Rákos Vidéke, 1907 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1907-06-23 / 25. szám

25, szám. RÁKOS VIDÉKE 5 Vincze egyházgondnok jelent meg a gödöllői járás- bíróság előtt tartott tárgyaláson s ott felmutatta a sorsolás tervének megváltoztatását engedélyező mi­niszteri rendeletet s előadta, hogy annak értelmében közhírré is tették, hogy aki sorsjegyét a változott körül­mények között megtartani nem hajlandó, annak kivá- natára, a megszabott záros határidőn belül, a sors­húzás előtt visszaváltják a sorsjegyeket. Ezt a hirdetményt előírás szerint közzétették a Rákos Vidék é-ben, mint helyi lapban s ezenkívül több fővárosi napilapban is. Aki tehát annak tartalmához nem alkalmazkodott, köteles a jogi következmé­nyeket önmaga viselni, de a határidő és a sorshúzás után történt utólagos felszólalás figyelembe nem ve­hető. A kir. járásbíróság teljes mértékben magáévá tette az érvelést s annak alapján felperest kereseté­vel elutasította. A ref. hitközség igy fontos elvi jelentőségű döntést ért el a különös ügyben, mely egyúttal alkalmas példázata annak a közmondásnak, hogy ne tudja a balkezed, mit tesz a jobb. Halálozás. Molnár Béláné szül. Végh Ilona e hó 17-én délelőtt életének 31-ik és boldog házassága 9-k évében, hosszas szenvedés után az Urban elhunyt Rákosszentmihályon. E hó 18-án délután 4 órakor volt a temetés megkapó részvét mellett. Az engesztelő szentmise áldozat e hó 19-én reggel 8 órakor mutatták be a rákosszentmihályi plébániatemplomban. A boldogultat kiterjedt rokonság gyászolja, köztük férje és atyja Végh János, régi rákosszentmihályi házbirtokosok. Köszönetnyilvánítás. Molnár Béla rákosszentmihályi építőmester lapunk utján hálás köszönetét nyilvánítja felejthe­tetlen felesége elhunyta alkalmából a jó barátai és ismerősei részéről érkezett tömeges részvétnyilatkozatokért, valamint a műszaki tisztviselőknek, valamint az összes magánosoknak, akik ez alkalommal lerakták kenyérkereső szerszámjaikat és koszo­rúkkal megrakva kizarándokoltak, hogy részvétüket az elhunyt koporsójánál kifejezhessék. A megkapó részvét e megnyilvánu­lása még a fővárosban is példátlan. Innen látni, hogy még vannak munkások, akik a munkaadójukkal érezni tudnak. Csütörtöki társaság. A csütörtöki társaság kedves viszont­látásnak örvendezett e heti mátyásföldi összejövetelén. A tár­saságnak egyik legrégibb és leghíibb, kedves tagja. Feiner Dávid tért vissza hosszú távoliét után, melyre komoly termé­szetű betegsége kényszeritette. Szerencsésen leküzdve a bajt, örömmel tért vissza a szerető körbe, hol méltóképen fogadták és őszinte szavakkal üdvözölték az est vendégével, Horváth Gyula orsz. képviselővel egyetemben. A társaság jövő héten is Mátyásföldön tartja estélyét. Alag. Tavaly életbeléptetett alagi meetingjével bizo­nyára azokat a viszonyokat tanulmányozza a Magyar lovaregylet, amelyek közé jutni fog, ha a budapesti versenypályát csakugyan el kell hagynia. Ilyenféle kísérletként ez évben is négy napos meetinget rendez az Urlovasok Egyesületének alagi pályá­ján, csakhogy ezúttal már a tavalyi sikerének erőt adó öntudatával. A lovaregylet vállalkozása egy csapásra népszerűvé vált s az alagi kirándulásra ma már a közönségnek nem „hivatásosan“ sportoló része is, mint kedves, kellemes szórakozásra, színes, élvezetes látványossággal egybekötött, vidám kirándulásra készül. A lovaregylet elsőrangú programm össze­állításával hálálja meg ez érdeklődést s még a megszokottnál is jobb, kényelmesebb közlekedés­ről gondoskodik. A jövő hét csütörtökjén, junius 27-én kezdődik az alagi meeting s szombaton, Péter Pál napján junius 29-én és vasárnap, junius 30-án folytatódik, mígnem julius 2-án, kedden véget is ér, hogy helyet adjon a julius 4-én, csütörtökön meg­kezdődő három napos siófoki úrlovas versenyeknek. Szerencsétlenség. A czinkotai helyiérdekű vasút egyik Budapest felé haladó vonata elütötte Jámbor Lajos kocsiját, amelyen egy zongorát szállított a fővárosból Gödöllőre. A zongorát a vonat össze­zúzta, a fuvarosnak hasonló nevű fia pedig, aki a kocsiról messze lerepült, súlyos sérüléseket szenvedett. A lóvasut forgalma. A rákosszentmihályi lóvasut utolsó évnegyedének forgalmi és bevételi eredményeiről a következő adatok számolnak be. Márcziusb an: szállított 34780 személyt; bevétel volt; 3370, korona. (1906-ban: 33950 személy, 2730 korona.) Áprilisban: 39240 személy; bevétel 3166 korona. (1906-ban: 41410 személy, bevétel 3468 korona.) Májusban: 56730 személy, bevétel: 4790 korona. (1906-ban : 51290 személy ; bevétel 4269 kor.) Eredmény az év elejétől fogva május végéig: 1907-ben: szállítás: 194.200 személy; bevétel: 15840 korona. 1906-ban: szállítás : 185961 személy: bevétel: 14867 koorna. Évi átlagos kilométerenkinti bevétel az eddigi eredmény szerint számítva: 1907-ben: 13576 korona. 1906. évben: 12741 korona. Hivatalos rész. 3121 | 1907. Hirdetmény. Alulírott községi jegyző ezennel közhírré teszi, hogy a budapestvidéki m. kir. pénzügyigazgatóság 51285 | 907. számú rendeletével érvényesített 1907. évi hadmentességi dij kivetési lajstrom a község jegyzői irodában 1907. évi junius hó 22-től—1907 junius hó 30-ig közszemlére ki van téve, ahol bárki által megtekinthető és az észrevéte­lek előterjeszthetők. Rákosszentmihály, 1907. junius hó 18-án. Krenedits Sándor, jegyző. Felhívás! A Rákosszentmihály ós vidéke ópitó-iparosok helyi szövetségének elnöksége felkéri tagjait, hogy tekintettel arra, miszerint a szövetség im­már végleg megalakult, tagdíjaikat és a se­gédek után járó heti dijjakat a szövetség pénztárnokának kezeihez sürgősen fi­zessék be. Pénztári napok: minden hét keddi napja d. u. 7—9 óráig. Rákosszentmihály, 1907. junius 14. Rónay Tivadar, Wass Gyula, titkár. elnök. A mátyásföldi vizgyógyinfézef és árfézi fürdő = FRIEDLÄNDER MANÓ dr. vezetése alatt megnyílt Junius elsején. Prepeliczay és­... —..... gőzfonalfestöde .............—.... Cz inkota, a pályaudvarral szemben. Gőzfonalfestő: Festésre és fehérítésre elvállal mindennemű növényi és állati fonalat, ruhanemüeket, olcsó és pontos kivitelben.

Next

/
Thumbnails
Contents