Rákos Vidéke, 1907 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1907-09-29 / 39. szám

RÁKOS VIDÉKÉ 39. szám 4. hátránya az egésznek ez a hosszú lére engedett vi­tatkozás, mely azt eredményezi, hogy ez a sok gyer­mek még egynéhány esztendeig járhat olyan isko­lába, amely nem felel meg a czélnak, nem felel meg .a paedagogiai és közegészségi elveknek. Végre azután — száz szónak is egy a vége — az igazgatósággal szinte vele dukál az iskolában levő lakás. Hát: «Adjuk meg a császárnak ami a császáré — —». HÍREK. Polgári iskola. Alulírott hálás köszönetét fejezi ki a tekintetes községi elöljáróságának, hogy a polgári iskola évi segélyét 300 koronáról 400 koronára emelni szíves­kedett. Továbbá tájékozásul azoknak, kiknek nincs alkalmuk a rákosszéntmihályi polgári leányiskola tan­testületének képesítéséről tudorfiást szerezni s miután e tekintetben többen tévedésben vannak, értesítem a t. közönséget, hogy iskolámban nemcsak a jelen, hanem az eddigi tanévekben is megfelelő képesítés­sel biró tanerők működtek; kivéve, ha megbetegedés vagy más akadály végett helyettesíteni kellett, mi leginkább a kézi munkánál történt. Kaprinay Krisztina k. a. oki. polg, isk, tanítónő, ki a nyelvi és történettudományi szakból bir oklevél­lel, tanítja mind a négy osztályban a magyart, néme­tet, alkotmánytant (IV.) és szépírást (III. IV.) osztály­ban. Kökény Margit k. a. oki. polg. isk. tanítónő, a mennyiség- és természettudományi szakcsoportból ■van képesítve, tanítja mind a négy osztályban a számtant, mértani, kézimunkát, tornát, terményrajzot (II.) szépírást (I. II.) osztályban. Trösztéi' Mária igazgató, oki. polg. isk. tanítónő, képesítve van a történeti és természettudományi szakcsoportból, tanítja mind a négy osztályban a földrajzi, történelmet (II. III. IV.) osztályban, fizikát, egészségtant (IV.) vegytant, gazdaságtant (III.) ter­ményrajzot (I.) osztályban. Az egyházi éneket Wayand Károly áll. elemi népiskolai igazgató, az iskolai éne­ket pedig Wayand Ilona k, a. oki. elemi népiskolai tanítónő tanítja. A hittan ismétlést Varecska k. a. végzi, mivel ehhez más képzettség nem kell, mint — Szegény, jó Andorom ! Leolvastam ezt gyak­ran az arczárói . . . s együtt szenvedtünk. — Dénes bátyám igen igen sok lelki és testi gyötrelem közepett vált meg az élettől . , . Özve­gyet és árvákat hagyott maga után . . . Özvegye igen jelentéktelen nyugdijat húz . , . A gyermekek sok gond és nélkülözés között bizonytalan jövő elé néznek . . . Erre gondoltam, mialatt a mi egybekelé­sünk kitűzött napja váltig közelgett . . , Végzetes és borzasztó kérdés tárult elém ! Ha bajom, mely még lappang a szervezetben, egy és ugyanaz volna Dé­nes bátyáméval . . . csak néhány szenvedésteli év áll előttem, mely idő alatt meg fogok nősülni . . . mert hisz ez képezi életem legnemesebb programját, mely­nek megvalósításáért hét évig küzdöttem, mint Jákob Rákhelért . . . Nos ... ha e néhány év lefolyása ntán ugyanoly hosszú s kínos betegség vinne a sirba, minő Dénes bátyámat eltemette . , . vájjon e bizo­nyosság nem ró-e reám olyan férfas kötelességet, melynek teljesítése végzetes . . , — Ne folytassa. Én tudom, mire czéloz . . , Fele­lek nyomban. Az öngyilkosság minden körülmények között megvetendő és elitélendő. — Ó, kedvesem . . . Csak lassan ! Talán igaza lehet . . De az adott esetben . , . Lássuk csak! A igazi vallásosság és a kathekizmus ismerete s ennyi kellékekkel biró egyének, a legnagyobb intézeteknél is alkalmaztatnak. T r ö s z t e r Mária, m. polg. isk. igazgató és 'fentartó. Szent Mihály napja. A morczos, őszi szent.’vasár­nap reggelre ránk köszönt. Elérkezik kérlelhetetlen bizonyságul, hogy vége a szép nyárnak, sőt idestova az enyhe őszi fuvalom is végére jár. Szent Mi­hály napján még a harangok is téli életrendjüket kezdik; nem szólalnak meg este nyolczkor, hanem már hétórakor hívják estimára a híveket. így lesz ez már egészen Szent György napjáig, április 24-ikéig, a mikor a csalfa tavaszi napsugár megint felpattantja a fakadozó rügyeket. — A Szent Miháiy nap­jának borongás hangulatát nálunk a búcsú zaja enyhíti meg és még némely jó magyaros, vendéglátó háznál a Miskák ünnepélye vidítja fel. Miska sok van, sajnos Mihály még több. Olyan Mihály azonban, a ki hótta napjáig is Miska marad, csak egy, a mi derék taní­tónk, Radomszky Mihály. Igazi miskai, pajkos jó­kedvvel, szives vendégszeretettel fogadta szombat este a házánál tisztelgő jóbarátok seregét, a kik buzgó koczintgatásokkal ünnepelték a népszerű tanító és most már iskolagondnok nevenapját. Búcsú a templomban. A mai rákosszéntmihályi búcsú alkalmából a helybeli róm. kath, templomban tartandó, ünnepélyes istentisztelet alatt Spannraft Elza k, a. fogja énekelni G a á 1 Pál zenetanár legú­jabb szerzeményű »A ve Mari a»-ját, A rákosszéntmihályi körből. A rákosszent- m i h á 1 y i kör választmánya P á I f i János elnöklete alatt látogatott ülést tartott kedden este. Az ülésen jóváhagyólag tudomásul vették a tűzoltó- mulatság kitűnő eredményét és T i r i n g e r Vinczé- nek, a vigalmi bizottság buzgó elnökének köszönetét szavaztak. Ugyancsak hálás és őszinte köszönetét mondott a választmány a mulatság érdekében sikerrel fáradozott tagjainak és Rákosszentmihály egész polgárságának is. Közönségünk igazán nemes lelkesedéssel karolta föl a derék ügyet. A közgyűlé­sen is tárgyalt Lukács István-féie ösmeretes in­dítvány ügye is a választmány elé került s a választ­mány a közgyűlés határozatának nyomdokain haladva, vita nélkül, egyhangúlag kimondotta, hogy közérdekű ügyekben más testületek és egyesületek támogatását halál csirmagvával e rossz organizmusban csak nem szabad megnősülni . . . Ugy-e, hogy ez semmi két­séget nem szenved? Nyomorult ember volna képes pillanatnyi gyönyörökért egy egész életre szóló szen­vedésbe taszítani nőt s talán gyermekeket is , . . De ha valaki hét évig küzdött . . várt . , , sóvárgott a boldogság után, végre elérte . . . csak kezét kell kinyújtania . , . Jó ! Nem nyújtja ki . . , De hát mi történjék a másik féllel ... A hű ... az oda­adó menyaszonynyal ... a szerelem és hűség e ne­mes mártírjával . . Szabad-e azt a tövis koronát, melyet oly soká viselt homloka körül, újból most már talán örökké feje fölé fonni . . . Megmondani neki a valót ... a mi egyértelmű ránézve a megsemmisü­léssel . . , Vagy titkolni mindent s elodázni hazug okokból a házasságot , . . E közben arra kényszerí­teni, hogy a nő, aki szent odaadással csüngött sze­relme tárgyán, most üljön le kórágya mellé s várja be a kimondhatatlan véget. — (Borzongva) Amit ön itt elmondott ... az borzasztó ... s én igazán nem is tudom . , . — Bocsásson meg, kedvesem . , , Igaza van . . Miután a vihar elvonult fejünk felöl . . . már most ostobaság azt fejtegetnünk, hogy mi lett volna: ha csakugyan kitör . , . De látja ... Én bevallom, mi­

Next

/
Thumbnails
Contents