Rákos Vidéke, 1908 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1908-07-05 / 27. szám
2 RÁKOS VIDÉKÉ 27. szám hivatottság emelhet szót. A toll embereinek igaz megbecsülését ez országban első sorban Bajza vivta ki és e nagy tettét sohasem szabad elfelejtenünk. És nem szabad elfelejtenünk, hogy a magyar politikai sajtó nagyszerű föllendülését a mnlt század harmadik évtizedében Bajza József készítette elő szókimondó, eleven, ösztönző és ébresztő kritikáival. Irodalmunk legfényesebb korszaka a 19. század első felében az ő munkássága nélkül meg nem érthető, mert az ó munkássága nélkül létre nem jöhetett volna. Emlékezetét ezért kegyelettel őrzi nem csak a magyar irodalom- történet, hanem a magyar nemzet is. HÍREK. A szentmíhályi állomás neve. Rákosszentmihály n a k a kerepesi helyiérdekű vasút mentén két állomása van. Az egyik a czinkotai nagy itczénél. a Józsefíőherczeg út sarkán, mely Rákosszentmihály álló ni á s, és tovább, Mátyásföld felé, mely A 1 m á sy - P á 1 telep megállóhely nevet visel, Czin- k o t a községe tavaly novemberben a kereskedelmi miniszterhez folyamodott, hogy a Rákosszentmihály állomást «czinkotai nagy itcze» az Almásy Fát telep megállóhelyet pedig Czinkota Sashalom névre változtassa át. A miniszter meghallgatta a helyi érdekű vasúttársaság igazgatóságát s ennek ellenző véleménye alapján a kérelmet indokolatlannak nyilvánította s 25107—908. sz. a. kelt leiratával elutasította, amit örömmel kell feljegyeznünk, mert bizonyos, hogy a kérelem teljesítése esetén Rákosszentmihály községet nagy méltánytalanság érte volna, Uj tanítók. Budapest székesfőváros tanácsa egész sereg uj tanári és tanítói állást töltött be a legutóbbi választáson. Az elemi iskolában 53 férfi és 61 nőtanitót választottak meg, a kik között kedves ismerőseink is akadnak, három régibb rákosszent- m i h á ly i .lakos személyében. Ezek Pose h Aranka, Iliás Hona és D o b s a Árpád, kiknek szerencsés boldogulásához szívből gratulálunk. Kováid Emil dr. A népszerű Kováid Péter és Fia vegyi tisztitó ezég tulajdonosát kedden délben avatták a vegyészet doktorává a budapesti tudomány- egyetemen. Kováid Emil dr, továbbra is megmarad hírneves ipari vállalata élén, mely méltán egyik büszkesége a magyar iparnak s tisztán ambiczióból szerezte meg a tudományos titulust. Nekünk, rákosvidékieknek, régi, kedves ösmerősünk, mint rákosszent- mihályi birtokos, kit bár, sajnos, igen ritkán, de néha a helybeli társaság is üdvözölhet a maga körében. Példás életének tanulságos története a következő: Kováid Emil dr. Fuldában, a hesszeni nagy- herczegségben született 1862-ben. Öt esztendős volt, mikor Pestre került; itt járt elemi iskolába, azután a reáliskolába, de a harmadik osztályban megbukott, mert nem tudott elég jól magyarul. Apja nem busult a dolgon. Maga mellé vette vegyi tisztitó műhelyébe, de rendkívüli hallgatónak továbbra is elküldte a reáliskolába. hogy vegyészetet tanuljon. Tizenhat esztendős korában már a kereskedelmi iskolai tanulmányokkal is elkészült, elvégezte az egyéves önkéntesi szolgálatra jogosító tanfolyamot is és külföldre ment, hogy gyakorlati ismereteit bővítse. Hat esztendőt töltött külföldön s ezalatt bejárta a kontinensnek minden városát, ahol nagyobb szövőipari telepek vannak. Közben állandóan tanult a kémián kívül fizikát, ásványtant és geológiát is. Hazajövet huszonkét esztendős korában önállósította magát s tudásával és szorgalmával annyira vitte, hogy a kis műhelyt nagy- íorgalmu gyárteleppé fejleszthette. Munkásai egytől- egyig mind magyarok. Az önállóság és az üzleti eredmények azonban nem elégítették ki. Erezte, hogy többet kell tanulnia. Családos ember volt már, mikor beiratkozott az egyetemre rendkívüli hallgatónak kémiára és a rokon tárgyakra. De nem boldogult. Híján volt a szükséges előismeretek kellő mennyiségének, Elhatározta, hogy elvégzi előbb a reáliskolát, amelyet a harmadik osztály elvégzése előtt elhagyott s mint egy nagy telep vezetője és mint családapa hozzáfogott a h a r m a d i k r e á 1 i s k o 1 a i osztály anyagának megtanulásához. Negyvenegy esztendős volt, mikor a második kerületi főreáliskolában jó eredménynyel letette az érettségi vizsgálaT A R C Z A. Árva Farkas Zsófia. Irta: Lampérth Géza. Egy kétszáz évvel ezelőtt ifjú menyecske szomorú Írásáról esik szó imitten. A méltóságos fejedelem, Rákóczi Fereucz nemes nagy lelkének beszédes tanú-* bizonysága ez a sárgult levél is, amelynek durva papirosára árva Farkas Zsófia vetette finom betűkkel bubánattal teljes panaszos sorait, közébük hullatván szemének égető keserű könnyeit . , . Anno 1700, amikoron még csöndes — hajh, olyan szörnyűségesen csöndes — idők jártának a magyar fölött, akkor jegyzé el nemzetes és vitézlő Gombos Imre ifjú legény hites társául Farkas Zsófiát hajadon leányságában. El is röpítette hamarost az atyai háztól négy szép csengős, czifra csótáros paripán a tulajdon fészkébe. Tizenkét villásszarvu fehér ökör húzta utánok derék vasas szekereken a »tejbe aprítani valót«. A tejet hat szép fejős tehén vitte s csak úgy ráadásképen a többire ott maradt Gombos uram portáján a tizenkét villásszarvu fehér ökör is, vasas szekerestől, fejős tehenestől. Boldog szép életet is élt az ifjú pár egynéhány esztendőkig, amig ez a csöndes idő tartott. Hanem egyszerié azután csak valami nagy zaj kerekedett valahol odafönn a Verhovinán. Először még azt hitték, akik messziről hallották, hogy csak afféle bujdosó szegény legények zenebonája az, amit majd szépen elcsöndesit a német zsandár. De csakhamar kisült, hogy az bizony tárogatók sírása, karabinok pattogása és csatakigyók zengése — együttvéve pedig a feltámadott magyar szabadság harczi riadója. Amit, ha ki meghall s magyar vér pezseg az ereiben, hát megy utána vakon, minden poklokon keresztül. Meghallotta vitézlő Gombos Imre is és ment utána ifjú tűzzel, öreg fringiával, magános árvaságra hagyván szép ifjú asszonyfeleségét. S árva Zsófia epedve, busongva csak várta, csak várta a hirt harezok mezejéről, deli hitveséről. Evek múlásával megjött a hiiy jaj, de nem volt benne köszönet. Pedig vitéz nagy ur küldte. Gombos Imre óbester. Olyan hideg volt az a levél, mint a téli éjszaka, melyen beállított vele a staféta. Szegény Farkas Zsófi majd megdermedt tőle, mikor elolvasta. Az volt benne, hogy ne várja tovább Gombos Imre óbestert, mert ha hazajön is, nem néki jön immár... Meg is jött az óbester ur nemsokára szép kuruez had élén ... de hajh ! nem Farkas Zsófiának. Hiába hullt könnye záporeső módra, esdő, kérő szóval, mint a nyögő gerle, hiába kérdezte, hiába kérlelte urát. Az csak felültette két ökrös szekérre s két kuruez huszárral haza kisértette az atyai házba. Ott is csak várt, remélt a szegény menyecske. Nem lehet ez egyéb, hanem kegyetlen tréfa vagy szörnyűséges álom — vigasztalgatta magát. És várta, várta az urát, hogy majd egyszer csak betoppan és mindent megmagyaráz. De csak nem jött az óbester ur. Később aztán már nem is azt várta, csak a tula|-
