Rákos Vidéke, 1907 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1907-12-29 / 52. szám

2. RÁKOS VIDÉKÉ 52. szám De ne szóljunk erről. Egyszer meg kellett mondani, punktum. Nem siránkozunk, ellenke­zőleg büszkék vagyunk azokra, akiknek a ma­gunk munkáján kívül köszönhetjük, hogy a nyolczadik újév alkalmából mondhatjuk el mindezeket. A rekrimináczókkal úgyis bajos lenne egy­hamar készen lennünk. Éppen ezért csak még egy dolgot szúrunk tűhegyre ezúttal. A «des- potizmus» jelenségeit tárjuk fel panaszos szó­val. Ez egy külön helyi betegség, amelynek baczillusa ott terem, hogy itt a lap szerkesz­tőségét a legtöbb olvasó személyesen ismeri és vele közvetlenül és sűrűn érintkezik, minél­fogva szabad kritikát kíván gyakorolni a lap közleményeivel szemben s a mindenkor köszö­nettel fogadott jóindulatú tanácsokon és fi­gyelmeztetéseken túl is ki-ki a saját szája ize szerint óhajt irányt szabni a lap vezetésé­nek. Sőt — ami a legpéldátlanabb eset — némely előfizető a maga évi négy forintjáért — szerkeszteni akar ; az iró meggyőződésé­vel ellenkező irányú vagy a lap színvonalával meg nem egyező hangú közleményeket akar a lapba beledirigálni, mert ha nem, aláz’szolgája, nincs négy forint, lemondok az előfizetésről. Tetszik tudni mi ez? Ha újságíró csinál ilyen­forma dolgot, azt úgy hívják, hogy revolver! Nos hát, mifelénk a t. publikum egy töredéke ragadta magához ezt a diszes fegyvert és ő revolverezi a redakcziót! Elmondtuk ezt is, könnyítettünk vele a a lelkűnkön ; éppen alkalom volt reá. S most megint csak ott hagyjuk el, ahol kezdtük. Békesség a földön minden jóakaratu embernek ! Az Isten-ember megszületése a szeretet ünnepe. A szereteté, amelyet annyit vesznek a szájukra az emberek s olyan keve­sen ismernek, — a boldogtalanok, akik üres szívvel, mérgezett epével, irigy szemmel látják más embernek a küzdelmét, talán boldogulá­TÁ R C Z A. Apró képek. Irta : Vértessy Gyula. I. Este. Isten tudja mióta ülnek már egymás mellett. A leány lehajtott fővel varrogat, a férfi pedig nézi az egymásba folyó öltéseket. Mintha nem is ülne itt egyébért, csak azért, hogy nézhesse. A másik szobában az öreg néni olvas valami régi összeszakadozott könyvből — alighanem a köl- csönkönyvtárból vették ki s ott rekedt náluk. Az óra mutatója egyhangú perczegéssel jár odább, odább, — a széles ernyővel letakart lámpa pedig félhomályt borit az egész szegényes szobára. A székek foltozott szövetére, a kóczos végű szőnyegre, az oroszlánfejes almáriumokra s a kopottmázu, nagy ebédlő-asztalra, melyen szanaszét hevernek kiszabott ruhadarabok, gombok, czérnaszálak. — Emmi, szólal meg a férfi. sát. De a szeretet ünnepe a megbocsátás ünnepe is, mert a szeretetben benne van a megbocsátás. Az a kis csapat, amely a R á k o s Vi­dékét hétről-hétre összerójja — szeretetet hozott a szivében erre a mezőre. Ez a szere­tet isteni adomány, melyet ki nem irthat az emberek bűne. Talizmán, mely rávezetett a jó útra és megtartott rajta. Megbecsüljük és megtartjuk örökre. Szeretettel munkálkodunk továbbra is azon a téren, melyet a jó sors kijelölt számunkra. Hivatást töltvén be, a seb, melyet útközben néha kapunk — nem fáj. Szeretettel öleljük magunkhoz, aki szeretettel közeledik felénk s a munkánkban támogat. Sajnáljuk, aki közömbös és megbocsátunk an­nak, aki ellenség. Mert nem tudja, hogy miért az . . . És aki szivében megvilágosodván sze- retetre cseréli fel indulatját, — tárt karokkal fogadjuk , . . Most pedig újból boldog uj esztendőt, e lapok minden olvasójának! Adja a Mindenható, hogy több örömet, több sikert, több jó hirt szolgálhasson nékik a «Rákos Vidéke» az 1908. esztendőben, mely emberi számítás szerint ezentúl is sokféle nagyfontosságu és életbevágó átalakulást és megújhodást igér mindnyájunknak. HÍREK. Vármegyei tisztujitás. Pestvármegye múlt csütörtökön tartotta meg általános tisztújító közgyű­lését, a törvényhatósági bizottság tagjainak nagy ér­deklődése mellett. A tisztujitás eredményeképen a vármegye közönsége, némi változással, újra a régi tisztikarra bízta a megye ügyeinek kezelését, a köz- igazgatás föladatainak teljesítését. A tisztikar a nem­zeti ellenállás idején tanusitott magaviseletével teljes mértékben rászolgált a törvényhatóság bizalmának ez újabb megnyilatkozására. A tisztújító közgyűlésen G u 1 n e r Gyula főispán elnökölt, aki megnyitó be­szédében a mai közgyűlés nagy jelentőségére muta­A leány fel se néz a munkájáról, mintha nem is hallaná. — Emmi kérem , . . — Mit akar? — Hallgason ide, hagy mondom el az egész dolgot, úgy ahogy történt. — Nem akarok hallani semmit az egészről. Maga csinálhatja azt, a mit tetszik, — semmi közöm hozzá. — Van köze, hiába akarja tagadni. Van köze hozzá mert................ — Mert? — Mert szeret. — Szeretem,? Honnan tudja? — Óh, hiszen mondta. De hányszor, hányszor. Emlékezzék csak vissza azokra a lázas szavakra, ame­lyekkel fogadott, mikor betegségem után először lát­tam, — emlékezzék csak vissza, hogy’ adta a váratlan öröm ajkára azt a szót, amit úgy titkolt eddig — em­lékezzék vissza arra a lángoló, forró csókra,.. — Játék volt. — Nem igaz. — Csak jobban tudom, mint maga. Láttam, hogy szerelmes belém, hát meggondolatlanul én is úgy

Next

/
Thumbnails
Contents