Rákos Vidéke, 1907 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1907-04-07 / 14. szám
6. RÁKOS VIDÉKE 14. szám. leszek és oly magasságba emelkedem, hogy nem ő ereszkedik le hozzám, hanem én emelem magamhoz! S íme mindennek vége, vége, örökre vége! Miért nem világosítottak fel, ha tudták, micsoda viszonyban állott Nagyváthy és Nóra! Szegény fiú leborult az asztalra és úgy siratta ifjú szivének első nagy, nagy csalódását. — Édes Béni, csititja Dán Egon, mi tudtunk arról és most is sok olyat tudunk, amire önmagától kell rájönnie. Hogy avatkozhattunk volna az Ön szerelmi ügyeibe? Beszélt már azóta Nórával? Mit mondott? Hogy viseli a nagy eset súlyát? Nóra irt Béninek, ez azonban nem felelt, hívása daczára sem látogatott el a színésznőhöz. Ma este óriás tüntetés volt a színházban Nóra mellett. Koszorúkkal, virággal, verses papirosokkal halmozták el. Nem lett volna tanácsos Bruno urnák a páholyában megjelennie, úgyszintén a kiadónak sem; pórul jártak volna. Előadás után kifogták a primadonna lovait s úgy vitték haza kocsiján. Akkor irt Béninek Nóra, ő azonban válasz nélkül hagyta. Poldi szivéből szánta a szegény fiút. Praktikus kis zsurnaliszta volt. Úgy tett, mintha átölelné a jó barátot, ezalatt kitapogatta zsebeit és előrántott azokból egy csinos kis buldogg-revolvert. ■■— Itt a te legnagyobb szamárságod hü jelvénye, mondá most. Redaktor ur, tegye el ezt a formás kis jószágot. A redaktor fejcsóválva engedelmeskedett és zsebre vágta a fegyvert. így szólott: — Várjon meg ezen ülő helyében. Félóra múlva visszatérek és aztán megbeszéljük a tennivalókat. Jelentkezett Nóránál Ez éppen csomagolt. Hajnalban utazik Pálosról. Őszintén beszélt Egonnal. Nem tagadja, hogy viszonya volt Bruno kamarással, de szerelmet nem érzett iránta. Amolyan kulisszák közt szövődött, ékszeres boltokban, külön villában folyt viszony volt, amilyenről nem először van szó a különféle jellegű krónikákban. Bénit nagyon, de nagyon szerette, kész lett volna a kedvéért áldozatokra, amint kész volt a Nagyváthyval való szakításra is. Amidőn Bénivel megösmerkedett, fogalma sem volt arról, hogy ez járt beléjük a pára. Nem voltak egyébre valók, mint a mészáros bunkójára. A másik két állatot pedig fehérre mosatta s oda állíttatta mutatóba az udvarra, Olyanok voltak egymás mellett, mint a bibliai kövér esztendő a hét sovány mellett. Repeső örömmel várta István uram az államot erre a kegyetlen tréfára, S az bizony — már csak ez a szokása — nem sokáig váratott magára. Megérkeztek Rezes uram hü társai, éhesen, szomjuhozva, halálra fáradtan. Mert ne adj Isten, hogy akár jó pénzért is — valahol ízletes harapni valót kaptak volna, a korcsmába is olyat tálaltak eléjük, hogy majdnem kifordult a gyomruk tőle. Hja, úgy kell az államnak ! Fejes uram tiszteséggel leültette őket, Ő maga pedig oda telepedett melléjük lompos kölykével s mennyei élvezettel falatozott egy finom sonka csontról és ivott rá nagyokat. A három gyerek is kézzel pofázta, sőt még a falubélieknek is jutott, akik ide csődültek Fejes Nagy István látójára. Csak az állam személyesitői maradtak kínálás nélkül, sanda szemet vetve, a falatozástól nekipirosodott arczokra. Hej, pedig a dobos gyerek úgy eltátotta a száját a nagy kívánság miatt de úgy, hogy még a dobot is elfeledte ütni, amig Rezes uram oda nem markolt két kezével üstökébe. Nagy nehezen, Isten különös jóvoltából, elkelt a két sovány pára valahogy ; éppen csak hogy kitellett az állam követelése. Mikor aztán besöpörte Rezes ur a pénzt a zsebébe, oda szólt hozzá Fejes uram sunyi ábrázattal. törvénytelen fia Nagyváthynak, Amikor megtudta, már nem volt a viszony felbontásához való ereje, de meg félt is . .. Katasztrófától, botránytól, mert Béni lelkében tragédiákat sejt e pillanatban is. Most már vége mindennek; külföldre utazik, mert idehaza — mig megfeledkeznek a botrányról — lépten-nyo- mon követné annak vádja, hogy az apát tönkrejuttatta, a fiút romlásba hajtotta . . . Még ma hajnalban útra kél és nem találkozik többé ez életben sem az apával, sem pedig a fiúval. — így rendeztem volna magam is a helyzetet, jegyzé meg a szerkesztő. Ami a tragédiát illeti, afelől legyen nyugodt ; nem hagyom el a fiút s barátjaival formális őrizet alá fogom helyezni . . . (Folytatása kövelkezik.) Hivatalos rész. 1301 | 1907. HirdetményAlulírott községi elöljáróság közhírré teszi, hogy a vármegye bizottsági közgyűlése 30754—1618 | 900, számú határozatával jóváhagyta Rákosszentmihály község képviselőtestületének azon határozatát, melyben az utczai járdák kavicsozását olyképen határozta el, hogy a község a szükséges kavicsot ingyen engedi át a ház- és telektulajdonosoknak, kik azzal a járdát jókarba helyezni tartoznak. Ezen jóváhagyott határozat alapján felhívja az elöljáróság a ház- és telektulajdonosokat, hogy a telkeik mellett elhúzódó járdát — akik még nem ka- vicsoztatták — 1907. május hó 1-ig a község bányájából ingyen átengedett kavicscsal helyezzék jókarba, mert akik azt a kitűzött határidőn belül nem teszik, azok költségére az elöljáróság végezteti a kavicsozást és a felmerült kiadásokat közigazgatási végrehajtás utján fogja az illetőktől, a végrehajtási költségekkel együtt behajtani. Rákosszentmihályon, 1907, márczius 2-án. Hauser Gyula, lfrenedits Sándor, bíró. jegyző. — Meg nézte kend azt a két párát? — Aztán mit látnék rajtuk ? — Azt, hogy Fejes Nagy István uramnak még az állam sem pipál. — Adj isten ! A falu népe ajkán szájról-szájra járt a bámulat felkiáltása: micsoda nagy ember! Fejes Nagy István úgy érezte, hogy az anyák rámutatnak s azt súgják gyermekeiknek: ilyen légy !; hogy a galambok ő előtte hajlongnak, elismerően búgván : bukurru! s hogy az égen ragyogó nap reá bocsájtja legszebb sugarát, mely kürülfonja sugárkoszoruval deres fejét. Nagyot toppantott a jobb lábával, mintha a legyőzött állam-szörnynek nyakára lépett volna, amely megszégyenülve ott fetreng lábai előtt. Nagy dölyfösen kiült a kapu előtti lóczára, nekivetette a hátát keményen az ajtófának s a nagy boldogság derűje rángatózott a szigorúság ránczaiba erőltetett arczán. Hiába ritt az udvaron Istvánné asszonyom, hogy oda a két fekete tehén, mikor csak bekellett volna nyúlni a láda fiába, mondom, mindhiába, semmi sem tudta befelhőzni István uram rettenetes jó kedvét. Váltig azt hitte ő kelme, hogy most ő alaposan rászedte legnagyobb és legfélelmesebb ellenségét, az államot. Azt hitte és végtelen boldog volt ebben a hitben. Mert ez olyan igen jól esett neki!
