Rákos Vidéke, 1907 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1907-05-19 / 20. szám
VII. évfolyam. Rákosszentmihály, 1907. vasárnap, május 19. 20. szám. RÁKOS VIDÉKE TftRSflDflLAKés KÖZGfiZbflSrtGI HETILAP RÁKOSSZENTnihflLY NAGYKÖZSÉG HIVATALOS LAPJA. A MÁTYÁSFÖLDI NYARALÓTULAJDONOSOK EGYESÜLETE, A BUDAPEST X. KÉR. RÁKOS! KÖZMŰVELŐDÉSI ÉS JÓTÉKONYSÁG! EGYESÜLET, RÁKOSSZENTMIHÁLY ÉS VIDÉKE ELSŐ TAKARÉK- ÉS HITELSZÖVETKEZETE, A RÁKOSSZENTMIHÁLYI SPORTTELEP, A RÁKOSSZENTMIHÁLY* IPARTÁRSULAT, AZ ANNA-TELEP EGYESÜLET, A POLGÁRI DALKÖR ÉS A RÁKOSSZENTMIHÁLY! KERÉKPÁROS KÖR HIVATALOS LAPJA, Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Rákosi-út 61. MEGJELENIK MINDEN VASARNAP. Felelős szerkesztő : BALÁZSOVICH ZOLTÁN. Előfizetési ár : Egész évre..........................8 k.ji Fél évre ...............................4 « Ne gyed évre..........................2 « EG YES SZÁM ÁRA 20 FILLÉR. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. Egy egyhasábos petitsor ára 20 fillér. Pünkösd. Rügyfakasztó tavasz érkezésén, bimbók fakadásán, a földből kibukkanó termés zsendü- lésén gyönyörködik a szemünk. A zsenge növényzetet szeretettel csókolgatja, ölelgeti meleg sugarával a nap. És a tiszta, verőfényes légen át reszketve búgnak a pünkösdi harangok. Mily gyönyörű kép ! Szinte érezzük, mint járja át egész valónkat a szeretet, az élet, az ifjúság, a reménység. Ezer színes álom rajzik a lelkűnkben, ezer édes ábránd tarkállik a képzeletünkben. És karjainkban megfeszülnek az izmok, felbuzdul a tetterő, bensőnkben megcsendül a teremteni, alkotni vágyás ösztökélő szózata s amig merengőn jártatjuk körül tekintetünket a természet megújhodásának csodás jelenségein, ajkunkról önkéntelenül röppen el a munkát követelő nagy és nemes czélokat szolgáló életre törekvés szent fogadalma. Megfogadjuk, hogy minden erőnket, tehetségünket örökszép ideálok szolgálatába bocsátjuk, szolgálván velük legelsősorban a hazát, mindnyájunk közös édesanyját, akit annál forróbban szeretni kötelességünk, minél több bánat szakad rá és elhagynunk annál kevésbé szabad, minél inkább rászorul a segítségünkre. Ti, akik vállatokra vetve könnyű batyutokat, háládatlan gyermek módjára elhagyjátok ezt a földet, mert túl a tengeren idegenben dusabb bér kínálkozik, jól gondoljátok meg, mit cselekesztek. Jusson eszetekbe a szerény kis házikó, amelyben bölcsőtök ringott, a rét, a mező, ahol kergetőztetek, az iskola, ahol a betűvetést tanultátok, a kicsiny templom, ahol először járultatok az Úr elé, a rozmaringos ablakok, amelyekből pajkos leányarcz mosolygott felétek, a faluvégi temető, amelyben apátok, anyátok pihen , . . A gondatlan gyermekkor, a reményektől duzzadó, pajkos fiatalság édes, vigasztaló emlékei ezek a rögök, Az élet sok hányattatásában fájdalmas csapásaiban és kínos csalódásaiban csak e rögökön tapadó emlékekhez me- nekülhetünk egyedül vigasztalásért. De ha távol esünk tőlük, ha egy oczeán választ el gyermekkorunk, ifjúságunk emlékeitől és szüléink hantjától, ha távol idegenben, tengerentúli metropolisok zugó forgatagában csap le ránk a csalódás saskeselyüje és kíméletlenül vájja belénk éles karmait, hova menekülünk bátorító szóért, felemelő vigasztalásért ? Ott meg nem ért bennünket senki. A kőóriások részvétlenül bámulnak reánk, az üzleti szellem rideg kufárjai közönynyel rohannak el mellettünk. Ne hallgassunk a tündöklő Ígéretekre, amiket lelketlen kalmárok hirdetnek uton-utfélen. Mert ezek bizony nem lesznek ott, amikor remegő vágyakozással tárjuk ki karjainkat az elhagyott, kedves honi tájak felé. Kincsek garmadája ne csábítson minket, mert idegen föld mélységes, fullasztó, nyirkos üregeiben kincset keresve — másnak, rájövünk majd arra, hogy nincs drágább kincs a — hazánál. Jól gondoljátok ezt meg, magyarok, akiket csak az az egy szempont vezérel, hogy verej- tékes munkátokat jobban megfizetik — odakint. Igaz, hogy két karotok munkájáért kevesebb bért kínálnak idehaza, mert kizsákmányolt, szegény ország ez a mienk, de a mindennapi kenyér mellé odaadja a szülői szeretet ezer gyöngédségét, eltéphetetlen kötelékek ezernyi szálait, folyóinak, patakjainak ismerős csobogását, rónaságainak tündérjátékát: a délibábot, zengzetes nyelvét, gyönyörű nótáit . . . A tiszta, verőfényes légen át reszketve búgnak a pünkösdi harangok. Édes-bus hangjuk, mintha arra kérne : Ne hagyjátok el a hazátokat! A testamentom szerint pünkösd napján tüzes nyelvek szállottak alá a tiszta égből és megihlették az apostolokat, hogy világszerte szétmehettek tanítani minden nemzedékeket. Ne higyjetek, magyar véreim, az álapostoloknak ! Az ő tanításuk hamisság és megrontásotokra törekszik. Tüzes nyelvek manapság nem szállnak le már az égből, de az igazságot hirdető lelkeket megihleti a pünkösdi harangszó, amely hegyen, völgyön, rónaságon át reszkető bugással hirdeti: Ne hagyjátok el a Mai számunk 12 oldal.
