Rákos Vidéke, 1907 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1907-07-07 / 27. szám
2. RÁKOS VIDÉKE 27. szám. val, most sirató özvegyével, Fischer Karolinával együtt, aki a mozgalomnak kezdettől fogva egyik leglelkesebb és legbuzgóbb vezére és legtevékenyebb munkása volt. O 11 e Albert Regele János mellett a pénztáros gonddal terhes, fáradságos és háládatlan szerepére vállalkozott s azt éveken át a legnagyobb pontossággal és fáradhatatlan buzgósággal töltötte be, befejezvén a munkát a templom teljés átadásával és a végleges leszámolással. Csak aki valaha valami jótékonyczélu mozgalom tevőleges részese volt — csak annak lehet fogalma arról, hogy micsoda munka, fáradság, gond és |/o|lorrp^!pHcprr n nén'^fóroc'í c-rorpp i. o i ------ - -r Ot te Albert valósággal apostoli önmegtagadással végezte feladatát. Számtalan éjjel ült a jótékonyczélu mulatságok pénztárának bejáratánál s gyűjtögette a filléreket — Isten dicsőségére ! Nyilvántartotta, könyvelte éveken át hajszálnyi pontossággal a templomépitő bizottság követeléseit, bajoskodott a gyüjtőivekkel, az építkezés számláival és mindennel, ami ez évek alatt az egyházközséget helyettesitő bizottság anyagi ügyeire tartozott. Nem dolgozott hiába. Munkáját az a mérhetetlen öröm jutalmazta, hogy gyönyörködhetett szép templomunkban, látta az egyház- község megalakulását és szép fejlődését. És hervadhatatlan érdemeit ismételten köszönettel jutalmazta az egyházi főhatóság és a közönség egyaránt. Pénteken délben szokott módon jött haza három órakor hivatalából. Nem volt beteg életében soha. Mértékletes életmódot folytatott. Békés, csendes, nyugodt vérmérsékletű ember volt. Szokása szerint ebédhez ült, de csakhamar arról panaszkodott, hogy gyomorgörcs bántja. Elküldték háziorvosáért Wie der spann Károly doktorért, ő azonban a fővárosban volt és csak este nyolcz órakor érkezett haza. Időközben egyre rosszabbodván a beteg állapota, Keresztes István dr.-t hívták hozzá, mielőtt azonban orvosságot nyújthatott volna neki — szegény Otte bácsi kiszenvedett. Két óráig tartott mindössze szenvedése. Fájdalom, szenvedés nélkül elszenderült, miután Tóth Kálmán lelkészünk az utolsó pillanatokban ellátta a haldoklók szentségével. Betegségéről tudós szakértői vélemény azt a felvilágosítást adja, hogy a halált a koszoru- iitér eldugulása okozta. A koszoruütér az emberi szivet veszi körül s az a hivatása, hogy a szivet, mint az emberi test egyik élő szervét, a szükséges vérrel táplálja. Maga a szív a vérkeringés szivattyúja, a koszoruütér pedig a szívnek saját külön táplálója. Sejtjének eldugulása feltétlenül halált okozó. Az eldugulás okát az orvosi tudomány mindeddig ki nem kutathatta, ez máig is kívül esik eredményes megfigyelésének körén. Külső körülmény, felindulás vagy életmód nem befolyásolja, amit a — fájdalom — elég gyakori esetek igazolnak. Ilyen balszerencse áldozata lett Otte Albert is, fiatalon, alig ötvenegy éves korában, amikor a gyakran hallott «Otte bácsi» beczéző elnevezésre alig is szolgált reá. Nem is a korának szólt ez, hanem a szürke szakállának, mely jóságos ábrázatát nyájasan környezte, — meg a kedves, megnyerő egyéniségének, a mindig jóakaró, derűs, nyílt tekintetének. Ezt a barátságos szempárt nem látjuk már többé ! Elbúcsúzunk tőled is, áldott emlékezetű Otte bátyánk. Ahogy te szeretted, ahogy’ te akarod, letöröljük a könytől ázott arczunkat; hő imánkba foglaljuk nevedet, emlékezetedet s azzal a megnyugvással törődünk bele a megváltozhatatlan sorsba, hogy az Úr rendelő igy! Egyg.yel több lett közbenjárónk égi oltáránál s egy jó ember, egy buzgó, becsületes, derék ember helye megint üresen maradt köztünk a bűn és tévelygés szomorú tanyáján. Fogy, fogy, egyre pusztul a régiek, a derekak ritkuló sora s mind árvábbak s mind kevesebben vagyunk. Az első generácziója e helynek, a «honfoglalók» és a «honmegalapitók» serege gyérül un- talan. Lassanként odaát gyűl össze a régi társaság s idehaza bár mindig többen és többen maradunk — mégis kevesebben leszünk. Ott mosolyogsz már te is, a felhők mögött, valahol a ragyogó égben, a jók, a boldogok között. Neked már nem fáj a földi rög. Boldog Otte Albert: Isten veled ! * Otte Albert temetésén megkapó módon nyilvánult meg Rákosszentmihály részvéte. A községnek mondhatni minden épkézláb embere eljött, hogy megadja a végső tiszteletet a fájdalommal gyászolt halottnak. Az intélligenczia a szó szoros értelmében teljes számban részt vett, de eljöttek ravatalához kollégái, budapesti tisztelői és elzarándokolt gyászba borult rokonsága. A koszorúk egész tömege borította ravatalát. A jóbarátok és hozzátartozói koszorúin kívül a Gresham tisztviselőinek és a rákosszentmihályi egyesületek és testületek koszorúi ékesítették fekete koporsóját. Valamennyien testületileg jelentek meg a temetésen. A gyászszertartást Kratochwill József csömöri plébános személyesen végezte, lelkészünk Tóth Kálmán és volt lelkészünk Fehér János segédletével, akit kegyeletes szive visszavezérelt a szomorú alkalomra, szerető hívei körébe. A gyászházból a templomhoz vonult a szomorú menet s itt, a templom előtt újból beszentelték a drága halottat s Kratochwill plébános megindult hangú beszédben búcsúztatta el, felsorolván az egyház körül szerzett hervadhatatlan érdemeit. Innen indult a gyászmenet a rákosszentmihályi temetőbe, hol már alig van hely, olyan rohamosan telik meg elvesztett társainkkal. A gyászoló családot minden oldalról elhalmozták a részvét kifejezésével. A már fentebb említetteken kívül három kicsi gyermek: Otte Margit, Karola és Géza lett apátián árvává a megdöbbentő gyászeset következtében, mely mélyen lesújtotta az elhunyt egyetlen testvérét, a külföldön élő Otte Máriát és férjét, Tsisch Venczelt, Otte Albert gyászoló sógorát. Az engesztelő szentmiseáldozatot másnap d. e. mutatta be az Úrnak Tóth Kálmán lelkészünk, a
