy nincsen, nem kap engedélyt a kimaradásra, csak éjjeli tizenegy órára. Mulatásra, korcsmázásra elég ennyi idő is. Ha pedig azt válaszolja, hogy igenis van szeretője, akkor se kap tovább engedélyt tizenegy óránál. A kapitány urnák az az elve, hogy még éjfél előtt lefeküdjön a katona, küllőmben másnap rosszul végzi a gyakorlatokat. Ezért kell tizenegy órára minden embernek a kaszárnyában lenni. Mielőtt a rapport szétoszlana, a kapitány ur teljes komolysággal meginti őket, hogy a városban tisztességesen, katonákhoz méltóan viselkedjenek. A korcsmában ne verekedjenek, vagy ha már verekesz- nek, jól vigyázzanak, hogy ki ne kapjanak. Megverve vissza ne térjen századához egyse, mert ezt ő saját két kezével üti agyon. A legények szót fogadnak a kapitány urnák. Nem abban, hogy nem verekszenek, hanem abban, hogy nem hagyják magukat megverni. Ha félliter bort felöntött, senkitől sem ijed meg a magyar katona. Ne is menjen ilyenkor a korcsma tájékára se horvát, se muszka, vagy ha már odamegy, meghúzza magát, mert megmutatják a magyar legények, ki a legény a csárdában. Hiába keresi aztán másnap polgári hatóság, rendőrség, ki volt a korcsmái vir- tuskodó. No hiszen, jó helyen keresi! Ha Ítéletnapig mindig keresi, mégse találja meg. Mert az egész század megesküszik, hogy pontban kilencz órakor mindenki otthon volt. Őrmester ur Sólyom pedig még le is vezeti az egész századot az udvarra, keressék ki, mutassák meg, melyik volt hát a korcsmái vitéz? Ezt ugyan meg nem találja senki. Őrmester ur Sólyom maga gondoskodott róla, hogy meg ne találják. Leküldötte a század konyhájába, segítsen krumplit hámozni a szakácsoknak. Fél-e a büntetéstől a katona? Ez attól függ, milyen a büntetése. Az öreg katona azt tartja, hogy akkor piheni ki magát legjobban, mikor áristomban van. És éppen azért cseppet se bánná, ha hét napból hat napot ottan kellene tölteni. Csak vasárnap engedjék ki, hétfőre beül újra szívesen. És nagy igaza van az öreg katonának, Amig áristomban van, nem rukkol, gyakorlatokat nem végez s vizitre se áll. Enni-inni kap s ha nem kap, könnyen segit rajta, hogy ne éhezzen, ne szomjazzon. Jó az Isten, jót ád ; segítenek rajta a czimborák. Becsempésznek annyi ételt, italt, hogy akár az áris- tomos várta is jóllakhat belőle. Hogy ne unja magát, olvasmányt lopnak be, hogy élvezete is legyen, pipát, dohányt is csempésznek be hozzá. Mielőtt áristomba viszik a katonát, őrmester ur Sólyom gondosan megvizsgálja. Mert pénzt, pipát, dohányt, kenyeret, vagy más eféle dolgot nem szabad magánál tartogatnia. Kést, tüt, gyufát, pipaszur- kálót s más ilyen gyilkos szerszámot mind elszed tőle, nehogy kárt tehessen magában. Elszedi még a nadrágszijját is, nehogy olyasféle bolondság jusson eszébe, hogy fölkösse magát az áristom ajtajának sarkára. Hogy ezt egyse teszi meg, azzal tisztában van őrmester ur Sólyom. De igy parancsolja a reglama, melynek parancsait teljesíteni kell. Az áristom tulajdonképen nagyobb fajta szoba. Szék nélkül, ágy nélkül, összes bútorzata az úgynevezett prices. Ezen pihen, ezen alszik a katona. Tulajdon képen nem más, mint egy méter magas deszkapódium, mely a fal mellett két-három méter hosszúságban, másfél méter szélességben húzódik. Agynak, pihenő helynek pogányul kemény. Tisztes polgárember, ha félórát pihenne rajta, három hétre összetörné csontjait. De fejedelmi nyugvóhely katonának. Feje alá dugja sapkáját, blúzát, magára teríti fehér pokroezját s úgy pihen a kőkemény pricscsen, hogy akár ágyút is sütögethetnek a füle mellett. Megse ébred fel. Ezt a büntetést szereti a katona, nem is tekinti büntetésnek, hanem inkább pihenőnek. Rendszerint nem egyedül van az áristomban, nyolezan, tizen vannak még mellette. Ezeket »szenvedőkének mondja a katona. Ahol pedig annyi katona van együtt, ott szó sem lehet unalomról. El- évelődnek, eldévajkodnak. Mikor pedig érzik, hogy kapitány ur Komorovcsák nincs a kaszárnya tájékán, nótára is gyújtanak. A büntetésnek többi fajtáját már nem szereti a katona. Azt, ha az áristom vassal és böjttel szigorítva van, még csak elviseli, de a kaszárnya áristomot sehogy se tudja elviselni. A kikötéstől pedig úgy fél, mint az akasztófától. A legenyhébb büntetés tulajdonképen a kaszár- nyaárisfom és mégis irtózik tőle a katona. Be sincs csukva áristomba, mégse mehet a városba, de még az utczára se. Folyton a kaszárnyában kell tartózkodnia. Ez a tilalom természetesen nem vonatkozik az exerczirozásra, a kirukkolásra, a vártaszolgálatra. Ezt csak úgy teljesiti. mint a többi katona. Nagy dolog a kaszárnyaáristom, különösen annak, akinek szeretője van. Az pedig nem is katona, akinek nincs. A legtöbb nem is állja meg egy hétnél tovább, hogy ki ne menjen. Kimegy, ha mindjárt vasba vereti is Komorovcsák kapitány. Jól tudja ezt a kapitány ur, ezért osztogatja oly gyakran a kaszárnyaálistomot. Csakhogy túl jár a katona a kapitány ur eszén is. Nappal nem távozik a kaszárnyából, ez kész veszedelem volna. Különösen olyankor, mikor főhadnagy ur Kaszovics tart kaszárnyainspekeziót. Rettenetes unalmas szolgálat és a főhadnagy ur unalmában nem tud okosabbat tenni, mint óránként hetvenhétszer maga elé trombitáltaíja a kaszárnya-áristomosokat. Jaj annak, aki akkor nincs a kaszárnyában ! A kapitány ur bizonyosan ki kötteti s még egy hónapi kaszárnya-áristomot is sóz a nyakába. Türelemmel bevárja, mig elfujják este a takarodok Ezentúl már nem hivatja a kaszárnya-inspekeziós az áristomosokat. Ekkor szépen lefekteti ágyába ösz- szehajtott köpenyegét, betakarja gondosan, hogy úgy lássék, mintha csakugyan ember feküdnék benne. Ezt azért teszi, hogy ha az inspekeziós tiszt véletlenül felnézne a legénységi szobákba, ne vegye olyan könnyen észre, hogy ki hiányzik. Mikor ezzel rendbe jött, csendesen elillan valamelyik mellékkapun. Mert ezek közül egy rendesen nyitva szokott maradni. De ha szokás ellenére mégis mind csukva volna, úgy talál még elég kijárót valamelyik ablakon vagy kerítésen át. Ezt a metódust követik a kaszárnya-áristomos önkéntesek is. Ezt követte egy önkéntes-társam is. Jókedvű, eleven fiatal ember, most derék tisztviselője a pénzügyminisztériumnak. Katona korában sehogy se tudta betartani a reglamát. Hol egyik, hol másik intézkedésével került ellentétbe, kapitány ur Komorovcsák pedig mindany- nyiszor becsukta. Úgy, hogy mire letelt az esztendő, a saját számadása szerint háromszázhatvan napból kétszázhatyanat kaszárnya-áristomban töltött el. De azért éjjel mindig a városban volt. Egyszer aztán rajtavesztett. Vacsorázni ment az egyik vendéglőbe. Gondolta, egy kicsit kimulatja magát. Amint belépett a vendéglő ajtaján, majdnem sóbálványnyá meredt. Ott ült az egyik asztalnál Komorovcsák kapitány. Gyorsan vissza akart fordulni, de a kapitány már észrevette. Intett neki, hogy csak menjen be. Jól megvacsorázott az önkéntes s a kapitány s még néhány üveg bort is elfogyasztottak. A kapitány
