Rákos Vidéke, 1907 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1907-02-17 / 7. szám
7 szám RÁKOS VIDÉKÉ 3. ti írek. Elszakadunk Újpesttől. Még a legutóbbi képviselő- választás idején jeleztük, hogy a kormány, — mint ezt már elődei is régen tervezték — a g ö d ö 11 ő i választókerület ketté osztását óhajtja. A választó- kerületek uj beosztására vonatkozó törvényjavaslat tervezetén most dolgoznak s ez alkalommal a bizottság a gödöllői kerületre nézve azt a javaslatot tette, hogy Újpest, Rákospalota ésFóth alkosson egy kerületet s a g ö d ö 11 ő i kerület másik felét pedig Aszód, I k 1 a d, Domony, Kartal és Szád a községgel egészítsék ki. Ezek szerint immár kétségtelen, hogy a legközelebbi képviselő- választáson már ez örvendetes uj beosztás szerint veszünk részt. Nem szükséges fejtegetnünk, hogy mennyire nagy nyereség lesz ez számunkra, hogy Újpesttől elszakadva ezentúl csakugyan önállóan és függetlenül érvényesítjük legbecsesebb honpolgári jogunkat. Kerületünk ezentúl csakugyan maga választja követét s nem diktál neki a számára teljesen idegen Újpest. Képviselőnket, Héd ervári Lehel doktort meginterwievoltuk a nagyfontosságu ügyben s a fenti értesülést ő is megerősítette. Arra a kérdésre pedig, hogy melyik kerületet fogja megtartani képviselőnk — határozottan kijelentette, hogy a gö- döllőit. Tulajdonképen itt választották meg, mert az első választáson Újpest nagy része ellene foglalt állást. Azóta ugyan sikerült Újpestet is a ma uralkodó szellemben átformálni, de mégis elszakad tőle, mert szülőhelyénél előbbre kell tartania a politikai születése helyét: G ö d ö 11 őt. Az őszinte vonzódás, az első nagy siker emléke ide köti s élvezett népszerűségét hü ragaszkodásával kívánja viszonozni. Az uj beosztásnak nagyon örül már csak azért is, mert a kisebb kerületében jobban megfelelhet hivatásának és szive szerint jobban és buzgóbban gondozhatja kerületének specziális érdekeit is. Képviselőnknek e szép nyilatkozata bizonyára örvendetes visszhangra talál községeinkben s képviselőnk megérdemelt népszerűségét nem csekély mértékben öregbíteni fogja. Lóvasúti ügyek. A pusztaszentmihályi közúti vasút részvénytársaság igazgatósága és felügyelő-bizottsága P á 1 f i János elnöklete alatt ülést tartott, melyen már megkezdették a márczius végén tartandó közgyűlés előkészítését. Örvendetes tudomásul vette az ülés a múlt évi forgalmi és bevételi eredményeket, amelyeket egyik múlt számunkban már részletesen ismertettünk. Megállapították, hogy a nagy havazások idején a pálya rendbehozatala mindössze 166 korona kiadást okozott, ami bámulatos eredmény, tekintve, hogy a ló- vasut a lehető legrövidebb idő alatt helyreállította a közlekedést, sőt a legfőbb közutak megtisztogatásával magát a községet is elsősorban tette hozzáférhetővé, A legbuzgóbb munka eredménye lehetett ez csak olyan viszonyok között, midőn óránként 30 fillér napszámot is kellett fizetni. Mindebben a legnagyobb érdeme Schvarczl József üzletigazgató fáradhatatlan és odaadó buzgalmának volt, amit az igazgatóság hálával eltelve állapított meg s őszinte lelkesedéssel szavazott Schvarczl Józsefnek jegyző- könyvi köszönetét. Schvarczl igazgató jelentése szerint a múlt évben a lóállománynyal olyan gazdaságosan bántak, hogy a kiegészítésre mindössze 260—280 koronát kellett fordítani, holott a húsz perczes közlekedés és az egyre emelkedő forgalom roppant terhet rótt a vállalatra. Az idén azonban a lóállományban nagyobb hanyatlás tapasztalható s kiegészítése és felújítása jelentékenyebb terhet fog róni a társaságra. Az igazgatóság teljesen szabad kezet adott Schvarczl igazgatónak s meghatalmazta, hogy legjobb belátása és sokszor bizonyított kiváló szakértelme szerint önállóan járjon el a szükséges irányban. A villamossá átalakítás ügyében három fontos lépés történt: a vármegye jóváhagyta a Rákosszentm ihály községgel kötött területkasznár, leányának rendez. A kocsik száguldva rohannak végig, a mezőt szegélyző országúton, a kápolna előtt megállanak s a vendégek kiszállanak. Az utolsó kocsiban iön a mátkapár. A leányon fehér, uszályos ruha ; a népség nem győzi eléggé csodálni szép menyasszonyi csokrát. Vidáman integet mindenfelé, látszik rajta, hogy nagyon boldog. A vőlegény az erdészek ünnepi egyenruhájában, komoly arczczal, rideg hangon válaszol az üdvkivánságokra; kutatva körültekint, mintha keresne valakit s hogy nem látja, föllélegzik s arcza nyugodtabb lesz, tehát teljesítette kérését, nem jött el, oh, ha itt lenne, tálán nem is lenne ereje ezt a küszöböt átlépni. Közéig a dél. A nap sugarai elbújtak a felhők mögé s az eső lassan, permetezve hull alá. Hideg, nedves, ködös, barátságtalan az idő odakünn. A kápolna előtt is csendes már minden, az ünnepségnek vége, mindenki haza sietett, haza, a meleg szobába, Odaben ég még egy-két mécses, még ott függnek a rózsából font füzérek a falakon hervad- tan, lankadtan. ldebenn is oly barátságtalan, mintha a szent szűz szobrának arezvonásai is a rendesnél fakóbbak lennének; talán most is érzi azt a nyomasztó hatást, mely elfogta akkor, midőn az a férfi szivében halálos gyűlölettel esküdött örök hűséget annak, ki boldog mosolylyal hallgatta szavait, nem sejtvén, hogy azok csak kimondott szók, melyeket átérezni ha köteleség is, nem mindenkor lehet A mezőn átvezető gyalog utón egy fiatal leány közeleg. Szép halavány arczczal, kisirt szemekkel, fáradtan lépked a kápolna felé, kezében egy csokor fehér őszi rózsával. Mikor belép megtántorodik. A hervadt rózsák erős, kábitóan fojtó illata csapta meg. De azután mégis átlépi a küszöböt, odamegy a szoborhoz, eléje borul s virágait a szobor lábaihoz téve, halkan fel zokog : «Az utolsók anyám ! az utolsók: Fehéret hoztam neked, ahogy akkor megígértem, midőn az elsőket tettem lábaidhoz; de nem ilyent gondoltam, hanem abból a virágból kötötted, melyet, most nem rég tartott valaki kezében, midőn annak esküdött hűséget, ki nekem ezeket tegnap hozta». Az utolsó rózsák kis kertemből — szólt — őt átkarolva, hosszan, sóváran csókolva az ajkakat, melyek sohase lehetnek az övéi. Még most is érzi azt a szívfájdalmat, mely akkor vett erőt rajta, mikor leborult előtte s összetett kezekkel kérte bocsásson meg neki, de öreg édes anyja kívánja, hogy azt a másikat vegye el. Egy haldokló utolsó kívánsága, mondá, melyet kötelességem teljesíteni, S elment, hátrahagyva egy összetört szivet, melynek csak egy kívánsága van még, odalent pihenni. Lassan felemelkedett s vontatott léptekkel haladt kifelé. Midőn a küszöbhöz ér, mégegyszer visszafordul egy ideig csendesen,némán nézi azokat a virágokat, azután szivéhez kapva, hangos sikolylyal rogy össze. Úgy szedték fel, a földekről hazatérő munkások: hidegen, élettelenül; Odament, hol a szeretet örökké tartó s ahol örökké nyílnak a rózsák.
