Rákos Vidéke, 1907 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1907-08-18 / 33. szám
2. RÁKOS VIDÉKÉ 33 szám. hályi községháza udvarán vagy fészerében gubbasztó ócska fecskendőt ugyan nem tekinthetjük bizalmatgerjesztő védőeszköznek. Tűz esetén lovat kell keríteni, nagy nehezen a helyszínére vontatni s akkor még az is megeshetik, hogy nem mondja fel a szolgálatot. Mert azt már sokszor megcselekedte, hogy egy vagy más okból nem szuperált. Ez az állapot nem lehet megnyugtató az egyre szaporodó és mindsürübben kiépülő nagyközségre és kiterjedt környékére. Játszani a tűzzel igy tovább nem szabad. Ez a gondolat, ez a meggyőződés most már nem mint szalmaláng, hanem mint az idők során alaposan megérlelődött köztudat jelentkezik. Az emberek lelkiismerete mélyén él már hosszú idő óta az ösztön, az aggodalom és a kötelességérzet. Ez hajtja vissza időnként a nyilvánosság elé az önkéntes tüzoltóegyesiilet szervezésének eszméjét. Most azután teljes erővel és komoly akarattal tört elő. A Rá k össze ntmi hályi Kör legutóbbi választmányi ülésén Hauser Gyula biró vetette fel újra a pihenő tervet, mely egyszerre aktuálissá vált. A kör nagy lelkesedéssel tette magáévá és egyhangúlag elhatározta, hogy érdekében erős propagandát kezd. A szeptember elseji körmulatság tiszta jövedelmét már a tiizoltófelszerelés javára szánták s tervszerűen dolgoznak majd tovább is, hogy a dolgot végre dűlőre juttassák. Ugyancsak biránk tanácsára a helybeli ifjúság is ugyanerre a derék czélra rendezi mulatságát a napokban s remélhető, hogy a példa még több követőre talál. Úgy is kell lenni. Ebben az ügyben találkozni kell, egyesülni kötelessége az egész lakosságnak. Egyeseknek és testületeknek egyaránt. Egymást támogatva, egyesült erővel kell a községbeli többi egyesületnek is a tűzoltóság kérdésének megoldásán fáradoznia. Olyan közintézmény lesz az, mely mindenkire egyformán áldás. Egyesült erővel kell megalkotni, mint a hogy egyesült erővel, még valláskülönbség nélkül is dolgozott közönségünk a templom, a lelkiszükségletek fedezése érdekében. Testi és vagyoni biztosságunk őre és védelmezője a tüzoltó-testület: egyaránt dolgoznunk és fáradnunk kell tehát érette és legfeljebb csak abban szabad versengenünk, hogy ki dolgozik érte többet és nagyobb eredménynyel. Esti Sevél. — Levél a szerkesztőhöz. — (Válasz a „Rákos Vidéke“ 32. számában megjelent « Mátvásl eldi levélre.») Kedves Novusz (latinul novus) úr! Mikor az első pillanatban az ön által tárgyalni kívánt czimet «Mátyásföld belső élete» megpillantottam. azt hittem, hogy magácska, egy kedves, kis, naiv, zöld emberke, aki rózsaszín szemüveggel nézegeti Mátyásföld beléletét s olyant is fölfedez nálunk, ami ezidőszerint nincs meg : a társadalmi együttérzést, a társadalmi érintkezést. De, tudniillik, hogy aztán drága kis levelecskéjét mégis végig kényszer-olvastam, akkor egyszerre kénkőszaggal itatott lóláb lóbálódzása tűnt egyszerre lelki szemeim elé. Hát végre beállott a nyugalom, a rend Mátyásföldön ? Ami eddig nem volt s ezt hódolattal, mély megilletődéssel önöknek köszönhetjük egyedül. Sőt még az önök által annyira tisztelt és szeretett Meixner Emil kiakolbólitott volt elnökünk is örömkönnyek között köszönte meg 12 évi fáradhatatlan, önzetlen munkálkodásának önök részéről is elismert jutalmát, hogy őt mint vezető embert lehetetlenné tették. Teljesen elkedvetlenítették s mit adtak cserébe ? Horrendum diktum ! Öt kerüfején a tükör előtt s jobbra-balra forgolódik, hogy lássa, jól áll-e?) Kálmán: (Ezalatt fölül a pamlagra s bambán mered maga elé.) Lili: (Elneveti magát.) Jaj de ostoba arezot vág! — (Sóhajt.) Igazad van . . . Ostoba is vagyok ! — (Hozzámegy, czirógatja, ölébe ül, átfonja karját nyaka körül.) Hát mi bajod van fiacskám ? — Oh jaj. Ne is kérd ! Menj sétálni, ha akarsz. — Azon a gummikerekün, melyen tegnap kocsi- káztunk? . . . — Bánom is én ! — Akkor jer hát! — Én ? Én nem megyek, Lili. — Megbolondultál ? — Igazán megbolondulni való állapot! Fogalmad se lehet róla. Szeretném lefotografálni . . , Érdemes volna a megörökítésre ... ^ — (Bámész tekintettel.) Micsoda ? — Az én lelkiállapotom ! — A lelkiállapotod lefotografálni ? — Azt! — Meg van maga őrülve ? — Nem egészen ... de közel járok hozzá. — Beszélj öreg, mi lelt? — No várj csak! (Kifordítja zsebeit.) Érted ezt ? — (Daczosan.) Ne ostobáskodjál! TÁ R CZ A. Süllyedő hajó. Irta : Molnár Gyula. Veér Kálmán, 28 éves, nyúlánk, elegáns alak, arisztokratikus vonások, halvány arcz, kopaszodni induló fő, mélyen fekvő szemek, melyekből ábrándos gondatlanság sugárzik ki. Lili 17 éves, bájos jelenség, vidám babaarcz, naiv tekintet, igéző kaczérság a mozdulatokban. (A Royal fogadó eiső emeletén elegáns szoba. A bútorok damaszttal bevonva, a padozaton perzsa szőnyeg, ajtón és ablakokon brokátfüggönyök.) Kálmán: A pamlagon hever, arczczal egy kis három szögletes szeczessziós párnába temetkezve. Lili: (Toilette-ttikör előtt ül s hosszan elmerül saját arcza nézésébe. Tetszeleg és olykor, a rizsporos szarvasbőr után nyúl, hogy végigsimitsa arczát, állát és halántékát. Aztán szemöldökét festi sötétebbre. — (Odafordulva Kálmán felé,) Barátom aludtál! — (Nem mozdul.) — Hallja? . . , Ébren van maga? — (Más oldalára fordul.) — Mi leli magát ? (Föláll, odamegy a pamlaghoz s egy ideig nézi a mozdulatlanul fekvő alakot. Vállat von, aztán kinyitja a ruhaszekrényt és elegáns selyembloust vesz ki, melyet magára ölt. Nagy tollas kalapot tűz meg
