Rákos Vidéke, 1907 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1907-07-28 / 30. szám
2. RÁKOS VIDÉKE 30. szám. ben takarmányhiány állott be, megjelent a takarmány kivitelének tilalma. Nem hiszszük, hogy az állatok élelmezése hathatósabb támogatásra érdemes, mint az embereké. Különben intézkedéseinkben könnyű fonákságokkal találkozni. A gyógyszerek árának szabályozása közérdek, mely ellen a gyógyszerészeknek véteni nem szabad, nem sokkal általánosabb érdek volna-e az élelmiczikkek árát is okkal-móddal szabályozni ? Ez már azért is szükségesnek mutatkozik, mert a táplálkozástól függ a megbetegedések száma, az pedig csak nem lehet czél, hogy a megbetegedések számát a rossz táplálkozással növeljék, hogy a gyógyszerek tömegesebb fogyasztása az árcsökkenés okozta veszteséget egyensúlyozza. De napjainkban nemcsak a drágaság szokta a rendes táplálkozás lehetőségét veszélyeztetni. Mindnyájan tudjuk, hogy az elmúlt évben a pékek, a hentesek munkaszünetelése is okozott zavarokat. Lehetséges volna-e, hogy a segédgyógyszerészek bérharcza a gyógyszerek kiszolgáltatását megakadályozza ? Alig hiszem. S ha ez valamiképen még is bekövetkeznék, bizonyára nem késnék a lehető legmesszebbmenő intézkedés, a lakosság ama csekély százalékának érdekében, amely gyógyszerek használatára szorult. Megengedem, hogy a felvetett állapotok élelmezésünkben, a társadalom nagyon bonyolult feladatainak rendezésével kapcsolatosak; azonban éppen azért, mert ismerjük ezen állapotváltoztatásoknak szükségessége mellett nehézségeit is, a legkomolyabban és a legsürgősebben kell intézkedni, hogy a jó és olcsó élelmezést legalább emberi furfang ne akadályozza. Mert kétségtelen, hogy többször okoz bajt az, hogy egyes érdekcsoportok szembehelyezkednek a közérdekkel, mint az, hogy a természet bánik velünk mostohán. Még világosabban szólva: a népjogok követelésének jelszavával egy uj osztályzsarnokság fejlődött ki, mely következményeiben rosszabb, mint volt a kiváltságosak hatalmának tulten- gése, mert a rendi zsarnokság arra sohasem vetemedett, hogy ha Péterrel volt baja, Pált is üsse. Következtetésünk pedig ez: Elevenebb mozgalmat kell kifejtenünk abban az irányban, hogy az államhatalom, közhatóságok olyan törvényeket, intézkedéseket létesítsenek, amelyek a jól táplálkozhatás akadályait a legnagyobb mértékben csökkentsék. Lili. A fészekben most hárman vagytokt ügy-e, hogy furcsa, kis húgom ? Egy dalt tanultam egykor, régen, Most énekelném s nem tudom. Te nem tanultad, a kis babátok Ha sír: szivedből dal fakad. Szava, ríme, óh nincs e dalnak, Mégis a legszebb dal marad. Angyal babáknak altatója, Szavat/an, tiszta költemény, Mióta halvány anyácskák vannak, Gyermek-szobákban mindig él. Angyal-babuska el-el csitul, De újra sir, csak sír szegény, S hiába csendül nappal, éjjel A legédesebb költemény. Hugóm, te halvány, jó anyuska Ilyenkor fáj a jó szived : Miért sir olyan keservesen Az egyetlen kis gyermeked ? TÁRCZA. Férfi. Irta: Fehér Jenő. Csetneky Lili lefekvés előtt a következő sorokat irta bele a naplójába: Junius 6. Ma nem volt itt, pedig egész nap sziv- dobogva vártam. Valahányszor nyilni hallottam a kertajtót, mindannyiszor összerezzentem. Nem jött. Szüntelenül reá gondoltam és tudom, hogy az ő nevével ajkamon fogok elaludni. Ugyanebben az időben a szomszédos szobában Csetneky Olga siető vonásokkal a következőket irta a naplójába: Junius 6. Ma, hogy Tóváry nem volt itt, éreztem először, hogy hiányzik. Magam sem tudom, mit érzek, de borzadva gondolok arra, hogy a húgom lett a vetélytársam. Szinte féltékeny vagyok rá. Hová fog ez vezetni ? * Most pedig, miután belekukkantottunk két fiatal leány napiójába és ezzel elkövettük a képzelhető legnagyobb indiszkrécziót, nézzünk be egy pillanatra Tóváry Miklós cs. és kir. kamarás gargon lakásába is. Tóváry az íróasztalánál ül és levelet ir. A levél kezdősorai ezek : Kedves barátom ! Holnap d. e. verekszem és bár jó vívónak tartanak, az embernek minden eshetőséggel számolnia kell. Ha netalán valami baj érne, kérlek, mond meg Lilinek és Olgának, hogy mindkettőt egyformán szerettem. Amazt éjszin szemeiért, aranyszőke hajáért, hófehér lelkeért, angyali szelidségeért, ezt éjsötét fürtéiért, villogó szempárjáért, sugár termetéért, daczos büszkeségéért. Nem tudtam választani közülök, de . . . E pillanatban az inas látogatót jelentett és Tóváry sietve takarta le a megkezdett levelet. * Másnap reggel Lili és Olga a kerti lugasban ültek. Lili a hímzésen dolgozott, Olga valami könyvben lapozgatott. Verőfényes nap volt. A virágágyakon még a hajnali harmat csöppjei reszkettek. Madarak himbálóztak a gallyakon. A két fiatal leány sokáig némán üldögélt egymás mellett. A csöndet Lili törte meg. — Fölkelt már a mama? kérdé. — Nem tudom, felelte rövidesen Olga. Megint hallgattak. A nyári lakból egy fiatal ember lépett ki és egyenesen a lugas felé tartott. — Itt vagytok, leányok? — Itt. Te vagy Gábor? — kérdezte Olga? — Szolgálatodra! — Az éjjel nagyon későn jöttél haza — monda