Rákos Vidéke, 1907 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1907-11-24 / 47. szám
47 szám. RÁKOS VIDÉKÉ 3. HÍREK. Levél a jószívű Mikulásról! — Felhívás az emberséges felebarátokhoz. — Igen tisztelt Szerkesztő úr ! Kedves barátom ! Ma esett le az első hó ! Igaz — nem maradt meg, de önkéntelenül eszünkbe juttatja a természet álmát, annak minden költészetével, minden borzalmaival. Közeledik a Mikulás! Az apróságok csillogó szemekkel gyönyörködnek a piros nyelvű puttonos, virgácsos Mikulásokkal díszített kirakatokban. Apró szivecskéik örömtől és szorongástól repesnek a Mikulás nagy tekintélye előtt és édes anyjukhoz szorosan simulva kérdezgetik, hogy mit hoz nekik a Mikulás ? Mit hoz? — Ki tudja azt? Hiszen amikor reggel elbúcsúzunk szeretteinktől, tudhatjuk-e, hogy estére viszontlátjuk-e őket? Vissza térhetünk-e közéjük, akiknél napi elfoglaltságunk közepette gondolataink oly gyakran megpihennek? Ismerhetjük-e a Gondviselés kiszámíthatatlan utait csaK néhány perczczel is előre ? Nem ! A létfentartásért folytatott állandó küzdelem eseményei napról-napra igazolják gyarlóságunkat és tanítanak arra, hogy mennyire a Gondviselés kezében vagyunk ! Egy példát — egy nagyon szomorú példát láttunk a közelmúltban. Császár István kalauz f. hó 17-én reggel szolgálatba állott. Lecsúszott a robogó vonat lépcsőjéről és egy hajszálon múlott, hogy övéit nem láthatta viszont. Viszont látta őket! Feleségét és négy gyermekét. De hogyan látta viszont őket ? A kórházban ápolók, orvosoktól körülvéve, — megcsonkítva! Szegénynek az egyik lábát már megcsonkították, talán a másikra se tud többé reá állni! Kidőlt a családból ! Tőle is azt kérdezték apró gyermekei, — hogy apuka — nekünk mit hoz a Mikulás? Bajt, nyomorúságot, szenvedést, nélkülözést, ígérő jövőt ! Felebarátaim ! Akik, amidőn a gyermekeiteknek szánt apróságok, csecsebecsék között válogattok, gondoljatok szegény Császár István kalauz gyermekeire. Nekik nem Mikulásra, aranyos — czukor- kákkal tele aggatott virgácsra, hanem kenyérre és melegszobára van szükségük. A Mikulásban vetett hitüket ne veszítsék el. Segítsük letörölni könnyeiket, vegyünk a mi gyermekeinknek néhány fillérrel kevesebbet és adjuk oda Császár István kalauz családjának. Én a magam részéről szerencsétlen felebarátunk családjának 4 koronát mellékelek azon kérelemmel, hogy azt hozzájuk eljuttatni kegyeskedjél. Azon reményben fordulok hozzád, hogy az emberbaráti czél szempontjából soraimnak helyet adni és kérelmemet teljesíteni kegyes leszel. Amely reményemnek ismételt kifejezése mellett vagyok tisztelő kész szolgád Fent Nándor. A tizedik tanító. A rákosszentmihályi állami elemi iskola, mint ez előrelátható volt, any- nyira zsúfolt tanulókkal, hogy szükség van a tize- d i k t a n i t ó r a. Örvendetes fejlődésünknek kézzelfogható jele ez, de gondot okoz vezetőinknek, kik a tizedik tanítót csak nagy küzdelemmel tudják kivívni iskolánknak. Községünk ugyanis, mely teljesen vagyontalan — a végsőig kimerítette ezt a mértéket, a melylyel iskoláinkkal szemben az áldozatrakészség tekintetében elmehet s igy a tizedik tanító javadalmazása tisztán a közoktatási kormány terhére esik. A jóakaratot nem is nélkülözzük iskolánk iránt, de az eszközök korlátolt volta okoz nehézséget. A nagy- fontosságú ügyben Rákosszentmihály elöljárósága részéről Petri Mór dr. pestvármegyei kir. tanfelügyelőnél tisztelgett K re n edits Sándor főjegyző és W a y a n d Károly igazgató s élénk színekkel ecsetelték zsúfolt iskolánk állapotát. A királyi tanfelügyelő a legteljesebb jóakaratáról biztosította községünk képviselőit s kijelentette, hogy a tizedik tanító alkalmazása érdekében nyomatékosan közre fog működni. Hogy pedig a helybeli iskolai viszonyokról közvetlen tájékozást nyerjen, régebbi tervét már most megvalókoztas egy pillanatig sem, meghalok a vágytól, hogy téged láthassalak. Kimondhatatlanul imád Adolár. Oh ! Mily részegitően hangzottak édes szavaid. Igen ezek a hangok, melyek után lelkem öntudatlanul sóvárgott. Miért kell legtisztább örömem, boldogságom habzó kelyhébe ezen órábafh az önmegismerés keserű ürömcsöppjének vegyülnie? Mert óh! Nem nekem hangzottak e bűvös szavak. A legyőzhetetlen vágytól indíttatva, hogy közeledbe férjek, véleményem szerint, kedvező álarczot öltöttem. Sajnos, nem vagyok álmaid ideálja, sem karcsú, sem barna nem vagvok. nem törekszem map;as czélok után, épugy nem szanüekozom éhemet büszke hozzáférhetetlenségben tölteni. Középtermetű vagyok, gömbölyded szőke, piszeorru asszonyka, nem éppen engedelmes szolgája az7urnák, amennyiben ezt szeszélyeim nem engedik, megelégedett és boldog, ha valaki tubiczá- jának, vagy drága kincsének nevez. Ha czél, és tervnélküli körülrepkedésem közben az én számomra is hullat a sors egy parányi szerencsét és boldogságot, utána kapok, mint a kis madár, körülcsipkedem és azután — vigad tovább repülök. Tetszem-e még neked? Ha igen, könnyen megtalálhatod Ginádat. Gina! Gina! Kedves, elragadóan bájos vagy! Ébren és álomban folyton téged látlak. Megöl a nyugtalanság, reszketek a vágytól utánad, még ma, rögtön kell, hogy lássalak. Ne rejtőzz tovább az őrülésig szerelmes. Adolárod előtt. Ellenkezve, kínos, lelki harcz után veszem kezembe a tollat, hogy önnek válaszoljak. Oh ! hisz ezzel boldogságom egyetlen rövid szép álmát semmisítem meg. Mert jaj ! én nem a szép előkelő Eleonóra, sem a bájos kötekedő Gina nem vagyok. Kicsiny, sovány, vöröshajunak teremtett végzetem. — Semmim, de semmim nincsen, csak határozott zenei tehetségem az, mely ama magasabb szférákba emel, hol az igazi, örök költészet honol. Mikor önt megpillantottam, forró vágyam támad a boldogság után és (ami szép asszonyoknál is megtörténik) szerelmem tárgya előtt érdekes színben kívántam feltűnni. Bocsánat! Oh bocsáss meg, hogy semmi előny által fel nem jogosítva, parányi, rövid boldogságot mertem a sorstól kölcsönözni. o o Örökké imádja önt a szegény, kis Margueritte. Téged ! csak téged szeretlek és tied maradok változatlanul, örökké! Drága, szende angyalom! változtassuk a rövid, szép álmot sohasem végződő valósággá. Lábaidhoz siet az örökké hű Adolár.
