Rákos Vidéke, 1907 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1907-06-16 / 24. szám
RÁKOS VIDÉKÉ 24 szám. tanáraik vezetése alatt voltak jelen. Az ünnepi misét Tóth Kálmán rk. lelkész celebrálta, majd rövid ünnepi beszédben méltatta az ünnep jelentőségét s a királyért és hazáért felajánlott megható könyörgéssel fejezte be. Közönségünk ismeri és sokszor élvezte már szeretett lelkipásztorunk kiváló kvalitásait; tudása, hazafias lángolása és mély vallásos meggyőződése az ilyen nagy alkalmakkor domborodik ki legszebben. A zsúfolt templom szorongó közönsége meghatva élvezte a remek beszédet, Az istentisztelet a hymnus éneklésével nyert méltó befejezést. A koronázási emlékünnep a helybeli reform, egyházban f. hó 9-én (vasárnap) d. e. tartatott meg a szokott istentiszteleti helyen. A LXI-ik zsoltár 5—6. versének eléneklése s alkalmi hálaadó ima után B e n k e István lelkész figyelemmel hallgatott házasságtól izzó lendületes ünnepi beszédet mondott Ezsaiás próféta 63-ik rész, 7—8. versei alapján: hogy e napnak emlékei mikre emlékeztetnek és mikre köteleznek minket. Isten kegyelme volt a magyar nemzettel, hogy Mózesül Árpádot adta, ki hazát mutatott s vezette népét ide «az Ígéret földére»; később Szent Istvánban Dávidja is lett a magyarnak, ki a pogány nemzetet a keresztény egyházba iktatta s ez által mig egyfelől az elsőrendű keresztény nemzetek közé sorozta, másfelől fenmaradását örökre biztosította. Az első magyar király koronája ragyog a mi mostani királyunk fején; s hogy annyi vészben, viharban sem veszett el ez a korona, sőt hármassá növekedett ki és hogy «él magyar, áll Buda még» : annak tulajdonítható, mert Isten mindig adott a szükségben Gedeonokat s állított elő «makkabeusi harczosokat» ... Isten úgy lesz a «magyarok Istene», ha a nemzet iránta ezután is háladatos lévén, a vallás és erkölcs alapján faji és nemzeti önérzetét megtartja s a történelem tanulása által a nemzeti kegyeletet elődeink és nagyjaink irányában ápolja. Csak az ily nemzet lehet nagy, dicső és boldog s viszont csak az ily nemzet királya lehet nagy, dicső és boldog. S ha a kölcsönösség eme szent érzelme hatja át a király és a nemzet szivét: akkor a mai nap jelentősége nem vész el nyom nélkül. Áldást kérő ima után a 179-ik dicséret 10-ik versének eléneklésével ért véget a szépen lefolyt hálaadó istentisztelet. 3. Tanítóink, lakásbére. Régi panasza a rákosszent- mihályi tanítóságnak, hogy lakásbére mindmáig rendezetlen. Bár a lakások ára mifelénk maholnap a fővárosi tűrhetetlen állapotokat is megközelíti, állami iskolánk tanítói csupa bürokratikus tökéletlenségből mindezideig ugyanolyan lakásbéreket «élveznek», mint az ország bármelyik elhagyatott falvacskájának állami tanítói. Legfőbb ideje volt, hogy végre a legilletékesebb hatóság figyelmét ráterelték e méltánytalan és semmikép sem magyarázható állapotra s küldöttség utján kértek orvoslást. Tóth János vallás- és közoktatásügyminiszteri államtitkárnál tisztelgett a küldöttség, amelyben részt vett W a y a n d Károly igazgatóval az élén az egész rákosszentmihá- lyi tanító testület, az iskolagondnoksag részéről pedig P á 1 f i János elnök Hauser Gyula, K r e n edits Sándor, Schvarczl József és Zelky Endre gondnoksági tagok jelentek meg. A küldöttséget Pálfi János vezette s élénk szavakkal rajzolta a helybeli viszonyokat és tanítóságunk helyzetét és feladatát, kérvén, hogy legalább is a második lakás- bérosztályba sorozzák tanítóinkat. Tóth János államtitkár valóban szives nyájassággal fogadta a küldöttséget, kijelentette, hogy teljes mértékben átérzi a kívánság méltányos voltát s határozottan megígérte, hogy a tanítótestület átvett kérvényét meleg pártolással teszi át a pénzügyminiszterhez. Az érdemleges döntés ugyanis a pénzügyminiszter hatáskörébe tartozik. A küldöttség őszinte szívvel éljenezte s köszönte meg az államtitkár lekötelező nyilatkozatát. Főúri vendég. Főúri vendége volt a napokban a rákosszent mihályi első számú iskolának. Pálffy Pálné grófnő volt kísérőjével az iskolában, hol nagy érdeklődéssel tanulmányozta W a y a n d Károlyné és Way and Ilonka osztályát s gyönyörűséggel hallgatta meg nehány ügyes nebuló okos feleletét. Hölgyestély. A rákosszent ijiihályi kör hónaponként rendezett hölgyestéi egyre nagyobb kedveltségre jutnak. A most szombati estély hírére zsúfolásig megtelt az Engelbrecht vendéglőbeli körhelyiség s valóban vig mulatságnak lett tanúja. Hajnalig hangos volt a jókedvtől, mely lankadatlanul élénkségben tartotta a társaságot. A hölgyek öröme teljes volt, a figyelmes rendezőség csupa rózsaado- mánynyal tisztelte meg a bájos vendégeket, kik nem És dicsekedve tette hozzá: — Egyébként nem kívánjuk, hogy egészen ingyen hagyja el a* * regényes Ősbudavárát. Hálánkkal együtt a bruttójövedelem felét is ieteszszük a művészet oltárára. A jószivü mester rezignáltan szóllott: — Jó, nem bánon», hát lemegyek a jövő hét elején , , . A titkár a kalapját lengetve távozott, de a kapu aló! mégegyszer visszaszólt: — Ne feledje el megsürgönyözni, melyik vonattal jön, hogy a sárosberényiek nemzetiszinii lobogó alatt üdvözölhessék a bakonyszeghalmi állomáson . . . * * * Ujházy a következő hét elején csakugyan elutazott a fővárosból. Mikor a viczinális füttyengetni kezdett a bakonyszeghalmi állomás előtt, a mester gondosan megigazgatta a hajfürtjeit a kupé homályos tükrében. — Fehérruhás hölgyek is lesznek, mondta magában, nem szállhatok ki szétborzolt fürtökkel . . . Ez a föltevés hamisnak bizonyult, mert az állomásfőnök feleségén kívül (aki barna kalmük- szoknyában etette az állomás tyukjáit) nem volt női személy a perronon. A megcsalatkozott mester, gondosabb keresés után, a harmadosztályú étteremben fölfedezte végre a minapi vendégét, a spricczerező Sajóhelyit. — Nos, kérdezte, nos, hát nem vártak rám ! Sajóhelyi ünnepiesen fölállott. — Magam vagyok itt, kitűnő művész, de a sárosberényiek szomjuhozó lelke itt lebeg körülöttük a perronon . . . — Hát a főszolgabiró kocsija hol lebeg ? — Az odakünn várakozik a kijárás előtt. Két öreg katonaló csemcsegett egy sárgára festett homokfutó előtt, amelyben szénával megtőmött, alacsony ülések várták a kiváló vendéget. A mestert fölsegitették a kocsira, a titkár pedig nehézkesen melléje telepedett. Nagy, égbenyuló hegyek zárták el a kilátást Sárosberény felé. Ujházy aggódva tekintgetett szét a ködbenyuló ormok között, majd meggyujtotta kialudt szivarját. — Mikor érünk be? — Negyven-öíven perez múlva Sárosberényben leszünk. Délután egy óra volt, meleg, bágyasztó szellők simogatták a szunyókáló utasokat. Sárga kökörcsinek szegélyezték a homokos utat, mely végtelen hosz- szuságban nyúlt be a távolban kéklő hegyi ősvé-
