Rákos Vidéke, 1907 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1907-07-14 / 28. szám
RÁKOS VIDÉKÉ 3. Dél felé. (Lenau) Dél felé vonul a zápor, Délre zúg a förgeteg, Arra vágyom, merre távol A villámok dörgenek. Ott a messze Magyarhonba’ Nyájas kis falucska áll, Körülzúgja erdők lombja S rá az ég áldása száll. Megvonulva, faluvégen Áll egy csöndes kicsi lak, Az én drága üdvösségem Rejtik e szerény falak. Erdő fáit mintha vonnák A magános lak felé: Ágaikat védve fonják ■ A tető és fal fölé. Némán nézi ablakábul Lilla á sötét vadont, Csüggedt arczczal csak kibámul, Hallgatja, hogy zúg a lomb. Nézi, nézi méla kedvvel, Nézi, nézi csiiggetcg, Hogy szalad tovább a csermely, S szállnak szét a levelek. A szél egyre jobban zajlik A viz mind jobban csörög, És az idő, szinte hallik, Hogy zúg el a lány fölött. Vargha Gyula. 28 szám. _________________________________ Jl irek. Hock János jubileuma. Nagy fénynyel, nagy apparátussal ülték meg Kőbányán a Hock János áldozópapságának huszonötéves jubileumát. A feldíszített templomban ott volt az ünnepelt plébános édesatyja, Hock Károly, Szappanos István országgyűlési képviselő és K a d a Elek Kecskemét város képviseletében; Gulner Gyula főispán, Tóth János közoktatásügyi államtitkár és Várad y' L. Árpád dr. czimzetes püspök, miniszteri tanácsos, gonoszság az, amit teszek, higyje el, másképen történt volna minden. Elza: Jobb, hogy igy történt. (Büszkén) Sohasem tudtam volna elviselni azt a tudatot, hogy ön könyörületből, vagy éppenséggel azért tartott ki mellettem, mert igy kívánta a gavallértempó. Tódor: Az eset után nyomban elutaztam. Jobb időkből maradt egy kis viskóm az erdélyi határon. Odamentem. Vállamra vetettem a puskámat és naphosszat vadászgattam. Elfogott a vadászszenvedély. Jól éreztem magam a vidék félhomályos rejtekében, ahol senki sem zavart, a patak partján, ahol nem hallottam egyebet, mint a viz csöndes, dallamos mormolását. Ebben a magányban, az istenadta természet csodás harmóniájában ismét megtaláltam önmagamat. Lelkemnek megtépett foszlányaiból, mint a tündérregék üstjének párázatából, egy csodaszép leány alakja kelt ki és fagyos gunynyal, megvető mosolylyal nézett le rám. Gyakran felugrottam, hogy megragadjam hófehér kezét, hogy átkaroljam karcsú derekát, hogy lecsókoljam ajkáról a fagyos gúnyt, amely szinte megőrjitett, de a kép hirtelen tovasiklott, eltűnt s én a puszta levegőt fogtam át csupán. Egy ilyen látomás után egyszer összeestem s alkonyaitól mint a kultuszminisztérium képviselői; Dedek- Crescens, apátplebános, B á r c z y István polgár- mester, A 1 m á d y Géza, Bódy Tivadar, K ú n Gyula, gr, Festetics Géza, Piperkovics Bátor és M e 1 ly Béla tanácsosok, Melha Kálmán főügyész, S i p ő c z Sándor dr. árvaszéki elnök, L a m p 1 Hugó főszámvevő és Szabó Sándor dr. a szfőváros képviseletében, továbbá Szebenv Antal, Szász József és V i s o n t a i Soma dr, országgyűlési képviselők, a X. kér. elöljáróság és a IX. és X. kerületi fővárosi bizottsági tagok majdnem teljes számban, A szentmisében az ünnepeltnek Lévay Mihály, egri apátplebános, országgyűlési képviselő segédkezett, majd utána Dedek-Crescens Lajos mondott szép beszédet. A sekrestyében Toper ezer Péter elöljáró neje üdvözölte Hock Jánost a hölgyek nevében s átnyújtotta a hölgyek ajándékát, magyar stílusú, drágakövekkel kirakott, művészi kivitelű feszületet fehér bársonytokban, egyúttal átadta a kőbányai polgárság 1000 koronás misealapitványáról szóló oklevelét a jubilánsnak, aki az egyházi küldöttségektől is számtalan egyházi vonatkozású ajándékot kapott. A kőbányai kaszinóban dr. Tóth László üdvözölte a jubilánst s átadta a kőbányai polgárság ajándékát, a szeptemberben megnyíló kőbányai gimnázium növendékei által felekezeti külömbség nélkül élvezendő 10000 koronás «Hock János ösztöndíj alapítványiról szóló alapitó oklevelet. Majd a küldöttségek tisztelgése következett s diszebéd fejezte be az ünnepséget. Előléptetés. A kereskedelmi miniszter Urbányi János m. kir. postatakarékpénztári osztályfőnök szám- tanácsost, főszám tanácsossá léptette elő. U r- bányi János rákosszentmihályi villatulajdonos s a helybeli társaságnak régi, becsült tagja-, egy év óta pedig a helybeli kaszinó népszerű elnöke. Primiczia. Ritka szép egyházi szertartás volt a különben csendes Csömör községének e héten szenzácziója. Az 1300. óta fennálló községben először volt ezúttal primiczia. újonnan felszentelt lelkész első miséje. Az uj lelkész Forgács János csömöri ifjú, ki szép sikkerrel Váczon végezte a theológiát s most mint a váczi egyházmegye legifjabb felszentelt papja mondotta Csömörön első miséjét. «Násznagyokként» — mint népiesen nevezni szokták, a pri- micziáns egykori tanára, Podhorányi gödöllői plébános és Kratochwill József szentszéki ülnök, csömöri plébános szerepeltek; nyoszolyólányok pedig Opitz Mariska és Way and Ilonka voltak Rákoshajnalig aléltan feididtem az erdő nyirkos talaján. Arra járó emberek rám leltek s a vállukon vittek haza. Hetekig feküdtem utána lázálomban, nehéz, veszedelmes kórban. Az a jó parasztasszony, aki betegségemben ápolt, a megmondhatója, hogy a belső tüztől eltikkadt ajkam szünetlenül az ön nevét suttogta, az ön bocsánatát esengte. Elza: (megindultan) En megbocsátottam önnek. Nyugodjunk meg a végzetben. Tódor: Nem azért mondom el mindezt önnek, hogy könyörületre bírjam és bocsánatát kierőszakoljam. Tudom, hogy ön jó, nemes, nagylelkű s az emberi gyarlóságokkal szemben végtelenül elnéző. De én nem érem be ezzel. (Könyörgő hangon) Elza, könyörgöm, ha van még a szivében egy szikrája annak az érzésnek, amelynek részese voltam, ha van még a lelkében egy csöpp hajlandóság hozzám, feledje el a múltat, űzze el magától, mint egy rossz álmot és legyen újra az enyém, mert nem tudok élni nélküle. Szeretem önt Elza, szeretem, bűnbánó szivem egész hevével, a boldogtalanság tüzében megtisztult lelkem édes reménységével. Elza: (szelíd mosolylyal) Lám, ön még mindig a régi. Az önzés vitte el mellőlem és az önzés hozta
