Rákos Vidéke, 1908 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1908-01-12 / 2. szám
2. szám. RÁKOS VIDÉKÉ 5 — Nem tréfálsz kedvesem? — «Tréfál a kaszinó, nem én!» — Komolyan beszélsz ? Valóban nem ártana a töltött káposzta ! — Úgy ... a káposztáról akarsz tudni, de a bálról nem ? S aztán nem vagy te igazán primitiv önző ? Adieu! Nem megyünk a bálba, de te sem eszel káposztát! E szavakkal megy ki az asszony a szobából, az ajtónál kiváncsi kérdésekkel lepi meg a lánya: a felelet azonban csak annyi : hagyd el kedves, mert jól állunk ! Alig mondja ezeket, ki jön ki az ajtón ? A férj. Megáll kedvese előtt, megcsókolja s beleegyezését adja a bálba való menetelbe, érvelvén aképpen, hogy ez alkalommal is be akarta bizonyítani, hogy biz’ előtte nagyobb értéke van a töltött káposztának, mint az egész bálnak ! így tehát «fanita la comedia» a férj jóllakik a káposzta — az asszony és a lány a bál — kellemeivel. Majdnem mindig ez a sorsa a férjeknek. Bizonyos pontig védik magukat férfiasán a női érvelések ellen, de utoljára is meggyőzetik magukat. Mennyivel boldogabb (?) az a férj, ki küzdelem nélkül csakúgy szép szerével éri el ezt az eredményt, kinek nincs egyéb dolga farsang előtt, mint unta- lan helyeselni nejének terveit, melyek nem ismerik a havi budget határait. Az ilyen férfiakra farsang után Falb kritikus napjai következnek, mikor aztán a divatárusok, czi- pészek, kertészek, borbélyok testületileg szólítják fel, hogy fizesse meg tartozásait, amit ha nem teljesít 8 nap alatt, esetleg azon fiatal biró elé lesz czitálva, aki egész farsangon keresztül leánya udvarlója volt. Anyák és kisasszonyok !!!... Köszörűre a nyelvekkel, nyelvecskékkel, ti pedig férfiak legyetek készen az erszényetekkel, esetleg az aranyórával is, mert itt van a farsang ! k Égerháti Szabó István. CSARNOK. hajhal hasadás — Társadalmi regény a 60-as évekből. — Irta: GÁSPÁR IMRE. Valamivel előbb érkezett oda Riza. Ó is szerette a jóravaló, okos földesasszonyt s különösen azért becsülte igen nagyra, mert látta azt a végtelen nagy, önfeláldozó szeretetet, amelylyel azt a gyámoltalan beteg fiút környezte. Ott ült «Gyurinkó» barátunk is egy támlásszékben s nagyon eldicsekedett vele, hogy ő most már vőlegény ám. Jobb szerette volna a Márthát, mert az nagyon szép lány ám, csakhogy mindig haragos és nagyon büszke. Hej, a Mari, a menyasszonya, az egészen más ám ! Együtt fognak vadászni, nagyokat fognak utazni és azon vannak, hogy a mama is min- dig-mindig velük legyen. Gyurinkó, azt mondja, betegeskedik néha, mama pedig nagyon ért az ápoláshoz. Mari is azért szeretné, hogy velük maradjon a jó mama , . . Ekkor a fiúnak eszébe jut annak lehetősége, hogy a mama egyszer el is válhatnék tőle. Nagyon elbusult erre a gondolatra és ekkor jól tette Riza, hogy másfelé terelte a társalgást, mert a mama arcza is elborult . . , Arzénről kezdtek beszélgetni, — Milyen érdekes ember az, jegyzé meg Riza. — Nem Ítélhetek felőle. Csupa üresfejüek közt látom. Könnyű kitűnni, jegyzi meg az okos asszony. — Ideálja a férfinak. Délczeg, szellemes, művész a szavalásban. Alig váltottam vele néhány szót, már is kitűnt, hogy rendkívül müveit ember. Sokat utazott... — Párisban is járt. Előbb Angliában tanult. Nagyon könnyelmű embernek mondják, ellensúlyozza Bezzegh néni a sok dicséretet. — Ugyan mondja, nénike, kérdi most különös hangon Riza baronessze, jó lovas Hellner ? — Értem, jegyzi meg erre igen komolyan a tapasztalt asszonyság. Azt akarja kitudni, hogy hasonlatos-e ebben is a báróné budapesti és bécsi ismerőseihez? Különbözik-e ebben is a többi kalmárnépségtől, amint a környékbeli dzsentrinépségtől, amely lovagolni is tud, a finom műveltsége különbözteti meg igen előnyösen ? Riza találva érzi magát, hanem azért, őszintén felel meg koros barátnőjének : — Igaza van. Nagyon érdekel ez az ember. Kár, hogy semmi, senki sem igen lehet belőle, mert polgár-ember. Különben azt sem igen tudom én, hogy mikor lehet majd más ember fiából is szolgabiró. — Beköszönt az alkotmányosság . . . Képviselővé választják . . . — Itt ugyan nem választják. Más öregek várnak arra B. .-bányán is akad arra való ember. Édes báróné, gyermekkora óta ismerem. Az exczellencziás asszony elhunyta után sokszor bízta reám az édesatyja is, van hát jogom ahhoz, hogy bizalmasan szóljak hozzá. Szépen kérem, ne elegyedjék az ilyen regényes históriákba. Hellner felelt hadd versenyezzenek a b. .-bányai százezeres kisasszonyok, vagy Schluck Mártha. Az öles kisasszonyok már nem olyan erős dzsentrik, hogy kétszer is meggondolnál:, mielőtt nyíltan bevallannák, hogy ez iránt a köny- nyelmü serfőző-fiu iránt érdeklődnek. De ha meg H esnék rajtuk a dolog, megalkudnának a helyzetté!, mint a hogy Mari cselekedte az első felszólításomra. A báróné azonban nem igen könnyen mond le egy érzésről, egy ötletről, kivált ha tudja, hogy veszedelmes, hogy sokat meg kell majd érette szenvedni, Ilyenek a Bolkovszkyak, ismerem őket minden izükben. Se magát ne ámítsa, se azt a szegény fiút ne kápráztassa el. Bizony mondom, hogy megint olyan esetet látok, a mely vigaszszal tölt el a gyámoltalan fiam sorsa felett. A báróné elgondolkozott a beszéd felett s azt felelte, hogy a néninek igaza van. Kerülni fogja Hellner Arzént, Hogy pedig ezt a szándékát annál könnyebben teljesíthesse, ebben a perczben történt a Hellner be- toppanása. — Nem gondoltam, hogy itt találom a bárónét. — Nem gondolta? Hát ha tudja, hogy ide jövök, akkor nem is jött volna el? Én csak nem állok lángpallossal a Bezzegh néni paradicsoma előtt! — A bárónő gúnyolódik, — Nem gúnyolódom, Hellner, sőt azt is bevallom, idáig magáról beszélgettünk. Ha maga kerül, az is csak arra vall, hogy okos ember. Nincs annak semmi értelme, hogy egymást átértő emberek csak itt-ott, véletlenül, perczekig találkozzanak. Pedig az nem lehet másként. Hellner ezt a párbeszédet kezdte ízetlennek találni, Egymást értő emberek ne találkozzanak többé, mert az másként nem lehet... Ebbe az ő büszkesége nem nypgodhatik bele. Daczot érez és nincs Ínyére a visszavonulás. Azonnal megfelel: — Egyáltalában nem látom be, hogy a kik csakugyan megértették egymást, azoknak válniok kelljen, mert az nem lehet másként .. . Riza összerezzen. Ő adott alkalmat Hellnernek erre a válaszra. Hogy is csúszott ki az ajkán annak a megértésnek a bevallása! De micsoda vakmerő, mennyire önhitt ember m ég ő is, a ki nem látja be, hogy az exczellencziás ur, talán egy leendő miniszter, vagy ő felsége kiszemelt főkamarásának a leánya még se találkozhatik kénye-kedve szerint a b..-bányai hires serfőzde leendő örökösével! Nem, nem, Hellner ur, akármily érdekes ember legyen önT
